Növekszik a Pride betiltása és a gyülekezési jog korlátozása ellen tiltakozó ellenzéki tömeg, a második megmozduláson már több ezren gyűltek össze, nem fértek el a Ferencziek terén, és miattuk le kellett zárni az Erzsébet-hídat is.
A tiltakozást Hadházy Ákos és a Momentum szervezi, de részt vesz rajta a DK is. A baloldal kiáll az üldözöttek és a jogegyenlőség mellett, elutasítja a Pride betiltását és a gyülekezési jog korlátozását, ami az orosz típusú nyílt fasiszta diktatúra első átvétele.
A tiltakozásokat a "Tisza Párt" néven ismert Magyar Péter "óellenzékinek" nevezte, élesen támadta, s a "Tisza Párt" híveit arról győzködte, hogy a jogsértések elleni tiltakozásnak nincs értelme, az "óellenzéki" módszer, ehelyett inkább a választásra koncentráljanak.
Magyar mindent elkövetett azért, hogy a Fidesz diktatúrája és magyar polgárok jogfosztása ellen senki ne tiltakozzon, ehelyett az ő "népszavazásnak" nevezett adatlopási akciójában vegyen részt, s válaszoljon a "nemzeti konzultációhoz" hasonló ostoba kamu kérdéseire.
Magyar Péter láthatóan hisztérikus rohamot kapott attól, hogy EP-képviselőként neki is vagyonnyilatkozatot kell tennie, s nyilvánosságra kellene hoznia (ezzel ellenőrizhetővé is kellene tennie) a vagyonát és annak eredetét. A Fidesz nyilván tudja, mit keresnek, és akinek fontos a közélet tisztaságának ügye, az csak örülhet ennek. Magyar sem kivétel.
Ez már csak azért is fontos, mert Orbánról már tudjuk, hogy a világ egyik legnagyobb tolvaja, strómanjai és családja nevén a világ egyik leggazdagabb embere, köztörvényes bűnöző. Azt is tudjuk, hogy Orbán nemcsak tolvaj, hanem hazug csaló is, aki hamisítja a vagyonnyilatkozatait. Felette az ellenőrzést már régen elveszítette a magyar nép.
Azt azonban még nem tudjuk, hogy az ellenzéki "messiás" miből és mekkora vagyonnal rendelkezik, eddigi állításai mennyire felelnek a valóságnak. Nem jó jel, hogy idegrohamot kapott attól a törvényjavaslattól, mely EP-képviselőként őt is vagyonbevallásra kényszeríti, s elszámoltatja. Eddig fideszes előéletét tekintve minden esetben eltussolta az elszámolást.
Magyar a kegyelmi ügy után a Pride betiltásáról és a gyülekezési jog korlátozásáról is sikeresen terelte el a figyelmet, és fordította ezúttal is egy hazugság felé, amely az ő személyét állítja középpontba. Vajon mi fontosabb, hogy újra kiderült, Mészáros Lőrinc (nem Orbán) telkén vannak zebrák, vagy a gyülekezési jog korlátozása?
Bódis azt javasolja, hogy ne álljanak ki az ellenzékiek a jogfosztott és megalázott melegek mellett, ne tüntessenek a jogaikért, ne tiltakozzanak a diszkrimináció, a gyülekezési jogot korlátozó önkény ellen. Ezt a logikát azok követték, akik a holokauszt idején az ilyen hazug érvek alapján nem álltak ki a zsidók mellett, hanem a redőny mögül figyelték a terelésüket.
Bódis Luther Mártonhoz hasonlítja azt, hogy mindenki hagyja magára a megtámadott, s az emberi méltóságában megalázott kisebbséget, akiket most még nem haláltáborba visznek, de megbélyegeznek, aminek a vége még lehet az is. Különösen, a zsarnok "poloskairtásról" szóló dehumanizáló, népirtó beszéde után. Luther nem volt cinikus áruló és megalkuvó.
Miért is kellene megtagadni a szolidaritást a melegekkel és lemondani a tiltakozásról, a gyülekezési jog korlátozásának elutasításáról? Azért, mert Magyar Péter nem akar kiállni a melegek mellett, mert ő egy fideszes jobboldali politika homofób, másrészt azért, mert ő nem az emberi jogok és a jogállam védelméről híres, miután azokat elveti.
De ennél még durvább a valódi ok, hogy a Pride betiltása és a gyülekezési jog korlátozása eltereli a figyelmet róla, aki éppen az orbáni "nemzeti konzultáció" mintájára tervez hasonló mocsok és hamis "konzultációt". Hogy stílszerűen leegyszerűsítsük az okot: nem az ő farka áll a középpontban, hogy Magyar Péter államférfi stílusában és színvonalán szóljunk.
Nem lehet könnyű Magyar Péter fanatikus híveként élni, pláne egy kiégett Tisza-szigeten vegetálni, de most aztán feladta a leckét a nem létező Tisza Párt...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.