2024, december22, vasárnap

Tag: igazságügy

Hazudhat-e az igazságügyi miniszter, megkérdőjelezve egy bíróság döntését?

Varga a magyar viszonyokat vetíti az Európai Bíróságra, egy olyan bírói testületet rágalmazva, amely valóban jogtudósokból, pártatlan igazságügyi szakemberekből áll, akiknek a döntéseit európai és világszinten a legnagyobb figyelem kíséri, s akiknek a döntései enyhén szólva jobban átláthatók, mint a NER által megszállt Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla tevékenysége. Varga azt hazudta, hogy az Európai Bíróság a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban azért ítélt Magyarországgal szemben, mert egy egészen más dologgal, a homofób törvénnyel és gyűlöletkeltéssel nem ért egyet.

Egy ilyen szintű bűncselekmény miatt Varga Juditnak is távoznia kell

Miniszterként felel mindenért, ami a minisztériumban dolgozik, ezért a közvetlen helyettese által elkövetett súlyos bűncselekmények, az igazságügyi minisztériumból szervezett bűncselekmények elkövetése miatt azonnal távoznia kellene. Ha Varga Judit nem távozik, akkor a folt az igazságügyi tárcán marad. Akkor azolyan, mintha nem történt volna semmi. Varga az egyik fő hazudozó az EU jogállamisági ügyeiben, s ha ezkért Magyarországot az EU bírósága elítéli, Varga azért is felel. Az nem magyarázat, hogy az EU a meleglobbi és a Soros-ügynökök befolyása alatt áll.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékIgazságügy