2024, december18, szerda

Tag: Jézus

Iványi Gábort gyanúsítottként hallgatják ki, nagycsütörtökön őrizetbe vehetik, mint Jézust

Ez abból is világos, hogy a tartozásokat soha nem tagadták le. Járulékokat nem azért nem fizettek, mert a pénzt eltulajdonították. Amikor arról kellett dönteni, hogy a rendelkezésre álló pénzt mire fordítsák, akkor abból az intézményeket tartották fenn, gondoskodtak beteg és hajléktalan emberekről, és kifizették a dolgozó bérét. De a járulékokra nem maradt. Ezt annak tudatában vállalták, hogy folyamatban levő peres ügyeikben majd pozitív döntés születik, s az államnak járó hiányt az államtól megítélt pénzből fizetik ki. Megvan a fedezet arra, amit nem fizettek be. Az Iványi Gábor egyházát üldöző rezsim azonban megtalálta azt a formai hibát, amit nyomorgatásuk közepette szakszerűtlenül elkövettek, és lecsap rájuk. Azt mindenki tudja, hogy Iványi Gábor (ahogy Ónodi István is) nem bűnöző. Nem volt a döntéseiben felelőtlen, mert bírósági ítéletek álltak mögötte, amelyeket az Orbán-kormány szándékosan, rosszhiszeműen kiforgatott, nem hajt végre. Iványi Gábor egy jogállamban a legkisebb mértékben sem került volna ebbe a helyzetbe, nem csinálnának belőle bűnözőt.

Jézus a szöcskét választaná, nem a keresztet

Az Iványi Gábort és egyházát tíz éve nyomorgató Orbán-rezsim keresztényüldözést kiáltott, mert ismeretlenek felgyújtottak Nagykovácsiban egy élettelen keresztet, s a nemzeti park igazgatója és...

Egy hétig lehet találkozni Budapesten Jézussal, aki lemarad, az megszívta

Kovács Zoltán szóvivő előre figyelmeztette Jézust, hogy Budapesten ne játssza el a Norvég Alap kedvezményezettjét, mert ha saruban érkezik, s a hajléktalanokkal alszik, Iványi Gábornál ebédel, és menekülteket látogat a felcsúti stadion helyett, akkor megnézheti magát, milyen nyilatkozatot ad ki Szijjártó, Novák Katalin és Varga Judit. Orbán pedig Soros-ügynöknek nyilvánítja, népszavazást kezdeményez ellene, a követői egyházát törlik a nyilvántartásból, és a vagyonukat elkobozzák. Még pedofil is lehet belőle: nem ő mondta azt, hogy engedjétek hozzám jönni a gyerekeket? Na, ugye?

Pozsár László: Jézus, a balek

Abe Lincoln óta tudhatjuk, hogy ha egy kutya farkát is lábnak hívnánk, akkor sem lenne a kutyának öt lába. Ugyanis pusztán attól, hogy valamit lábnak hívnak, még nem lesz az. Ugyanígy keresztény sem lesz senkiből, csak azért, mert annak hivattatja magát. Ez alól még az illegitim miniszterelnökök sem kivételek.

Újabb csalódott hölgy, ezúttal a KDNP-ből

Néhány napon belül a második, eddig erősen elkötelezett kormánypárti nő coming out-olt: nem tudnak tovább azonosulni a Fidesz illetve a KDNP romboló tevékenységével.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékJézus