2024, december19, csütörtök

Tag: kegyelmi ügy

Rémület és rettenet, előkerült Novák

Figyelmeztető jelzést kell kiadnunk, mert néhány hónapos csend és nyugalom után felbukkant Novák Katalin, méghozzá a vérfagyasztó és iszonyatos mosolyával, ahogy egyelőre csak lovakat...

Havi 700 ezerért tarthat házvezetőnőt Novák Katalin

2022-ben a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzős diákjai kerestek 700 ezer forinthoz közelítő összeget, mert egy kutatás szerint a Műegyetemen végzettek jobban el tudnak helyezkedni, és "az átlagosnal jóval magasabb jövedelemmel rendelkeznek". Ezt csak Novák Katalin bejárónője szárnyalja túl, aki megspórolhatja a műszaki egyetem kollokviumait is. Novák 2010-ben azt mondta, hálás a sorsnak, hogy nem ápolónőként vagy pedagógusként él röhejes jövedelemből. Novák bejárónője is hálás lehet a sorsnak, hogy nem pedagógus vagy ápolónő, hanem Nováknál lehet takarítónő. De hasonlóan hálás lehet a sorsnak Novák mellett a titkárságvezetője is, aki 2,4 millió forintot keres majd, míg a két titkársági munkatárs 1 millió illetve 850 ezerért unatkozik majd a luxusirodájában, mivel azt elképzelni sem lehet, hogy mi lesz a munkájuk.

Kiüresedtek az orbáni propaganda jelszavai

Az új Orbán katasztrófa az országnak, de ami az öreg Orbánnak félelmetes, az a remény. Mert Magyar eltűnhet, a tömeges vágy és remény itt marad, hogy utálják őket. Még nem készek a lázadásra, de ha néhány hamis messiás megbukik, és ha már nem marad más, eljuthatnak a lázadásig. Ennek szele csapta meg Orbánt. Emellett Orbánt elérte a diktátorok magánya. Nem bízik senkiben. Még a hűségesek is csak idegesítőek inkább. Darálják a szokásost, de Szijjártó is csak idegesítő: minek mászkál, mit rohangál Dominikában? Üresben pörögnek kerekek, nem halad a kocsi. Európa elfoglalása várat magára, nincs a levegőben az Orbán iránti olthatatlan vágy Európában. Ijesztő neki az, hogy mennyien szeretnének megszabadulni tőle, s milyen erős az utálat, amit az efféle enervált kampány csak erősít. Orbán elhitte, hogy szereti őt az ő népe, és kiderült, hogy nem, hanem utálja. Legalábbis egy jelentős része. Nem Magyar az ijesztő, hanem a vágy, ami belőle messiást csinál, amit belelátnak. Magyarral elbánnak, de ezzel nem.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKegyelmi ügy