2025, december5, péntek

Tag: kémügy

Várhelyi kabinetfőnökeként Magyar nem lehet tiszta a brüsszeli kémügyben

Ezért Magyarnak nem kell attól tartania, hogy Orbán feldobja, mint az EU ellen dolgozó kémhálózat tagját, kapcsolatát vagy segítőjét. Magyar nyilatkozatai bizonyítják azt, hogy tudott róla (akkor vajon miért nem tett ellene?). A kérdés az, hogy mennyire volt benne. Várhelyi vezetése alatt működött Magyarország állandó képviselete, amely a bázisa volt az EU ellen dolgozó magyar kémhálózatnak. Nyilvánvalóan a végfelhasználója is volt az így megszerzett információknak. Az alapos gyanú szerint szervesen összefonódott vele. Magyar Péter is ebben az időszakban dolgozott a képviseleten. Szerepének tisztázatlansága is ahhoz kapcsolódik, hogy az Orbán-rezsimben megszűntek a fékek és az ellensúlyok, az állami szervek nem válnak el egymástól, hanem ugyanazon irányítás alatt dolgoznak. Az Orbán-rendszerben kizárt, hogy a hírszerzés a brüsszeli magyar állandó képviselet tudta nélkül és akarata ellenére dolgozzon magyar és európai diplomatákra. A munkakapcsolat inkább a pártállami időket idézi, amikor a titkosszolgálat átszőtte és felügyelte a munkát. Ezért kizárt, hogy az állandó képviseletre telepített hivatásos hírszerzők ellenséges kémként lettek volna jelen a képviseleten, hiszen ugyanazon cél érdekében, ugyanazok irányítása alatt dolgoztak. Várhelyinek vezetőként szorosan együtt kellett működnie velük. Ennek kapcsán merül fel Magyar Péter tisztázatlan szerepe. Magyar ugyanis Várhelyi Olivér kabinetfőnöke volt. Ebben a minőségében a legbelsőbb stáb tagja, közvetlen beosztottja és Várhelyi operatív jobbkeze. Ha Várhelyi együttműködött a kémhálózattal, akkor Magyar is.

Magyar bizalmi ember volt Brüsszelben, nem megfigyelték, hanem ő figyelt meg másokat

Magyar Péter az Orbán-rendszer egyik legmegbízhatóbb embereként ideológiailag ma is a Fidesz oldalán áll. Nem számított belső ellenségnek, akit meg kell figyelni. Ellenkezőleg, a sajtóban is megjelent hírek szerint a munkatársakat ő "figyelte meg" és ő terrorizálta. A Fideszből való távozása után is azokat a hamis állításokat hangoztatta, amivel megbízták. Brüsszelben az Orbán-rendszert jogállamnak állította be. A rezsim megbízható embereként és hűséges alattvalójaként meggyőződésből végezte a feladatát. Magyar Péter feladata Brüsszelben a kormánypropaganda terjesztése és Brüsszel lejáratása volt. Ez tökéletesen beleilleszkedett az orosz érdekeket védő magyar narratívába. Egykori brüsszeli munkatársa szerint Magyar megfigyelte őket és jelentett róluk Gulyás Gergelynek. A volt munkatárs egy ellenzéki értelmiséginek azt állította, hogy Magyar listát állított össze Gulyás Gergely számára, hogy az állandó képviselet tagjai közül ki olvas, idéz "ellenséges" médiát: ÉS-t, Magyar Narancsot. A listát nyilvánosan adta át Gulyásnak állománygyűlésen. Magyar nemcsak bizonyíték nélkül és megalapozatlanul próbálja beállítani magát az Orbán-rezsim által megfigyelt célszemélynek. Próbálkozása inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyar Péter a diktatúra hűséges komisszárja és "önkéntes besúgója" volt Brüsszelben.

Orosz-magyar közös kémek dolgozhatnak Amerika ellen

Ez a modell egyértelműen arra utal, hogy a magyar és az orosz titkosszolgálatnak közös ügynökök dolgoznak, de nem egymás ellen, hanem közös feladatokon. Az orosz és magyar titkosszolgálat már a hidegháború idején is a Nyugaton létrehozott fedőcégek tucatjaival dolgozott, amelyekbe hatalmas pénzeket pumpáltak, és az volt a feladatuk, hogy épüljenek be a fedőcégekkel a nyugati gazdaságba és üzleti életbe, szerezzenek nyugati eszközöket. Horváth Bence is számos céghez kapcsolódott, amelyeket a világ minden részén nyitottak, és a hírek szerint maga is jelentős vagyonra tett szert. Most az amerikai katonai minősítésű rádiókat Dubajon keresztül akarták szerb fedőcégek közbeiktatásával Moszkvába juttatni. A kiterjedt amerikai nyomozás még azt is kiderítette, hogy az orosz-ukrán háborúba szánták az eszközöket, az oroszországi oldalon. Ez azt is jelenti, hogy Horváth kapcsolatai nyomán feltérképezhették a magyar és orosz fedőcégek hálózatának egy részét, amelyeket a dekonspiráció miatt nyilván megszüntet majd a GRU, az orosz katonai titkosszolgálat. Azonban a külügy hiába tagad, s próbálja úgy beállítani, mintha a Horváth családhoz semmi köze nem lenne, az amerikaiak tisztában lehetnek azzal, hogy Magyarország az oroszok oldalán ellenséges tevékenységet fejt ki.

Magyar gyanúsan hallgat az orosz kémbotrányról

A Klubrádióban a Kreml propagandáját hangoztató Magyar Péter, aki nyugatellenes és amerikaellenes szélsőjobboldali összeesküvéselméleteket adott elő, gyanúsan hallgat a külügy és az Orbán-kormány kémbotrányáról,...

Trump bajban, ha emberei vádalkut kötnek Mueller különleges ügyésszel

Bűnösnek mondta magát Michael Flynn, Trump volt nemzetbiztonsági főtanácsadója abban, hogy hazudott az FBI-nak az orosz kormányzati tisztviselőkkel való kapcsolatáról. Flynn az ellene megfogalmazott...

Trump kirúgta James Comey FBI-igazgatót

Az orosz kapcsolatok miatt zajló FBI-nyomozás túl közel kerülhetett a személyéhez. Trump menteni próbálja a bőrét.

A Trump mellett lebukott első orosz kém készülhet a börtönbe

Trump retteg az orosz kémügytől, mert ha megállapítják a felelősségét, akkor neki vége. A felelőssége pedig óriási.

Az FBI visszautasítja Trump lehallgatásának vádját

Az amerikai elnökök nem rendelhetik meg egyetlen amerikai állampolgár lehallgatását sem, az törvénytelen lenne és az FBI nem is hajtaná végre.

Russia-gate idővonal: újabb dominó dőlt ki – a többi még hátravan

Még nem világos, mi lesz a vége, de eddig Trump kormányzatának két magasrangú tagjáról derült ki, hogy az orosz titkosszolgálattal érintkezett, amit letagadtak. Az igazságügyi miniszter eskü alatt.

Most akkor Gorka Sebestyén kém vagy nem kém?

Tele a magyar sajtó azzal, hogy Gorka Sebestyén lehet Trump egyik tanácsadója. Ebben semmi meglepő nincs, megtalálta a zsák a foltját. Gorka szélsőséges kijelentéseiről...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKémügy