2024, április18, csütörtök

Tag: korrupció

Ungár Péter a korrupt ellenzék elrettentő példája

Erről az emberről Ungár Péter ne oktasson bennünket, mennyire kedves ember. Ha pedig annak találja, akkor álljon be mellé, azok közé, akik között keresi a pénzét, és akikkel szemben nem talál kifogásolni valót arra, hogy megszakítsa velük a kapcsolatot. Vagy legalább ne legyen az "üzlettársuk". Ha még az sem tűnik fel, hogy a diktátor azután nyaralt ingyen a család luxusnyaralójában, hogy előtte milliárdos kedvezményeket és juttatásokat adott a család cégének, akkor miről beszél? Jogállamokban ezért börtön jár. Ungár Péter pedig közvetve ennek a korrupciónak a része.

Orbán szerint buták az európai államok, ő pedig okos

A nagyon lassú és nagyon buta európai államokhoz képest, a nagyon gyors és nagyon okos Orbán államában tartósan és folyamatosan háromszor nagyobb az infláció, az arány pedig nem csökken. Orbán megrogyasztotta a magyar államot, kifosztotta, kirabolta, csődbe vitte, a keleti türk diktatúráktól pedig azt reméli, hogy mivel azokban a korrupció olyan, mint a levegő, ezért a velük való üzletelésből még többet lophat. Ez az ő okossága, a nagy nyugati államok "butasága" pedig az, hogy kerülik az ilyen korrupt országokat, mint a pestist, mert megfertőzhetik őket.

Mészáros Lőrinc már gazdagabb, mint az orosz aranybánya tulajdonos, akitől vették a luxusjachtot

A Forbes magyar nyelvű híroldala megírta, hogy az amerikai Forbes valósidejű gazdaglistája alapján Mészáros Lőrinc az orosz aranybánya tulajdonos Konsztantyin Sztrukovnál is gazdagabb, akitől...

Pesty László szerint vannak „gondolkodó jobbosok”

Van, amiről ők nem beszélnek, amiről nem illik beszélni, amiről nem szabad beszélni. Ezek között kötött ki az egykori dokumentumfilmes Pesty, aki a "Lölő-jelenséget" kifogásoló mondatára adott reakciókat vizsgálta. Ahelyett, hogy világossá tette volna: a "Lölő-jelenség" nem egy mellékszála az általa imádott NER-nek, hanem a lényege, amely nem független Orbántól, a NER "atyjától". Ez a "jelenség" éppenséggel róla szól: Orbánról beszél, s azt jelenti, hogy egy hazug tolvaj bűnöző az imádott vezérük, akit ki kéne rúgni, mert a "Lölő-jelenség" ő maga. Ezt jelenti, amit Pesty mondott.

A magyar infláció tartósan háromszorosa az uniós átlagnak

Hiába a nagy ígérgetés, nemcsak a számok katasztrofálisak, hanem a tendencia is. Nevetséges, amikor Orbán azt mondja, hogy a számok nem számítanak, csak a...

Varga Dallasban: a tolvajok összetartanak

A zirci apátot el kellett dugni valahova. A dallasi főapátot azért tüntette ki az Orbán-rezsim, mert befogadták addig a zirci apátot, amíg a NER elsimítja az ügyet. Ezért hozott nekik kitüntetést a korrupciós ügyekbe belebukott, de még hivatalban levő magyar igazságügyi miniszter (!). S ebbe a piszkos ügybe keverte bele azt, hogy a "magyarok mindenhol összetartanak". Minősíthetetlen. Az Orbán-rezsim bűnözői összetartanak a cisztercita volt zirci főapáttal, hogy mindenki megússza a börtönt.

Jönnek a bundameccsek és a sportfogadási csalások

Ha valamivel tönkre lehet tenni egy nemzet sportját, morálját, tisztességét, akkor az a sportfogadási csalás, ami mostantól nagyüzemi módszerekkel zajlik majd. Az UEFA és a FIFA, továbbá a nagy európai klubcsapatok jól teszik, ha figyelnek az új magyar sportfogadási szervezetre, amely Orbán Viktor érdekeltsége, és ha szőrüket hullató NER-rókákat látnak sunyin sompolyogni a csapatok, a klubvezetők, a nemzeti válogatottak körül, akkor vegyék elő a sörétes puskát, mert éppen bundameccseket szerveznek le, játékosokat és vezetőket fizetnek le.

Szijjártó Pétert elfogták Röszkénél a határon

Hála Orbán Viktornak és az általa megerősített határőrizetnek és rendvédelemnek, bátor és elszánt határőreink különösen veszélyes embercsempészt fogtak el a röszkei határon. Az illető...

Varga Judit belebukott a korrupciós botrányba

De még az sem biztos, hogy Varga valóban listavezető lesz az EP-listán. Az attól függ, mi derül ki róla, illetve mi jutott Orbán tudomására. A listavezetés indokával való azonnali lemondatás lehet az eltüntetésének első lépcsője. Orbán fokozatosan is eltüntetheti, a várható botrány mértékétől függetlenül, akár teljesen is. Az élete, mint mindenki élete, a NER-ben Orbán kezében van. Egyelőre még az is kérdés, hogy a Völnerhez kapcsolódó korrupciós ügybe bukott bele az "igazságügyi" miniszter asszony, vagy valami másba, ami még nem került nyilvánosságra. Egy videó, bármi.

A Corvinus nem mondhatott nemet, amikor Orbán Ráhel bejelentkezett egy toborzásra

Végezetül pedig az eset legfontosabb üzenete az, hogy a köztulajdonból kilopott egyetemi vagyon, az egész magyar egyetemi oktatás célja az Orbán-család által kilopott gazdasági birodalom működtetése, a szakmai utánpótlás biztosítása. Miután lassan minden fontos dolog az Orbán-család és az Orbán-strómanok kezében lesz (ellopva azt a magyar államtól vagy kicsavarva külföldi tulajdonosok kezéből), az egyetemek az Orbán-maffiának képeznek szakembereket. Ez a dolguk. Mivelhogy maguk is már az Orbán-maffia részei.

Völner megfenyegette Varga Judit említésével Orbánt

Völner Pál nem akarja élete hátralevő idejét börtönben tölteni, ezért a bírósági tárgyaláson egy megrendezett jelenet formájában üzent Orbánnak. A Telex videóriportjában (4 perc...

Szijjártót és Orbánt börtönbe kellene csukni a lélegeztetőgépek miatt

Ez azt jelenti, hogy a magyar állami vagyonnal Orbán és bandája a nemzetközi alvilág részeként seftel és lopja ki a közpénzek százmilliárdjait. Szijjártó "külügyi és külkereskedelmi minisztériuma" alvilági üzleteket köt, egy maffia rablásait intézi és bonyolítja. Ugyanezért az üzletért négy év börtönt kapott a boszniai miniszterelnök, amely mutatja, hogy a korrupcióról híres Balkánon nagyobb jogállam működik Bosznia-Hercegovinában, mint Orbán Magyarországán.

A „magyar életmódba” nem fér bele a homoszexualitás, a panasztörvény az LGBTQ+ közösség tagjait vette célba

Csupán mellékesen jegyezzük meg, hogy ezek már a "zsidótörvények" irányába tett első lépések. Magyarországon a melegek üldözött társadalmi csoportnak számítanak, s félniük kell, hogy fizikai bántalmazás ne érje őket. Ha valamit államilag a "magyar életmódtól" idegennek nyilvánítottak, akkor az szabad préda, azt üldözni, köpködni, verni lehet.  Ez szimpla dehumanizáció. A "magyar életmódba" belefér a válás, a házasságtörés, a pálinkázás, a mértéktelen zabálás, a hazudozás, a lopás, a képmutatás. Csak a homoszexualitás nem fér bele. Aki magyar, az nem lehet meleg.

Orbánnak, a világ egyik leggazdagabb emberének, papíron 14 millió forintja van, Rogán találmány címén elszámolt milliárdja sima pénzmosás

Rogán Antal, aki a NER korrupciós indexének is egy olyan jelképe, aki még csak nem is tagja az Orbán-családnak, aki azt a bravúrt is képes bemutatni, hogy nemcsak a feltüntetett bevételeinek, de a hirtelen eltűnő százmillióknak sincs nyoma. Rogán nyomtalanul költött el 371 millió forintot, aminek leghihetőbb története az lenne, hogy elveszítette és nem vette észre, mert annyi pénz fel sem tűnik neki. Ahol ilyen vagyonbevallások és politikusi vagyonelszámolások vannak, ott a legfőbb ügyész őrizetbe vételével kellene kezdeni az elszámoltatást.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKorrupció