2023, október2, hétfő

Tag: legitimáció

A parlament alakuló ülésén atomjaira hullott az ellenzéki összefogás, amely csürheként bolyongott a „T. Házban”

Az ellenzéki összefogás pártjai tévednek, amikor azt gondolják, hogy a választási vereség után őket már semmiféle korábbi ígéret, szólam, nagyívű beszéd nem kötelezi arra, hogy ha bevonulnak a parlamentbe, akkor ott az ígéreteiknek megfelelően egységben, felelősen lépnek fel, szervezettséget és fegyelmezettséget mutatnak. De ezt még egyes pártokon belül sem sikerült megtenni, hát még az egész ellenzéki táborban. Ez a magatartás utólag megkérdőjelezi az összes ellenzéki párt és politikus hitelességét és valamennyi beszédét, ígéretét. Ha ez eddig tartott, akkor kamu az egész.

Markó Beáta: Ostobaság, csalódás a neved

Voltunk néhányan, akik időben figyelmeztettük az Egységben Magyarországért fedőnéven futó „összefogást” és annak híveit, hogy bajok lesznek. Időben szóltunk, hogy – többek között – a kétes visszalépésnek köszönhetően megválasztott miniszterelnök-jelölt, aki a mögötte álló „ellenzék” leváltásáról fecsegett, aki egyszerre fasisztázta és kommunistázta le az őt támogatókat, aki tájékoztatott arról, hány zsidó van a kormányzópártban és a kiábrándult Fidesz-szavazók megszerzését ígérte (mintha lennének ilyenek). Szóval, néhányan óva intettünk, hogy ez az ember nem éppen alkalmas a szerepére, és sürgősen le kellene váltani, amíg nem késő.

Járos Zoltán: Történelmi bűnbeesés, avagy az ellenzék leváltása  

Az elmúlt 12 év tanulsága, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, külön-külön, de együtt is alkalmatlanok az Orbán-kormány leváltására. Külön-külön nincs elég szavazótáboruk, sem a...

Mit értett Donáth Anna azon, hogy nem legitimálhatják a rendszert azzal, hogy a parlamentben eljátsszák a demokráciát?

Donáth Anna így is tabukat döntöget, de amíg nem beszél egyenesen, míg nem mondja ki, hogy ez a kettő nem megy együtt, el kell dönteni, hogy vagy díszellenzékiség és legitimáció vagy kivonulás a parlamentből, vállalva azt, hogy nem kapnak pénzt, és vállalva az illegális antifasiszta mozgalmat, a rendszeren kívüli alulról szerveződést, addig ez csak homályos beszéd marad. Hiányzik a hit és a meggyőződés, hogy ha ezt meglépik, akkor nem veszítenek el semmit, hanem csak azt, ami eddig is akadályozta őket az igazi rendszerellenes tevékenységben. 

Az alakuló ülés bojkottálása hamis képmutatás, ha az egész parlamentet nem bojkottálja az ellenzék

Ebben sincs összhang, mert az ellenzék egyik része szerint az alakuló ülést bojkottálni kell, a másik része szerint nem kell, mert nevetséges. Ebben pedig igazuk van, mert mi az, ami miatt a bojkott jogos az alakuló ülésre, de nem jogos a parlament egészére? Ha az alakuló ülést az ellenzéki (parlamenti kisebbségi) jogok teljes hiánya miatt bojkottálni kell, akkor a parlament egészét miért nem kell, ha ezek a kisebbségi jogfosztások a parlamenti ciklus egész ideje alatt fennállnak? Van-e erre a kérdésre elfogadható válasz?

Népszava: beül-e az ellenzék a parlamentbe, ha veszít?

Fájdalmasan kevés szó esik arról, hogy mi történik, ha a saját maga által kontrollált választási rendszerben Orbán győz, méghozzá a mindenkori kétharmados győzelemmel nyer. Tudni kellene, hogy mit ígérnek a "tiszták". Mellébeszélést, a rendszer további legitimációját, hitegetést, hogy majd négy év múlva, miközben Orbán még szilárdabb pozícióból folytathatja az ország fasizálását, vagy kilépnek ebből a körforgásból és nyíltan vállalják egy diktatúrával szemben az antifasiszta küzdelmet. Kijönnek a szavazóik közé, vagy bemennek Orbán ernyője alá?

Az új alkotmányról szóló népszavazás átvágná a gordiuszi csomót

Egyre többeket foglalkoztat az alaptörvény semmisségének gondolata, miután nem teoretikus kérdésről van szó csupán, mert egy esetleges ellenzéki győzelem esetén is megakadályozná azt, hogy...

Amíg az ellenzék nem vonul ki végleg a parlamentből, addig Orbán rendszerét megdönteni nem lehet

Az ellenzéki pártok a parlamenti mandátumaikhoz kötött állami támogatásról képtelenek lemondani, ezért tíz éve legitimálják ugyanezt az eljárást. A pénzért fedezik  a NER törvénytelen létrejöttének és működésének tényét. Ugyanazzal az indokkal, amellyel most bojkottálták a gyomorforgató törvényeket, már tíz éve bojkottálniuk kellene a parlamentet és az egész Orbán-rendszert, ami a bojkott nyomán már nem létezne. Az ellenzék legitimációja nélkül nem lehet a demokrácia hamis látszatát fenntartani.

Az Alkotmánybírósághoz fordulás az Orbán-rendszer bebetonozása

Az ellenzék ezzel többet árt, mint használ, mert tovább erősíti azt a hamis látszatot, miszerint a NER jogállam és az egyetemek ellopása a közvagyonnal együtt törvényes. Az abszurd helyzet abból a tisztázatlan körülményből fakad, hogy az ellenzék a mai napig nem tudta eldönteni, hogy az Orbán-rendszer jogállam, amelyben törvényesen rabol az orbáni bűnszervezet és építi ki egyre jobban az önkényuralmi rendszert, vagy a NER alkotmányellenes és illegitim képződmény, amelyben csak formálisan léteznek a jogállami intézmények, de lényegüket tekintve nem azok.

Miért nem hagyja ott az ellenzék ezek után az álparlamentet?

Költői kérdés, a válasz egyértelmű: a pénz miatt. Orbán a járványt kihasználva az ellenzéki pártok állami támogatását csökkentette (formailag ez a Fideszt is érintette,...

Ne játsszuk el, mintha nem tudnánk, hogy Gerendai hazudik

Mindenki megtanul szépen alkalmazkodni a diktatúrához, és abban a kétes szerencsében van része a magyaroknak, hogy ezt nemcsak filmekből, könyvekből ismerhetik, hanem naponta a...

Bartus László: TGM is bojkottot javasol

Az már jelent valamit, amikor az elegáns sétapálcájával közlekedő filozófus, aki még a NER-t vezető bűnszervezet vezetőjét is "Orbán Viktor Úr"-nak szereti szólítani (hogy...

El kellett volna égetni a szánkókat és a karácsonyfát

Bizakodással tekintenek az emberek majdnem tíz éve minden próbálkozásra, amely valamiféle ellenállást mutat Orbán rendszerével szemben. Minden alkalommal abban reménykednek, hogy ezúttal történik valami...

Orbánt erősíti Márky-Zay Péter mozgalma

A Márki-Zay Péter "Mindenki Magyarországa Mozgalma" pártok feletti összefogást hirdetett meg a 2019-es önkormányzati választásokra. Azt szeretnék elérni, hogy minden településen egyetlen "hiteles" ellenzéki...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékLegitimáció