2025, december5, péntek

Tag: MDF

Bartus László: Magyar Péter, mint „nyugodt erő”

Szíven ütött a két szó: "mérsékelt szereplő". Ekkor értettem meg, hogy létezik Budapesten egy másik világ, amely elméleteket gyárt és álomképet rajzol a valóságról. Magyar Péter tevékenységéről készítenek napi magyarázatokat, amelyeknek a valósághoz semmi közük. Létrehoztak egy alternatív valóságot, amelyhez elengedhetetlenek az alternatív tények. Magyar Péterről sok mindent lehet mondani, de azt, hogy "mérsékelt szereplő" lenne, a legnagyobb rosszindulattal sem. Ha van valami, ami sok egyéb mellett hiányzik belőle, az éppen a nyugalom és a mérsékelt szereplés. De nem csupán az efféle megállapítások teszik különlegessé és egyedülállóvá ezt az önálló életre kelt jelenséget. Sükösd Miklós bejegyzése nem elszigetelt ömlengés, hanem műfajjá nőtte ki magát. A benne résztvevők a beavatottság érzetét keltik, mint akik birtokában vannak valami titkos tudásnak, amit egymással megosztanak és tovább színeznek. Megfejtik és magyarázzák Magyar napi megnyilatkozásait, aki egyre fényesebb glóriát, mind nagyobb hódolatot kap. Bennfentesek, akik értik Magyar mondatainak jelentését. Ők tudják, mi volt a gondolat, a szándék. Egymásra kacsintva hitetlenkednek a leleményességen, hogyan kerülte ki újra a csapdát, hogy valami emberi gesztust tegyen, kiálljon bármilyen tisztességes ügyért, még inkább valamilyen demokratikus normáért. Micsoda zsenialitás! Kinek jutna még eszébe? Ezzel mintegy túlvilági fényt kap a "messiás", akinek ténykedései magyarázót, hozzáértő értelmezőt igényelnek. Mint titkos társaság tagjai kacsintanak össze, értelmezik Magyart, akit érteni kell, mint egy gurut. S ők értik. A Fideszből páros lábbal kirúgott bántalmazó mitikus figura, ami részben a vágyaikból fakad, részben abból, hogy nem áll szóba velük.

Németh Sándor keze is benne lehetett, hogy Iványi Gábor egyháza elveszítette a státuszát

Mindez úgy függ össze Iványi Gáborral, hogy Németh a rá jellemző módon nemcsak a saját maga egyházi státuszáról gondoskodott, hanem listája volt azokról is, akik ne kapjanak egyházi státuszt. A volt SZDSZ-alapító, a vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény egyik megalkotója, aki magát mindig az Állami Egyházügyi Hivatal üldözöttjének mutatja be, aki a paktumig antikrisztusnak nevezte Semjén Zsoltot, az egyházi törvény megváltoztatását pedig keresztényüldözésnek, az Orbánnal való kiegyezés után maga készítette el a kivégzendő egyházak listáját.

Németh Sándor árulása nélkül nem lenne Orbán-rendszer

Bartus László Fesz lesz című könyve részletesen bemutatja, hogyan árulta el Németh Sándor a liberálisokat, a baloldalt és az MDF-et, s az árulásával hogyan...

Lezsák Orbán ellen fordult, feltámasztja a nép-nemzeti MDF-et

Lezsák Sándor kinyilvánította az Orbánnal szembeni álláspontját, létrehozott a Fidesz frakcióján belül egy parlamenti csoportot. A "Nemzeti Fórum" az egykori Magyar Demokrata Fórum (MDF)...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMDF