Bolondokháza: Magyar az ellenálló, Hadházy a kollaboráns?
Hadházy Ákost nevezi "sikertelennek", aki legyőzte minden ellenfelét, 2016-tól parlamenti képviselő, egyedül többet tett, mint sok párt, egyszemélyes intézménnyé vált. A legutóbbi akciói, amikor tüntetéseket szervezett a Pride betiltása, a gyülekezési törvény korlátozása miatt, előkészítője volt a 300 ezres Pride tiltakozásnak, ahova Magyar el se ment.
Magyar nevezi Hadházy Ákost "kompromittálódott" politikusnak, de ő a múltjával soha nem számolt el, sem a Fideszben töltött húsz évvel, sem a diktatúra támogatásával, sem pedig a lopott pénzzel, a korrupciós ügyeivel? Magyar úgy tesz, mintha nem lenne előélete, de a rendszer ellenzékét felelőssé teszi. Miközben ő nem ellenzékben, hanem a Fideszben volt.
Magyar kijelentette, hogy csak olyanok indulhatnak a "Tisza Párt" jelöltjeiként, akik soha nem voltak ellenzékiek, soha semmit nem tettek az Orbán-rendszer ellen, mert ha igen, akkor azzal már kompromittálódtak, hiteltelenek és az ellenzékiségük miatt kollaboránsok. Aki ezt elfogadja, az tényleg sültbolond, az tényleg vonuljon be egy bolondokházába.
Aki ezt nem vesz észre, az vak, akinek ez nem számít, az felelőtlen, aki azt képzeli, hogy ebből választási győzelem vagy demokratikus, boldog, "emberséges" Magyarország lehet, az elveszítette a józan ítélőképességét. Ahogy az is, aki azt képzeli, hogy ezt az embert majd bárki félreállítja, miután "megnyerte a választást". Kétharmaddal.
Magyar mostani hívei nem tehetnek úgy, mintha ők nem lennének "óellenzékiek". Pontosan megfelelnek Magyar definíciójának, az ő értékelése szerint asszisztáltak a rendszerhez. Az ellenzéki pártok szavazóiként legitimálták a rendszert. Saját helyén mindenki kollaboráns, és sikertelen, mert nem tudták megdönteni az Orbán-rendszert. Csak a szavazatuk kell.





