Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze a várakozásoknak megfelelően reagált Pajor Tamás Partizánnak adott interjújára, amely miatt Pajort kirúgta a gyülekezeti lelkészi állásából....
De Pajor nem mondott fel. Az egész interjú arról szólt, hogy szeretne saját lábára állni, visszavenni az életét, de nem akar látványos szakítást és ellenségeskedést. Nem akarja elhagyni ezt a sötét szektát, csak legalább annyi önállóságot szeretne, hogy embernek érezhesse magát. Erre azonban a Hit Gyülekezetében nincs lehetőség.
Soha nem is volt, soha nem is lesz. Pajor ezt pontosan tudja, és azt is tudhatja, hogy akik már húsz éve eljöttek, azok is emiatt jöttek el, de velük semmiféle közösséget nem vállalt. Még húsz évig szolgált egy embertelen rendszert, egy korlátolt, önző diktátort, akitől most úgy akarna megszabadulni, hogy abból semmi konfliktusa ne legyen. Ez nem fog menni.
Pedig Pajor képes volt ezért most is hamis színben feltüntetni Németh Sándort és a Hit Gyülekezetét. Ez becstelenség az áldozatokkal szemben, akikből Pajor éppen eleget látott, saját magán, a családján és a gyerekein kívül is. Pajor nem adja meg az elégtételt azoknak az áldozatoknak, akiknek nincs hangjuk, akikre senki nem figyel, pedig ő egy "lelkész".
Nekik nincs lehetőségük, hogy életútinterjút adjanak Gulyás Mártonnak, aki mindvégig rendkívül érzékenyen és értőn, együttérezve, de az igazságot kutatva, kiválóan vezette a beszélgetést. Pajor emberséges volt: nem véletlenül akar kisomfordálni a koncentrációs táborból, csak éppen nem mondott igazat. Nem mondta el az igazat, ami nem bibliai.
Milyen lelkész az ilyen, hogyan beszél az ilyen ember Jézus Krisztusról, aki vállalta még a kereszthalált is az igazságért? Nem próbált a gyilkosai kedvében járni, hátha nem ölik meg. Pajor mitől fél? Az imakommandótól, amit ócska módon letagadott? Nem feszítenék érte keresztre. Legfeljebb az állását és a fizetését veszítheti el, de azt így is elveszítette.
Pajor Tamás ezt úgy oldotta meg, hogy a zsidó identitás is jóllakott és a Németh Sándor-Orbán Viktor barátság is megmaradt. Megkérdőjelezte, hogy Lázár János vagonos Horthy-beszéde "a náci lélektanú honfitársaink körében történő haszonelvű szavazatmaximalizálás, vagy őszinte, belső meggyőződés volt-e". Ó, Lázár János egy rendes ember, ki nem állhatja az antiszemitákat. Főleg a történelemhamisítókat, ő csupán szavazatmaximalizálásra törekedett. Ez érthető. Lázár egy politikus. Világos, hogy nem meggyőződésből nevezte az antiszemita Horthyt kivételes államférfinak.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.