2025, július19, szombat

Tag: pénz

Magyar politikai tisztogatással készül a hatalomra

Erre lehet számítani az államigazgatásban is. Mindenki, aki nem az ő embere, akit nem ő nevezett ki a semmiből, azt a "rendszerváltozás" jelszavával kirúgdosná. Ez Trump második ciklusát idézi, lecserélne mindenkit, aki nem feltétlenül lojális, aki nem engedelmeskedik vakon. Erre nem a rendszerváltásnak van szüksége, hanem neki: az ő diktatúrájának. A Trump-modell a centralizált személyi lojalitás, a párton belüli verseny és a nyilvános kontroll hiánya. Szakértelem helyett vak engedelmesség. Trump kormányzatában kizáró ok, ha valaki ért ahhoz, amit csinál. Egyedül és kizárólag a vezérhez való lojalitás számít. A függőség, mert a vezértől függ az állása, amit nem a szakértelmével érdemelt ki. Magyar azt akarja, hogy ne legyenek hozzáértő képviselők a "Tisza" frakcióban. Bábokat akar, akik mindent megtesznek, amit mond, semmibe nem láthatnak bele, nem szólhatnak bele, nem értenek semmihez, egyéni véleményük nem lehet. Magyar mindent parancsba ad, és azt csinál, amit akar. A hatalommal is, a pénzzel is. Kibújt a szög a zsákból. Nem a hitelesség, nem az érdemek számítanak, hanem az, hogy Magyar kontroll nélküli hatalmát és személyes anyagi érdekeit senki ne veszélyeztesse. A "rendszerváltás" jelszavával kirúgdosna mindenkit, aki demokratikus normákat követelne. Már most ezek a szempontok vezetik. Ha ez az ember hatalomra kerül, senki sincs biztonságban, aki nem engedelmeskedik. Nem a rendszerváltás jön el vele, hanem a bosszúálló, önérdek-vezérelt leszámolás ideje. De ez nemcsak az Orbán-rendszer klientúráját érinti, hanem elsősorban az ellenzékieket, mert ők demokratikus normákat követelnek, ezért az önkényuralmára veszélyesek.

Magyar Péter sajátjaként bánik a Tisza Párt pénzével

Ezt tükrözi, hogy a Tisza Párt pénzügyei, a pártkasszába befizetett és befolyt pénzek fölött kizárólagos jogkörrel, egyedül Magyar Péter rendelkezik. Ezen cseppet sem csodálkozunk, ezt az alapszabály ismerete nélkül is azonnal megmondtuk volna, mert a nárcisztikus celeb influenszerkedésen és magamutogatáson kívül a "Tisza Párt" nevű vállalkozás erről szól. Nincs ellenjegyzés, nincs kontroll, talán könyvelő sincs, mert Magyarhoz tartozik a párt "bevételi és kiadási bizonylatainak kezelése". Ez tökéletesen átláthatatlanná teszi a pénz kezelését és mozgását, abba senki nem lát bele. Magyar úgy bánik a Tisza Pártnak adott, befizetett pénzekkel, mint a sajátjával. A parlamentbe jutás után ez évi többmilliárd forint. Az ismert okokból nem szeretnénk üvegzsebet Magyar nadrágjára, de a politikai hatalomra pályázó pártelnök és "párt" pénzügyeinek átláthatósága alapvető követelmény. Magyarra is érvényes a mondás: amit tesz kicsiben, azt csinálná nagyban is. Amilyen demokrácia van a "Tisza Pártban", olyan demokrácia lenne a Magyar-rendszerben, és a pénzügyekben is. Ha Magyar valaha a hatalom közelébe kerül a közpénzekkel és a közvagyonnal ugyanúgy fog bánni, mint a Tisza Párt pénzeivel: sajátjaként. A korrupcióval kampányoló Magyar így várhatóan legalább akkora, ha nem nagyobb tolvaj lesz, mint Orbán. A hajlandóság nem hiányzik belőle, a kitartott "focista férj" státuszához képest kiemelkedően sokat lopott.

Magyar mielőbb pénzt akar, ezért szeretne előrehozott választást

Neki azonban az is elég, ha az ellenzékben megsemmisít minden liberális és baloldali elvet, értéket, eszmét és ellenfelet, mert azokat szívből gyűlöli a képviselőikkel együtt, s egyedül beül nagy pofával a parlamentbe, párt nélkül, csak bábokkal és alkalmazottakkal. Zsebre vágva az összes ellenzéki pénzt, s minden felelősség nélkül játszhatná az eszét. A pártnak csak neve van, tagsága nincs, testületei nincsenek, alapszabálya nincs, egyetlen ember van, az ország legnagyobb szélhámosa, aki ellopja az összes ellenzéki pénzt. Folytatva az uszítást, a hazudozást, mindenkit hibáztatva, hogy miért nem nyert mégsem, de majd legközelebb. Egészen addig, amíg az ellenfelei meg nem halnak. Aztán jön a sötét fasiszta diktatúra, a szélsőjobboldali mocsok, a nemzetiszocializmus és a nyílt terror. Magyar Péterrel ezt a jövőt bekészítette az országnak hosszú távra az áruló volt ellenzék.

Elon Musk a James Bond-filmek főgonosza, de sehol nincs egy James Bond

A világ leggazdagabb embere világuralomra tör, meg akarja babonázni a tömegeket, de a háttérben mindenféle cseleket is sző, s ki tudja, milyen fegyvereket gyárt, amivel sakkban tarthatja a világot. Ekkor jön James Bond, aki megmenti a világot, aki most nincs. Musk már ki akarja vonni magát az amerikai adózás alól, fogságba ejtette a kongresszust, a közösségi média a kezében van, a világ egyik legmocskosabb fasiszta pártját, a német AfD-t Németország megmentőjének nevezi, megkérdőjelezi, miért lenne szélsőjobboldali. Musk bevégzi azt, amit nála kisebb kaliberek kezdtek el, a szélsőjobboldalt szalonképessé nyilvánítja, kezében a közösségi médiával. Az európai demokrácia pillére néhány európai ország, mint Németország, Franciaország, a skandinávok, Olaszország, stb., Musk pedig ezeket akarja a szélsőjobb uralma alá hajtani. Trump kiszolgáltatott Musknak anyagilag és intellektuálisan, Musk jó eséllyel pályázhat az újabb Antikirisztus-jelölt nem túl dicsőséges címére.

A „Tisza Párt” nem párt, hanem üzleti vállalkozás, terméke az „ellenzéki messiás”

Ezért a "Tsza Párt" egy olyan üzleti vállalkozás, amelynek tulajdonosa egy politikai termék, amely magát politikusként kínálja a piacot, a politikai jellegű üzleti tevékenység célja, hogy a politikai pártoknak járó pozíciókat, s a politikai pártoknak járó pénzeket megszerezze. A termék, amelyet kínálnak, a "Magyar Péter politikus", "ellenzéki megváltó". A brand neve "az ember, aki leválthatja Orbán Viktort". A tulajdonos jól vette észre, hogy van egy piaci kereslet, egy űr, egy hiány, amit ezzel a vállalkozással betölthet és nyereséget realizálhat. A termék eladását szolgálja a honlapon található "21 pont", ami megalapozatlan ígéretek halmaza, de fontos szerepük van a művészi igényű, beállított termékfotóknak, a közösségi média algoritmusainak, a professzionális multimédiás megjelenésnek, agresszív stílusnak. Tartalmilag a Fidesz nevű kormányzó párt bevált módszereinek másolásából és átvételéből él, emellett a megcélzott ellenzéki vásárlóközönség körében végez piackutatást, hogy mire van igény. A termék kommunikációját ezekhez a "demokratikus" igényekhez igazítják.

Az újabb hangfelvétel bizonyítja, hogy Magyar hazudik a pénzről, nem lehet tudni, honnan voltak százmilliói

Százmilliókat nem adakoztak a hívek. Ismeretlen a pénz forrása, amit Magyar Péter az EP-kampányban felhasznált. Amikor elkezdtek gyűjteni, s kitalálták a rendszerváltó előfizetést, a nevetséges piramisjátékot, akkor már lehetett tudni, hogy ez a pénzmosás része: ezzel akarja Magyar utólag lefedezni azt a többszáz millió forintot, amit a kampányra költött. Ahogy a hangfelvételek feladója legutóbb ígérte, kezdenek szivárogni a piszkos anyagi ügyek. Az első ilyen felvételen Radnai Márk, a "Magyar Péter Színház" rendezője, papíron a "Tisza Párt" alelnöke, beszél Vogel Evelinnek arról, hogy 50 milliós mínuszban volt a stáb, amikor átvette az operatív irányítást, s 103 millióba került a Hősök terén rendezett gyűlés. Tegyük hozzá, nem a Hősök terén tartott rendezvény volt a legnagyobb, akkor már leszálló ágban volt a messiás, még szerencse, hogy végetért az országjárás, mert le kellett zárni a tér felét, ne látszódjon a csökkenő érdeklődés. Ez került önmaga 103 millió forintba. Ezt megelőzte a Kossuth téri nagygyűlés, ahol tényleg sokan voltak, és az egész országjárás. Az országjáráson kétszáz településre jutottak el, köztük nagyvárosokba, ahol egyenként tartottak többezres, néha tízezres gyűléseket, nagy technikai apparátussal. A költségeket meg lehet saccolni, az biztosan közelebb van az 500 millióhoz, mint a 300 millióhoz. Ennyi pénzt ugyan Magyar szerzett fideszes élősködő NER-lovagként, de nem szánt pártcélokra.

„Magyar-gate”: Vogel azt követelte, ami szerinte jár neki, Magyar tőzsdei bűncselekményeket követhetett el

Ám ennél is fontosabb, hogy a másfél órás beszélgetésből kiderül: Vogel nem zsarolta a "Tisza Pártot", mint ahogy azt Magyar állította, hanem azt a pénzt követelte, amivel a párt szerinte tartozik neki. Ezért Magyarnak nem sok esélye lesz arra, hogy a zsarolásért tett feljelentése célt érjen, ha Vogel bizonyítja, milyen munkát végzett, amit nem fizettek ki. Az, hogy járandóság nemfizetése esetén a becsapott fél azzal fenyegetőzik, hogy feltárja a nyilvánosság előtt Magyar és "pártja" piszkos ügyeit, az nem zsarolás, mert a nő munkája ellenértékét akarta megkapni. Azt nem tudjuk megítélni, a 30 millió forint reális összeg a munkája fejében vagy nem, de nem elképzelhetetlen. Magyar eszerint kihasználta őt. Van azonban a felvételnek egy másik fontos része, amelyet a magyarista propagandasajtó a 444.hu oldalán úgy említett meg, mint Magyar Péter "tőzsdei ügyleteit". Ez nem éppen az igazság kibontása, mert a felvételen nem tőzsdei ügyletekről van szó, hanem bennfentes kereskedéssel szerzett jogtalan haszonról, ami még barátok ötis bűncselekmény. Ha igaz, amit Vogel Evelin állít, akkor Magyar Péter a Btk. 410. § (1) bekezdés hatálya alá eső "Bennfentes kereskedelem" bűncselekményét követte el, visszaesőként, s minimum 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Magyar ellen mi büntetőfeljelentést tennénk, ami Vogel Evelinnek talán kötelessége is, mert bűncselekmény jutott a tudomására.

Hadházy Ákos még mindig nem egyenes Magyarral szemben

Kevés híján teljesen hitelét veszítette Hadházy Ákos és a hatalmas munkája, amit végzett a NER leleplezésében, mert Magyar Péterrel hónapokon át különbséget tett, leplezte...

Magyar Péter fotómodell pályatévesztett politikus, hívei félreértik a celebkedést – Fotókkal!

A lepattant vonatok és pályaudvarok Magyar Péternek szintén az újdonság erejével hatnak, mert ő ezekkel soha nem utazott. Viszont háttérnek a divatfotózáshoz kiválóak. Sajnáljuk, hogy a másik influenszer, Lázár János nem kísérte el néhány közös beállásra. Nem invitálta a Volánbusz pályaudvarokra és a lepusztult buszokra fotózni, ahol Magyart Lázár nevezte ki igazgatósági tagnak, pedig ott ugyanilyen jó háttereket lehetne találni. Magyar Péter férfi modell értelmiségi lájkolói sem vették észre, hogy ennél nagyobb gúny nem eshetne meg rajtuk. A NER egyik korrupt élősködője a NER által lepusztított országban a nyomorukat használja háttérnek a divatfotózásához és a nárcisztikus modellkedéséhez. Ők pedig ehhez asszisztálnak, azért az ígéretért cserébe, hogy ő majd megszünteti a NER-t. A NER megszüntetése azonban nem tűnik sürgősnek, egyelőre modellfotók készülnek. A lájkvadász napi influenszerkedés tényleg hecckampány, hekkelés és majomkodás, olyan dolgok ripacskodó bemutatása, amit mindenki jól ismer, kivéve őt. Ezek legfeljebb neki újdonságok. Magyar Péter megismeri az országot és bemutatja azt a lakóinak. Eddig a NER-lovagok és NER-lovaginák átlagos életét élte a magyar valóság fölött. Magyar Péter a szociográfiát nem ismeri, felszínesen átszalad a valóság fölött, ahol fotókat készít magáról.

Elfogadhatatlan, hogy nem nyomoznak a zuglói bődületes vagyon miatt

Mint beszámoltunk róla, a zuglói cégek tulajdonának bejegyzett bűdületes vagyon, amely után már év eleje óta senki nem nyomoz, gyanússá teszi a vagyon tulajdonosát...

Magyar messiásként tüntette fel magát

Magyar Péter a Tisza Párt voltaképpeni megalapításának szánt rendezvényén azt írta maga fölé a pódiumra, hogy "Én jöttem. Most ti jöttök". Magyar személyi kultuszát...

Ez a Magyar-féle demokrácia: ő eldöntötte, a hülyékkel utólag megszavaztatja

Magyar úgy szerzett 30 százalékot, hogy mindvégig hazudott a kampányban, becsapta a választóit. A felsorolt nyolc érvet előre is tudhatta, az egész egy nagy bullshit, ennyi erővel minden ország minden pártjának az első emberét kellene az EP-be küldeni, ahol egyáltalán nincs erről szó. Az egész a pénzről, az önmutogatásról, a karrierről és az arany életről szól. Magyar azt akarja előadni, hogy Brüsszelből, EP-képviselőként fog egy pártot felépíteni, vezetni, közösséget formálni, ellenzéki tevékenységet kifejteni. Teljesen egyértelmű az, hogy a Tisza Párt továbbra is őt jelenti, legfeljebb általa ismert kipróbált embereit veszi fel, a sok hülye emberrel pedig elhiteti, az egyszemélyes párt a nyerő, mert ő nem tűr senkit. Ez egy vallási szekta, amelynek Magyar a szektavezére, de a főpapja és az istene is. Mivel egy szélhámos, korrupt, nárcisztikus pszichopatát, potenciális diktatúrát készülnek Orbán lehetséges bukása után Magyarország nyakába varrni, nyugodtan nevezhetjük öngyilkos szektának a "Tisza Pártot", amely egy nemlétező párt. Magyar átvert mindenkit.

Ha Magyarnak összejön az 50 ezer havi előfizető, akkor évente 1,8 milliárdot fog kaszálni

Magyar Péter szereti azt mondani, hogy 0 forintból kampányolt, miközben a rendezvényei és az országjáró kampányának költségei becslések szerint több százmillió forintba került, esetleg...

A piramisjátékkal lopott milliárdokból működik a „Tisza Párt”?

Deák Boldizsár hamis ingatlanfedezetet adott, amivel becsapták az embereket, akik elhitték azt, hogy a Deák ingatlanjaira bejegyzett jelzálogjog biztosíték a számukra. A jelzálogjogot azonban soha nem tudták érvényesíteni, mert szándékosan elírták a szerződéseket. Akit az ügy részletei érdekelnek, a Metropol cikkében elolvashatják. Ami a mi szempontunkból lényeges, az a bizonyított tény, hogy Magyar a barátnője anyja által került kapcsolatba a Tisza Párttal, méghozzá úgy, hogy a "kvázi" új anyósa és a Tisza Párt alelnöke együttműködtek egy 7 milliárd forintos csalásban. Magyar így került a "Tisza (Tisztelet és Szabadság) Párt" közelébe, a közös nevező pedig a piramisjáték és a pénz. A Metropol egy hete megjelent cikke jogosan veti fel a kérdést: mi köze a piramisjátékban szerzett százmillióknak a Tisza Párt láthatatlan pénzügyi forrásaihoz? Az ítélet szerint Sájer Mária több mint 300 millió forintot csalt ki az emberektől, a 7 milliárdos csalásból szerzett pénz nagy része nem került elő. Magyar pénzforrásai pedig láthatatlanok.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPénz