2024, december18, szerda

Tag: rehabilitáció

Karácsony rehabilitálja Antall Józsefet, aki felelős a horthyzmus feltámasztásáért

Antallt súlyos felelősség terheli, hogy pártjában megtűrte a Csurka-féle antiszemita sejtet, képtelen volt a Csurka-dolgozat után is megtisztítani a pártját, amire csak azután került sor, amikor Csurka nyíltan a párt elfoglalására tört. Antall a rendszerváltás utáni első ciklust pokollá tette, a keresztény-nemzeti kultúrharcot újraindította, horthysta úri Magyarországot épített, a csendőrimádó Boross Pétert tette belügyminiszterré, majd utódjává. 1992. október 23-a szervezett provokáció volt Göncz Árpád ellen, amit a BM szervezett. Ez egyben 1956 meghamisítása is volt, 1956 horthysta, fasiszta és antiszemita irányzatának értelmezése. Nemcsak történelemhamisítás és szkinhedekkel végrehajtott provokáció, náci, nyilas, árpádsávos pankráció, hanem ez jelölte ki az antalli Magyarország irányvonalát. Antall erkölcsi rehabilitációja súlyosan sérti a magyarországi zsidóságot, mert kormánya a horthyzmust igyekezett tisztára mosni. Antiliberális ideológiája Orbán előfutára, Orbán az antalli örökség egyenes folytatója és következménye. Karácsony Gergelynek az emlékezete túl rövid, nem emlékezik a médiaháborúra, a közmédiában indított politikai tisztogatásra, a szélsőjobboldal támogatására és felemelkedésére. Antall siklatta ki a rendszerváltást.

Az Egyesült Államok is elítéli Horthy rehabilitációját

David Pressman amerikai nagykövet, az Egyesült Államok Kormányának nevében elítélte Horthy Miklós rehabilitálására irányuló kísérletet, mely az Orbán-kormány minisztere közreműködésével zajlott Kenderesen. Az amerikai...

Lázár kenderesi „vasúttörténeti kiállítása” hadüzenet a zsidóságnak

Ez nyílt hadüzenet a zsidóságnak. Fenyegetés és megfélemlítés. Az Orbán-rendszer új korszakának, a nyílt zsidóellenes propagandának és antiszemitizmusnak a kezdete. Az Orbán-rendszer kezdi levetni az álarcát. Kezdődik a pokol, az egyre nyíltabb antiszemita propaganda, amely elvezet a fizikai bántalmazásokhoz és üldözéshez is. Az eddig burkolt és "illiberálisnak" nevezett antiszemita és zsidóellenes intézkedések egyre nyíltabbak lesznek, s a náci Németország harmincas éveit idézik. Ezt hirdette meg Lázár Kenderesen, nyilvánvalóan Orbán tudtával és támogatásával.

A magyar zsidóság elleni antiszemita támadás az állami szintre emelt Horthy-kultusz

Így esett, hogy Horthy több zsidó meggyilkolásáért felelős, mint Szálasi és a nyilasok. Horthy közvetve tömeggyilkos, mert százezrek meggyilkolásáért felelős. Karsai László és Ungváry Krisztián értékelése szerint "A sorsdöntő 1944-es évben azonban magyar állampolgárok százezreinek életét odadobta a halálba". Randolph Braham magyar számazású New York-i professzor, holokauszt túlélője és legjelentősebb kutatója, a magyar holokausztról szóló alapművek elhunyt szerzője, a Horthy-kultusz újraéledését az antiszemitizmus túlélésének nevezte Magyarországon.

Most érdemes bekapcsolódni a bizniszbe: a Los Angeles River a New York-i High Line-hoz hasonló szerepet kap

Óriási vállalkozás kezdődik Los Angeles County-ban, miután elkészült a Los Angeles River átfogó rendezési terve. A komplex terv egyedülálló abból a szempontból, hogy egyesíti...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékRehabilitáció