Tag: szabadság

Orbán százmilliárdos lopott vagyona nem játék

Az ország vagyonának "nemzetiesítése" már önmagában törvénytelen, ellentétes minden demokratikus normával, alkotmányos elvvel, önkényes beavatkozás a tulajdonviszonyokba, és a szabad verseny, a szabad piac felszámolásával egyenlő. Nemcsak teljhatalma van az ország elvileg négy évre választott vezetőjének, hanem saját tulajdonává tette az országot. Orbán önmagával kereskedik, önmagával kerül üzleti kapcsolatba, mindenki mást kiszorít. Az egész vállalkozás antiszemita háttere nyilvánvaló, ezért támogatja a magyar nép. A kódolt magyarázat, indoklás és logika szerint, ami Orbán kezében van, az nincs a zsidók kezében, "zsidók" alatt értendő minden külföldi, nyugati vagy hazai vállalkozás, ami szabad és piaci törvények szerint működne. Ez minden tekintetben szabad és plurális országot jelentene, ahol nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában, civilszférában, ideológiában és a politikában is szabad versenyt, nyitottságot, sokszínűséget és szabadsáot jelentene. Egy ilyen ország virágzik, az ellentéte bukásra, csődre, katasztrófára, halálra van ítélve. Az ideológiai, világnézeti és politikai uralom szükségszerűen vezet mindenkor elnyomáshoz, jogfosztáshoz, s az anyagi javak területén is törvénytelenséghez, a tulajdonviszonyokba való beavatkozáshoz és a szabad verseny felszámolásához. Minden az államot elfoglaló és kisajátító érdekcsoport kezébe kerül, mely tulajdonaként bánik az országgal, ennek során szervezett bűnözői csoporttá válik, végül önmagát is felfalva dönti katasztrófába, vezeti egy háborúba vagy mészárlásba az országot. Ez a fasizmus rövid életgörbéje.

Gyurcsány: a szabadság semmi, ha nincs jó élet

De Magyarországon nincs szabadság, ezért a szociáldemokrata program nem segít. Ezért a szabadságot kellene hirdetni először, és nem a jólétet. Magyarországnak mindenek előtt a szabadságra van szüksége, mert az a jólét előfeltétele. Ezt kellene megmondani. Megtanítsa őket arra, hogy szabadság nélkül nincs jólét, de a szabadság akkor is fontos, ha nem teremt azonnali jólétet, mint amit ő felelőtlenül ígérget. Amikor szabadság lesz, nem lesz még sokáig jólét, mert ki kell fizetni Orbán fasiszta rendszerének árát és tartozásait. Gyurcsány azért hirdeti a szabadság helyett elsődlegesen a jólétet, mert az emberek a jólétre vágynak, és nem tudják, hogy az nem lehetséges szabadság nélkül. Gyurcsány kötelessége lenne az, hogy ezt elmondja nekik.

Orbán 1956 gyilkosainak véres kezét rázva „ünnepel”

Orbán helytelenül vette szájára nemcsak 56-ot, hanem 1990-et is, mert az 1990-es polgári demokratikus rendszerváltást ő megtagadta, még alaptörvény és NENYI szinten is, amikor az átmenet zavaros két évtizedének nevezte a magyarok ölébe hullott demokráciát. Nem csupán megtagadta, hanem megdöntötte a demokratikus alkotmányos rendet, amiért még nem kezdte meg az élefogytiglanig tartó börtönbüntetését, de reméljük, nem ússza meg, ha egyszer újra demokrácia és jogállam lesz Magyarország, az ő fasiszta diktatúrája után. Orbán talált magának egy veszprémi 56-os hőst, annak szegény fejére hárítva (férfiatlanul hazudozva és a kereszténységet meggyalázva), hogy miatta jött Veszprémbe zárkörűen "ünnepelni". Ezzel szemben a valóság az, hogy a diktátor fél, retteg, nem mer Budapesten nagy tömeg elé kiállni, mert rossz a lelkiismerete, fél a kritikától, mert skizofrén paranoiás, súlyosan beteg, mint minden diktátor, és a valóságérzékelése teljesen hamis, veszélyes.

David Pressman majmot csinált Novákból a demográfiai csúcs előtt

Mindenki tudja, hogy Magyarországon vészesen fogy a népesség, nem is a születések száma miatt, hanem azért, mert aki teheti, elhagyja Orbán Viktor csodálatos tündérországát....

Az üldözött magyar civilszervezetek áthelyezhetik a székhelyüket az EU-ba

Rendkívül érdekes javaslatot fogadott el az Európai Bizottság a nonprofit egyesületek határokon átnyúló tevékenységének megkönnyítésére az Európai Unióban. A tervezet szerint az Európai Unió...

Győzike felfedezte a fideszes világnézetet

Győzike hősiesen belépett az uralkodó pártba, vállalva annak minden következményét, a pénzt, az állami felkéréseket, megbízásokat és közpénzes szerepléseket, a megnyíló ajtókat, a politikai hátszelet és azt a kivételezést, egész életre szóló bianco csekket, amit a diktátorral, Orbán Viktorral való ölelkezés jelent. Ez a világnézet a NER hivatalos világnézete, ennek vállalásához van joga mindenkinek Magyarországon.

Ha magyar vagy, van egy küldetésed: elkergetni az Orbán-bandát

Magyarországot vissza kell vinni a civilizációba, amíg nem késő, helyre kell állítani az EU-val, a NATO-val, Amerikával és a Nyugattal való szövetségét, vissza kell térni a liberális demokrácia, a felvilágosodás, a szabadság, az alkotmányos köztársaság, a parlamenti demokrácia rendszeréhez. Helyre kell állítani a sajtó és a demokratikus választások szabadságát.

Zene a füleinknek a „Mocskos Fidesz”

Bizony, mocskos ez a Fidesz, mocskos a vezetője, a tagsága, és mocskosak a támogatói is. Jó, ha tudják, és jó, ha hozzászoknak, mert amikor menekülni fognak, mint a patkányok a süllyedő hajóról (jachtról), akkor ezt fogja zengeni az ország, zúgni fog a "Mocskos Fidesz", a föld dübörögni fog, ennek a mocskos hazug és tolvaj, fasiszta és náci bandának pedig minden tagja remegni fog. Eljön a ti napotok, amikor mindenért megfizettek, amikor az ország utálata lesztek és mindenki előtt úgy álltok, amilyenek vagytok.

A zsarnok, akiről Delhusa Gjon énekel, a születésnapját köszöntő Orbán Viktor, a dal szövegét Bartus László írta

Edward király nem máglyára küldi a walesi bárdokat, hanem születésnapján köszönti őket, mert annyira hülye, hogy fel sem fogja, miről énekelnek. Neked Orbán nem a hatalom a sorsod, hanem a bitófa lett volna, ha mi, humanista demokraták el nem töröljük az efféle kegyetlenkedéseket. Így csak az életfogytiglan a te sorsod, s a magyar nép örök megvetése. Ezt üzeni neked a hazaszeretetről szóló Magyarország-dal szövegírója, mielőtt nagyon eltévednél és bedőlnél saját propagandádnak. Te Magyarország átka vagy. Az ellensége. Balsorsa, ha úgy tetszik.

Hatalmas felháborodást váltott ki Novák nőjogi konferencián mondott beszéde

Nagyot koppant Novák Katalin, amikor a szokásos hátborzongató mosolyával előadta kőkorszaki nézeteit a női jogokról a Ruandában rendezett nőjogi konferencián elmondott beszédében. A Women...

A kisvállalkozások és a családi vállalkozások adják egy ország és az emberek erejét

Amerika látszólag a multinacionális nagy cégeknek köszönheti a gazdasága erejét, de nemrég kiderült, hogy ezek fizetik a legkevesebb adót, ezeknél a legnagyobb a kizsákmányolás....

Nincs annál aljasabb, ahogy Orbán Soros Györgyöt Keresztapának gúnyolja

Orbán a kereszténység alapelveit súlyosan sértette azzal is, hogy az idős embert nem tisztelte, hanem mocskolta, óriásplakátokra tette, ellene gyűlöletre uszított. A náci propagandából jól ismert "nevető zsidó" plakátokkal gyalázta, nehogy Soros Györgynek legyen igaza, nehogy Magyarországból egy modern, szabad, emberséges, befogadó, méltányos, az emberi jogokat tiszteletben tartó, demokratikus ország legyen, hanem egy bezárkózó, korlátolt, gyűlölködő, ellenségeskedő, tudás- és kultúra ellenes fasiszta diktatúra, amelyben Orbán Viktor a korlátlan úr, mindenki más szolga.

Orbán beszéde a „biológiai vírusokról” náci alapvetés

Ha van méreg és halálos vírus, akkor az Orbán náci beszéde. Gyilkosnak nevezi demokratikus ellenfeleit, akiket el kell takarítani. Elődei egyszer már megtették. Orbán most a világ szabadsága ellen hirdetett élet-halál harcot. Ideje felébredni a világnak, hogy Magyarország az oroszokkal karöltve a hitleri, náci Németország szerepét tölti be. Fegyverkezik is, de nem fegyverrel, hanem a hazugság és a gyűlölet erejével akarja meghódítani a világot, ahol majd kiirtják a liberalizmus és a demokrácia "biológiai vírusát". A "biológiai" kifejezés emberre utal, Orbán talán már kész a népirtásra is.

Vágó István a magyar demokraták lelke és lelkiismerete volt

Nem lehet szavakba foglalni azt az űrt, amit tudásával, emberségével, tisztességével és kedves személyével maga mögött hagyott. Magyarország nem lesz ugyanolyan nélküle. Nagy szívű harcosát veszítette el a magyar demokratikus oldal, a humanisták és az emberi jogvédők tábora. Vágó István pótolhatatlan. Megint szegényebb és rosszabb lett a világ nélküle.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékSzabadság