2024, október11, péntek

Tag: törvény

Orbán nem mond le, Rogán nem repül el, hanem törvényesen hozzáférhetnek ügyészségi iratokhoz

Máris megvannak a Rogán-Völner-Schadl ügy leleplezésének következményei. Úgy tűnik, Orbánnak és kormányának van más lehetősége, mint a lemondás. Nem látjuk a levegőbe felszállni a Rogánt kiadatási egyezménnyel nem rendelkező országba repítő magánrepülőt, amelyen elmenekül a titkosszolgálatokat felügyelő propagandaminiszter. A következmény az lett, hogy ami eddig törvénytelen volt, az mostantól törvényes lesz. Gratulálunk! Ami eddig törvénytelen volt, azért sem felel senki, mert sajnálatosan nincs rá bizonyíték. Egy családi beszélgetés nem bizonyíték, ahol a volt igazságügyi miniszter csak azt mondta, amit a vele bántalmazó viszonyban levő férje hallani akart. Mészáros Lőrinc őrzővédő cége sem rögzített miniszteriális látogatást az ügyészségen, hanem az emberük tisztelgett, és a vendégeket felkísérte a megfelelő szobába. Ez a jó a NER-ben, hogy itt minden problémára van megoldás. Azonnal véget vetnek az összes törvénytelenségnek, méghozzá úgy, hogy törvényessé teszik. Csinálnak rá egy törvényt, oszt jónapot! Bárkinek volt bármilyen kétsége, hogy nem így lesz? Hiszi bárki, hogy az Orbán-rezsim szabályai között ez megváltoztatható? Ki az, aki elhiszi, hogy az ellenzéket amúgy is két részre vágó Magyar "Messiás" Péter ezeket választáson legyőzi? Megeszik reggelire, ha beleolvad a rendszerbe, márpedig ezt teszi, s ezt ő is tudja. Itt az egész nem erről szól, hanem arról, hogy miután egy élősködőt kidobtak maguk közül, ez az ember új bevételi forrást keresett magának. Bónuszként megkapja, amit a felesége mellett nem tehetett meg, hogy politikus legyen. A másik oldal Orbánjaként a Fidesz 2.0 pártjával, a rogáni manipuláció és propaganda módszereivel, önmagukat feladó emberek lelke fölött hatalmat vegyen. Akik feladják hamis érzelmekért a gondolkodást.

Az Egyesült Államok kormánya elítéli a szuverenitásvédelmi törvényt

Ez azt jelenti, hogy az Orbán-kormány a szuverenitásvédelminek nevezett államvédelmi törvénnyel átlépte azt a határt, amely belügynek számít. A közlemény szerint a törvény drákói eszközökkel ruházza fel a kormányt, amelyekkel megfélemlíthető és megbüntethető mindenki, aki a kormánypárttól eltérő nézeteket vall. Ez már a demokrácia és a szabadságjogok alapjait érinti. A demokratikus vita lehetőségét szünteti meg és a hatalmon levőktől eltérő nézeteket és azok képviselőit üldözi. A külföldi befolyás megakadályozásának ürügyén a belföldi szabadságot és jogokat korlátozza, mert a kormányétól eltérő nézeteket külföldi befolyásnak tulajdonítja, s büntethetővé teszi. Ahogy az amerikai külügy fogalmaz: "a Szuverenitásvédelmi Hivatal segítségével a magyar állampolgárokat, vállalkozásokat és szervezeteket bírósági felügyelet nélküli nyomozások alá lehet vetni, még akkor is, ha nem álltak kapcsolatban külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel, illetve nem kaptak semmiféle külföldi támogatást".

Már a törvény kritikája is sérti a „szuverenitást”

A szuverenitásvédelem kiterjed a szuverenitásról szóló vitára is. Már az is a szuverenitást sérti, ha valaki tisztázni akarja a szuverenitás fogalmát, a szuverenitásvédelmi hivatal nem tisztázott jogait és hatáskörét, a jogorvoslat lehetőségét. Ha felveti, hogy sajtó munkájával miért is sértené egy ország szuverenitását, mivel azzal sokkal inkább az országot védi. A hatalommal való egyet nem értés, a kritika, az ellenvélemény önmagában is sértheti a szuverenitásvédelmi törvényt, ami nonszensz, hiszen ez maga a sajtó szerepe, feladata és funkciója. Az ellenvéleményt elég idegen érdekűnek bélyegezni, és a hivatal titkoszolgálati és rendőri eszközöket vehet igénybe, nyomozhat szerkesztőségekben, üldözheti a sajtót. Egy érdekvédelmi egyesületnek alapvető feladata, hogy felszólaljon ez ellen, de jellemző az, hogy már az ilyen felszólalás is a szuverenitást veszélyezteti, hiszen megkérdőjelezi a törvény jelenlegi formáját és helyes voltát, ami a hatalom szuverenitásának mond ellent. Nincs gúny abban, hogy a megkérdőjelezhetetlen szuverenitás önkényt, diktatúrát jelent.

A „keresztény” illiberalizmus Káin irigysége: Orbán a modern polgári Magyarországot rombolja le, amit a zsidóság felépített

Figyelemre méltó interjú jelent meg Karády Viktorral a 444.hu oldalán, abból az alkalomból, hogy októberben magyarul is megjelent a nemrég elhunyt Kemény Istvánnal 1978-ban...

Magyarországra megérkezett a nyílt fasizmus

Ez azt jelenti, hogy amikor demokráciaellenes fasisztákat akar más országokban hatalomra juttatni, az nem sérti senki szuverenitását, amikor a demokratikus értékek támogatásáról van szó, az igen. Nem a befolyással van baj, hanem a tartalmával. A törvény legcinikusabb része az indoklás, amely az Európai Unióra utal, arra hivatkozik, amikor a demokratikus országokba való orosz és kínai beavatkozástól védi az Unió a demokratikus országokat. Orbán ezt az egészet megfordította, s a demokratikus "beavatkozás" ellen hozott törvényt. Az pedig az ellenzék, a civil társadalom és minden demokrata megfélemlítése, hogy börtönt helyeztek kilátásba, ha az erre a célra létrehozandó szuverenitásvédelmi hatóság úgy ítéli meg, hogy valaki külföldi kapcsolatai veszélyeztetik "Magyarország szuverenitását". Ez már nyílt diktatúra első lépése. A hatóság politikai megrendelésekre dolgozik, bármikor bekeményíthet, koncepciós eljárásokat indíthat. Magyarországra ezzel megérkezett a nyílt fasizmus. Ez minőségi fordulat, a szuverenitásvédelem a totális diktatúra kiépítését jelenti. Saját előrejelzése szerint 15 évet szán arra, hogy Magyarországot elzárja a külvilágtól és a hétköznapi terror uralkodjon az országban. Most komolyan mondjuk, hogy meneküljön, aki tud.

Alabama megmutatta, lehet javítani a kisebbségek szavazati jogán

A választók nagy része azt hiszi, hogy a választásokat csak úgy lehet elcsalni, ha meghamisítják a számokat, eldobnak szavazatokat. Miközben a választásokat már a...

Másológép volt a helyiségben, ahol Trump államtitkokat rejtegetett

Számára kedvező, hazai terepen, általa kijelölt bíró előtt, Miamiban áll bíróság elé Donald Trump az általa ellopott, letagadott és elrejtett szigorúan titkos államtitkok birtoklása...

Mit mond Orbán üzenete Trumpnak?

Ez az Orbán-rendszer lényege, ilyen egyszerű. Ez az orbáni illiberális állam leírása. Ez az ún. recept. Mindezt úgy, hogy a külsőségek ezt takarják. Minden olyan, "mintha", de valójában semmi nem az, mint aminek látszik. A dolgok végén és mélyen ez van: Orbán egyedüli és korlátlan hatalma, ami felette áll minden törvénynek. Aki másolni akarja az Orbán-rendszert, annak ezt kell tennie, ezt kell létrehoznia. Idővel pedig lefoszlik róla a máz, ott áll majd leplezetlenül egy hamisítatlan fasiszta és náci diktatúra, s jön, ami mindebből következik: nyílt terror, nyomor, börtön, halál, háború.

Magyarországon nem is létezhet olyan vizsgáló bizottság, amelytől való távolmaradása miatt Steve Bannon 4 hónap börtönt kapott

Orbán a Twitteren úgy viselkedik, mintha egy amerikai politikus lenne. A skizofréniának sokféle tünetei vannak.

A katolikus egyház fedezi a gyermekbántalmazást, provokációról beszél a pedofil ügyeik feltárása helyett

Azzal, hogy Orbán felvetette a pedofília ügyét, a magyar társadalomnak napirendre kell tűznie a magyar katolikus egyház elszámoltatását, ha arra magától nem hajlandó. Elérkezett az idő, hogy az egész világon zajló megtisztulási és igazságszolgáltatási folyamat kezdetét vegye a magyar katolikus egyházban is, az ország végére járjon ennek a szőnyeg alá söpört ügynek. Kizárt, hogy katolikus papok csak Magyarországon nem követték el ugyanazokat a szörnyűségeket kis magyar gyerekekkel, amelyeket a világ minden részén tömegesen követtek el századokon át.

Nem lehet csalni a levélszavazatokkal Amerikában, nincs bizonyíték az ellenkezőjére

Trump az előzetes várakozásoknak (sőt ígéreteinek) megfelelően nem fogadja el a választás eredményét, ha nem ő győz. A levélszavazással kapcsolatban már előzetesen bizalmatlanságot keltett,...

Orbán lopta el a legtöbb védőfelszerelést, kiemelten kellene büntetni

Az Operatív Törzs tájékoztatója szerint "kiemelten büntetik azt, aki védőfelszereléseket, fertőtlenítőket lop". Bizonyíthatóan Orbán Viktor nagy mennyiségű maszkot és védőfelszerelést lopott el, és személyes...

Bartus László: A NER és a Ryanair

Senki nem vitatja, hogy elfogadhatatlan volt a Ryanair légitársaság eljárása, amikor hat órán át vesztegelt a Ferihegyi repülőtéren, ez idő alatt senki nem hagyhatta...

Az új tb-törvény azt készíti elő, hogy ne legyen mindenki biztosítva

Az Orbán-rezsim új tb-törvénye legalizálja azt a helyzetet, hogy valakinek nincs társadalombiztosítása, ezért nem jár neki orvosi ellátás. Az általános "ingyenes" orvosi ellátás eddig...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTörvény