2026, február23, hétfő

Tag: új Fidesz

Mind a két Fidesz Ukrajna ellen szavazott

Az Orbán-ellenes szavazók nem tanultak abból, hogy Magyar visszaélt a szavazataikkal, amikor hamis ígéretek alapján az ő bábjaira cserélték a demokrata ellenzéki képviselőket az EP-ben, s Magyar Orbánnal és az európai szélsőjobboldallal együtt szavaz minden esetben. Az EP-ben emiatt már megszűnt a magyar demokratikus szavazók képviselete. Ugyanez várható április után, amikor az Orbántól szabadulni vágyók megkapják Magyart a kézzel vezérelt névtelen és hangtalan képviselőivel a magyar parlamentben. Így elérik azt, hogy egy Orbán helyett két Orbán, egy Fidesz helyett két Fidesz legyen, s egymást váltsák a hatalomban, ha azt Orbán megengedi. Magyarnak a kizárólagos ellenzéki szerep is jó. Ezzel megakadályozták azt is, hogy Magyarországon demokratikus rendszerváltás legyen. Magyar Péter támogatásával bebiztosították, hogy az ellenzék választási győzelme esetén is Orbán meghatározó politikus maradjon, ő és a bandája börtön helyett ellenzéki szerepbe vonuljon. Magyar Péterrel nem megszabadulnak Orbántól, hanem megkettőzik az erejét. Akik fenyegetnek, hogy Magyaron kívül senki ne induljon el a választáson, senki szavazzon másra, azok a két Fideszen kívül minden szabad és demokratikus képviseletet meg akarnak fojtani a két Fideszen kívül. Magyar feladata lenne, hogy meggyőzze azokat, akik a Tiszára nem akarnak szavazni, a fenyegetés és a zsarolás helyett. Például azzal, hogy Ukrajnát támogatja. De ilyen engedményt Magyar nem tesz a választás érdekében sem a demokratikus szavazóknak. Ehelyett megbélyegzi és hazaárulónak nevezi őket ugyanúgy, mint Orbán. Sőt még jobban. Ezért nem szavaznak rá sokan, ezért nem fog nyerni, mert rá akkor sem szavaznának, ha rajta kívül nem indulna senki.

Ó ellenzék és új ellenzék nincs, csak ó Fidesz és új Fidesz van

Magyar a támogatói megtévesztésére használja magára az "ellenzéki" jelzőt, de Magyar nem ellenzéki, hanem fideszes. Ezért "ó ellenzék" és "régi ellenzék" nincs, egy ellenzék van, amely szembenáll Orbán illiberális fasiszta rendszerével a jogállamiság nevében. Ezzel szemben két Fidesz van, a "régi (ó) Fidesz" és az "új Fidesz", amit Tisza Pártnak hívnak. Szentkirályi Andrea ezért nem állt szóba Magyarral, mert a rivális új Fidesz vezetője. Ezt egyébként jól tette, mert Magyar ezekkel az "egyeztetéseivel" úgy lép fel, mintha ő lenne a megválasztott főpolgármester. Ő akar dirigálni. Az "egyeztetések" azt jelentik, hogy közli az ultimátumait. Ezt mindenkinek, Karácsony Gergelynek is vissza kellene utasítania. Ezek az "egyeztetések" szellemi tartalmukat tekintve megfelelnek annak, amikor Magyar a nadrágszíjat mutogatta, emlékeztetve mindenkit arra, hogy aki neki nem engedelmeskedik, az úgy jár, mint a felesége. Ez a nárcisztikus "nadrágszíj" politikai stílus sem a demokraták és nem Orbán ellenzékének a sajátja, ez Orbán és a Fidesz stílusa, akik közé Magyar való.

Magyar Péter új Fideszt alapít, lesz új NER

Így már minden sokkal világosabb. A rendszerváltás olyan elképzelés szerint valósulna meg, hogy létrejön egy új Fidesz, amelybe átlépnek a tagok és a szimpatizánsok. Orbán egyedül marad az embereivel a kiüresített pártban, és eljelentéktelenedik. Az új Fidesz ugyanolyan "polgári" párt lenne, a liberálisok kedvéért elhagyva talán a jobboldali jelzőt. Se nem jobboldali, se nem baloldali, csak Magyar párt. Ahogy Orbán Viktor megmondta, nincsenek is jobboldaiak és baloldaliak, csak magyarok vannak. Egy nemzet, egy vezér. Egy a tábor, egy a zászló. A baloldaliak és liberálisok örömmel fogadnak egy Orbán-másolatot, aki mindenben Orbánt utánozza és a helyére tör. Ezért egyelőre, elsősorban az Orbán-rendszerbe belesimult, ellenzéki pártokban csalódott baloldali és liberális ellenzékiekre épül az új Fidesz, amelybe át kell lépniük a Fideszből is a csalódottaknak, akik így találkoznak a másik oldal csalódottjaival, és se nem jobb, se nem bal nemzeti egységpártot alkotnak. Amit hívhatunk nemzeti együttműködés rendszerének.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékúj Fidesz