2025, december5, péntek

Tag: Wass Albert

Bartus László: Aki Padányit idéz

Most pedig térjünk a lényegre. Magyar szavazótábora mindent egyetlen célnak rendel alá: leváltani Orbán Viktort. Erre semmi garancia nincs. De mi történik akkor, ha ez sikerül, akár a húsz év előnyt biztosító biológiai törvények alapján is? Tételezzük fel, hogy eltűnik Orbán, s ott áll a NER rendszerét jogállamnak és demokráciának nevező Magyar Péter. Orbán 15 év alatt jutott ide, Magyar innen kezdi. Arra épít, amit Orbán alapozott meg. Ha Magyar beül Orbán székébe, olyan diktatúrát csinál, hogy a "Tisza-sziget" hajléktalanjai Orbánt is visszasírják. Magyar Péter értelmiségi, liberális támogatói ne képzeljék, hogy Magyart az életben képesek lesznek megfékezni vagy elkergetni. Ők az első célpontjai. Magyar egyszer már megüzente Wass Alberttel a volt barátainak, hogy ő nem változik, a "kő marad" az, ami volt. Ezt is a zsidók meggyilkolásáért elítélt háborús bűnössel tudta megfogalmazni, hogy a hovatartozását világossá tegye. Magyar 2006-ban a Budapestet felgyújtó puccsista antiszemita csőcselék mellett állt, később a rehabilitálásukért dolgozott. Emlékszik a magyarista-tiszás tábor azokra a napokra, azokra a szörnyűségekre? Magyar azóta is ugyanazt vallja, ő továbbra is a barikádnak azon az oldalán áll. Támogatói azok, akik elszenvedői voltak Orbán utcai puccskísérletének, amelynek antiszemita felhangjai a vészkorszakot idézték, a lámpaoszlopokra függesztett zsidók neveivel.

Magyar Péter Wass Albert idézettel üzent „haza”

Hűségfogadalom ez a javából a Fidesznek, a NER-nek, közvetve még Orbán Viktornak is, ideológiailag mindenképp. Magyar posztját lelkesen lájkolják a baloldaliak és a liberálisok, akik reménytelenségükben, amelyet kizárólag önmaguknak köszönhetnek, rátaláltak az új messiásukra, aki Wass Alberttel tesz hitet "volt barátainak" fideszes identitása mellett. Az egyébként is megosztott ellenzék további feldarabolásánál és egymás ellen fordításánál nagyobb veszteség az, hogy a Magyar Péterhez való csatlakozás a kognitív disszonancia elkerülése végett megköveteli az elvek, az identitás, a világnézet feladását, szükségessé teszi a fideszizmushoz és az orbánizmushoz való lelki közeledést és relativizálást. A Fideszhez való érzékenyítés villámgyors ütemben halad. Magyar már Wass Albert náci szellemiségű giccseit lopja az ellenzéki érzelmű követői fülébe, akik antiszemita, háborús bűnöst lájkolnak, elolvadnak a gyönyörűségtől, hogy Magyar előre megbocsát mindent, ő nem haragszik, mert ő ilyen. Mert ő jó. Ő marad, mint a kő - lélekben a Fideszben.

Orbán az antiszemita Wass Alberttel tágítja a szellemi „életteret”

Nem szeretnénk belemenni abba a vitába, hogy Wass Albert náci volt vagy nem, mert ennek megítélése egészen más követelmények alapján lehetséges egy tudományos dolgozatban,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékWass Albert