2024, december18, szerda

Tag: Závecz

Magyar meg sem közelíti az ellenzéki összefogás 2021 végi támogatottságát

A Fidesz és Magyar Péter közötti 4 százalékos különbséget (a Fidesz javára) úgy értékelik, mintha soha nem lett volna korábban közvéleménykutatás, vagy az ellenzék soha nem ért volna el ilyen jó közvéleménykutatási eredményt. A "Tisza Párt" 4 százalékos lemaradását úgy mutatják be, mintha az ellenzék még soha nem került volna ilyen közel a Fideszhez. Ennek az ellenkezője az igaz. A 2022-es választás előtt, 2021 novemberében, ugyancsak a Závecz mérései szerint az ellenzéki összefogás nemcsak megközelítette, hanem megelőzte a Fideszt, pontosan 4 százalékkal. Most azt ünneplik, hogy Magyar 4 százalékkal van csak lemaradva, akkor az sem izgatott senkit, hogy az ellenzék 4 százalékkal vezetett. A magyarista propaganda és agymosás eredménye, hogy a Magyarhoz átállt ellenzékiek kórusban szidalmazzák a Magyar által gyalázatosan "óellenzéknek" nevezett demokratikus ellenzéki összefogást, miközben a demokratikus ellenzék 2021-ben veszélyesebb volt a Fideszre, mint Magyar Péter. Egészen addig, amíg meg nem jelent Márki-Zay Péter.

Závecz: Magyar nem vonz fideszes szavazókat

A Závecz Research május eleji felmérése szerint Magyar Péter nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mert nem egyesíti, hanem megosztja és kettévágja az...

Az Iránytű Intézet ad 26 százalékot Magyarnak, amely Márki-Zay botrányos kutatását is készítette

A Magyar Péter kampányát szervező és a propagandasajtó színvonalára süllyedt ellenzéki média nem véletlenül hallgat arról, hogy az Iránytű Intézet nem tekinthető megbízható cégnek, mert most olyan irányba mutattak ki elképzelhetetlenül fals eredményt, ami nekik kedvező képben tünteti fel a "messiást". Csakhogy valamiről megfeledkeztek. Méghozzá arról, hogy a szélsőjobboldali közvélemény-kutató cég nemcsak Magyarnak mért dupla eredményt, hanem kevés híján Orbánnak is. A Republikon szerint a Fidesz 25 és 34 százalékon állt a teljes lakosság és a biztos pártválasztók körében, a Závecz eredménye 25 és 33 százalék, míg az Iránytű Intézetnél a Fidesz 27 és 50 százalékon áll. Ha a két adatot egymás mellé tesszük, akkor megállapítható, hogy a szélsőjobboldal közeli Iránytű Intézet a jobboldali Magyar Pétert és Orbán Viktort magasan túlértékelte, míg a baloldali pártokat (illetve a konkurens Mi Hazánkat) mélyen alá mérte. A DK a Závecznél 18 és 26 százalékon áll, az ideológiailag szélsőtávol eső Iránytűnél csak 5 és 10 százalékon.

Márki-Zay kampányol: máris felére csökkent az ellenzék előnye

Ha ez a tendencia így marad, akkor az számunkra a papírformát jelenti, mert igazolja a várakozásainkat. A kérdés az, hogy kimondja-e majd bárki, hogy Márki-Zay semmit nem hozott, ám ezzel szemben visz, mert a jobboldalról és a bizonytalanok közül nem nyer meg senkit a szoft orbánista ideológiájával, viszont radikálisan elutasításra talál a balliberális ellenzék elvszerű rétegeiben. Az igazság pedig az lesz, hogy bárki más jobban teljesítene, mint Márki-Zay, mert vad fideszest ő sem nyer meg, de a valódi ellenzéket legalább egyben tartja és a bizonytalanokból mozgósítana.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékZávecz