2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírGálvölgyi János a NER ismert kritikusa, nem is kivételeztek vele a mentősök

Gálvölgyi János a NER ismert kritikusa, nem is kivételeztek vele a mentősök

-

Gálvölgyi János a nemzet gyöngyszeme, a legismertebb és legszeretettebb színészek egyike, megkockáztatjuk, hogy még Eszenyi Enikőnél is nagyobb nemzeti kincs, aki most súlyos beteg, intenzív osztályon kezelik, s nem ment érte időben a mentő. Gálvölgyi Jánost emiatt a családjának kellett kórházba szállítania, akit azonnal az intenzív osztályra kellett vinni, a hírek szerint mélyaltatásba helyezték. A mentő késésének oka az volt, hogy a diszpécser „P2-es sürgősségi kategóriába sorolta” Gálvölgyi János állapotát. A bejelentés alapján nehezen hihető, hogy ez szakmai döntés volt.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kijelentette: „a szabályok szerint a híres emberekkel sem lehet kivételezni, csak az ellátandó személyek állapotának súlyossága alapján dönthetnek a mentésirányítók”. Ez mind nagyon szép, de megnéztük volna, hogy milyen gyorsan indul a mentő Orbánért, Rogánért, Szijjártóért, esetleg valamelyik családtagjukért, vagy a NER-t kiszolgáló „keresztény művészekért”. Azt is megnéztük volna, hogy ha a rendszer valamelyik nagy támogatója szorul segítségre, kik és mit telefonáltak volna a mentőknek, az állapotától függetlenül.

Gálvölgyi Jánosról azonban köztudott, hogy nemcsak kiváló színész és humorista, hanem értelmes és becsületes ember, aki ennélfogva az Orbán-rezsim nagy kritikusa is, aki leginkább kiröhögi ezt a sok hülye embert, akik ma Magyarországot irányítják. Azt is tudhatjuk, hogy az Orbán-rezsim propagandagépezete milyen gyűlöletkeltő uszítást folytat mindenki ellen, aki a liberális demokrácia, a szabadság és az épelméjűség híve, az Orbán-rendszernek pedig ennélfogva nyílt kritikusa. Ezért a mentésirányító esetében megvizsgáltatnánk azt is, milyen lelkes híve a rezsimnek.

A szomorú az, hogy Magyarországon nem kizárható, hogy az Orbán-rendszer ismert kritikusához azért indul el 41 perccel (!) később a mentő, mert az Orbán-rendszer ismert kritikusa, és ez már a mindennapi életbe is beszivárog. Nem kell ezt mondani, nem kell ezt a mentős diszpécsereknek parancsba adni. Elég, ha néznek közszolgálati televíziót, elolvassák a propagandagyár hazugságait és uszításait, amelyek feldúlják az agymosott emberek lelkét. Amikor Orbán élet-halál harcról és „biológiai vírusokról” beszél, nem kizárható, hogy a rendszer kritikuséhoz nem siet a mentő.

Attól tartunk, hogy Gálvölgyi Jánossal szemben nem kellett volna kivételezni (bár megérdemelné), elég lett volna az, ha az állapotának megfelelő ellátást kapja, és ahhoz mérten időben elindítják a mentőt. A nagy kérdés az, hogy ez miért nem történt meg Orbán egyik legnagyobb kritikusával.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések