A "mérsékelt jobboldal" mítosza (amely immár magával ragadja a balliberális ellenzéket is, mert állítólag ez a "mérsékelt jobboldal" leváltja majd Orbánt) semmi mást nem tesz, mint legitimálja, mentegeti az államcsínyt, és relaitivizálja Orbán diktatúráját. Mindenért az ellenfelét teszi felelőssé, akivel szemben már
1956 nem jobboldali, hanem baloldali reformkommunista forradalom volt, amely a sztálinizmus helyett az "igazi", a demokratikus szocializmus megteremtését tűzte ki céljául. Vezetői kommunista politikusok, újságírók és értelmiségiek voltak, élükön a volt moszkovita Nagy Imrével, aki saját baloldali elveit soha nem tagadta meg,
Orbán mártírt csinált azokból a bűnözőkből, akik a puccskísérlet végrehajtói voltak, az általa megveretett ártatlan áldozatokat a rendőri terror áldozatainak mutatta be, holott azok az ő áldozatai voltak. Párhuzamot vont az 1956-os forradalom és a 2006-os alkotmányellenes puccskísérlet között, és meghamisította a
400 ezer forintra büntették Gergényi Pétert.