2024, október4, péntek

Tag: bizonyíték

Az ügyészség máris tagad, Magyarnak nyilvánosságra kell hozni a hangfelvételeket, ha vannak

A korrupció és hivatali visszaélés ügyében történt ügyészségi meghallgatás után az ügyet vizsgáló ügyészség a bizonyítékok megismerése, a Magyar Péter által ígért hangfelvételek meghallgatása...

Hiteltelen, ha Magyar nem hozza nyilvánosságra a kormánytagokról készült hangfelvételeket

Végezetül, a legfontosabb: a bizonyítékok, melyek kezdenek vészesen hasonlítani Columbo feleségére, akiről mindenki tudja, hogy van, de még nem látta soha senki. Magyar elárulta, hogy a korábban emlegetett bizonyítékok hangfelvételek, amelyeken több kormánytag is szerepel, de a félelmet nem ismerő leleplező nem mondta meg, hogy kik ők. Az is hiteltelen, miszerint a hangfelvételek azért nem voltak nála, mert "nem tudta, milyen ügyben hívták be". Két nappal ezelőtt azonban azt mondta, bizonyítékai vannak, melyeket "csütörtökön elő fog adni a Központi Nyomozó Főügyészségen". Nem tette. Pedig két napja egyértelműen a Völner-Schadl ügyről beszélt, és arra készült, hogy arról hallgatják meg. Most azt ígéri, egy hét múlva, március 26-án adja át a bizonyítékokat, hangfelvételeket, de azt mondta: "ha lehetősége van rá", akkor nyilvánosságra is hozza a bizonyítékokat. Mi az, ami ezt megakadályozza? Aki igazából borítani akar, és nekimegy a rendszernek, annak ezt már az első napon meg kellett volna tennie. De lehet, hogy miközben Magyar professzinális módon csigázza az érdeklődést (szivatja a nyilvánosságot), egy hét múlva sem fogjuk meglátni a bizonyítékokat, a magunk részéről fogadunk, hogy semmit nem hoz nyilvánosságra, Columbo feleségét most sem látjuk meg. Ezért nem tudja megítélni senki, hogy mit bizonyít, és mit tussolnak el. Csak hinni kell. Ez a legteljesebb mértékben bullshit, kamu, szivatás, hiteltelen bohóckodás. A leleplező az leleplez, az nem takargatja azt, amit tud, és nem rejti el a nyilvánosság elől a bizonyítékot. Magyart a nyilvánosság védheti meg, ennek ellentmond, hogy a nyilvánosságot nem avatja be. Ha a "törvényes" utat járja a törvénytelen rendszerben, akkor az nem "borítás". Az eredmény pedig borítékolható, amit Magyarnak tudnia kell. Ezért csak hülyíti a népet.

Trump emberei sem találtak bizonyítékot választási csalásra

Trump megszakítás nélkül azt állítja, hogy ő nyerte a választást, Nem Joe Biden, és hatalmas választási csalás történt. Szerencsére Trump az Egyesült Államok elnöke,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékBizonyíték