Tag: Böjte Csaba

Böjte Csaba levelet írt Bartus Lászlónak, itt olvasható a válasz

"Az Ön egész kuplerája olyan a gyerekeknek, mint a ring, még bokszkesztyűre sincs szükség. A különbség annyi, hogy a ringben legalább vannak szabályok, de a ringen kívül a Böjte-rezervátumban kesztyű nélkül, puszta ököllel verik a gyerekeket, törik el a kezüket, erőszakolják meg szexuálisan őket, ami a ringben nem fordulhat elő. Az Ön mocsok intézményrendszere olyan, Böjte, hogy a gyerekek vágyakoznak a ringbe, ahol csak bizonyos szabályok mellett, bokszkesztyűvel verik hülyére a fejüket."

Böjtét örökre el kell tiltani a gyerekekkel való foglalkozástól, mert tíz éven át kiszolgáltatott gyerekeket pedofiloknak

A történtekre nincs mentség. A megrontott és megerőszakolt gyerekekkel szemben elkövetett bűncselekményeket nem kisebbíti és nem szépíti, hogy voltak olyanok, akiket nem erőszakoltak meg, és esetleg megúszták szellemi, lelki és fizikai bántalmazás, visszaélés és abúzus nélkül. Egyetlen ilyen eset sem történhet, és itt nincs "hibahatár", tűrésküszöb. Nem mentség, hogy nem mindenkit erőszakoltak meg, mert egyetlen ilyen eset sem történhet meg. Ha pedig tíz éven át zavartalanul ronthat meg egy pedofil rábízott gyerekeket, akkor azért az is felel, aki ezt lehetővé tette.

Belső vizsgálatnak álcázva megindult Böjte Csaba pedofilügyének eltussolása

Ami Böjte több árvaházában zajlik, az gyerekbántalmazás, a szó legszigorúbb értelmében. Mindezt a "szeretet" nevében. A képmutató farizeus szerzetes, aki az Orbán-rendszer "keresztény" idolja, a "keresztény-nemzeti" politikai kurzus bálványa, politikai haszonszerzésre, pénzgyűjtésre, ingatlanbizniszre használja a gyerekek ügyét. Böjte a Fidesz trójai falova erdélyi ingatlanok megszerzésében. A gyerekbiznisz a Fidesz és Böjte közös üzleti és politikai vállalkozása. Ehhez pedig a gyerekekre vadásznak, családokból zsarolják ki őket, ők teszik árvákká ezeket a gyerekeket.

Az Amerikai Népszava leleplező riportja: Böjte árvaházaiban dickensi állapotok uralkodtak, az elítélt pedofil a jéghegy csúcsa

Ez egy közös projekt, közös biznisz és közös hazugság. Böjte alapítványának kurátorai fideszesek, köztük Révész Máriusz és Juharos Róbert. A Böjte-ügy politikai ügy, a Fidesz ügye, méghozzá a Fidesz pedofil-ügye. Böjte az Orbán-rendszer szimbóluma, az ő hamisságának, képmutatásának lelepleződése megmutatja az egész rendszer romlottságát és hamisságát is. Olyan hatalmas erők állnak Böjte mögött, amelyekkel szemben védtelen egy kiszolgáltatott nevelő, valamennyi alkalmazott. Hatalmas gépezet mozdulhat meg, hogy hiteltelenné tegyék, lejárassák, kétségbe vonják a beszámíthatóságát és a szavahihetőségét. Ezért lehetett tíz éven át gyerekeket ütni, verni, éheztetni, szexuálisan molesztálni, ezért nem mert tenni ellene senki.

A „Szent Ferenc Box Akadémia” dickensi világa: Böjte Csaba arra használja az árvákat, hogy bokszolókat neveljenek Orbánnak

Önmagában ez a név is blaszfémia, tragikomédia, hogy "Szent Ferenc Boksz Akadémia". A madarakkal beszélő, szelíd Szent Ferencről elnevezett Box Akadémia. A bokszról bebizonyították, hogy agykárosodást okoz. Ezeket a szülő és gondviselő nélküli árvákat kicsi koruktól arra tréningezik, hogy egymás fejét verjék, ami agylágyulást okoz. De ezek a gyerekek azok, akikért nem kár, akikért senki nem fog szót emelni. Akinek vannak szülei, az menjen focizni, akinek nincs, az legyen bokszoló. Ennyit érnek.

Válasz a Szent István Intézetnek, Böjte Csaba miért „képmutató” és miért „fasiszta”

Mi hiányoljuk azt is, hogy a Szent István Intézet miért nem adott ki még nyilatkozatot "El a kezekkel Gábor testvértől!" címmel, amelyben felszólítja az Orbán-kormányt, hogy fejezze be Iványi Gábor egyházának és szociális munkájának üldözését, kisemmizését és jogfosztását. Márcsak azért is, mert Iványi Gábor sokezer szegénysorsú gyermeket felkaroló, és mindig az örömhírt hirdető metodista lelkész, akit Orbán Viktor törvénytelenül megfoszt a jogaitól és a sokezer szegénysorsú gyerek tanításának feltételeitől. De Böjte Csabát sem hallottuk még tiltakozni emiatt.

Böjte Csaba, a képmutató fasiszta pap, elutasítja a kisebbségek védelmét

"Vagy 150 gyereket küldünk boxedzésre. Azért teszem, mert az élet ilyen. Küzdeni kell. A ringben nincs fejlesztő pedagógus meg pszichológus, ott te vagy a két öklöddel. Vagy megvéded magad, vagy kiütnek." Ezt vajon hol tanulta, hol olvasta a Bibliában? Ezt mondta Jézus? Ez a keresztény tanítás? Ez a szeretet ereje? Ezt az embert tartják egyesek a jóság nagykövetének, aki arra tanítja az árva gyerekeket, hogy pofán kell baszni az ellenfelet, különben téged ütnek ki? Nem ártott meg egy kicsit a fasizmus szolgálata az árvák megmentőjének?

Hol van Böjte Csaba, hogy megvédje az árvagyerekeknek adományozó Ronaldo-t a buzizástól?

Ronaldo milliókat adott erdélyi árvagyerekek nevelésére Böjtének. Keresztényi-e "szarnak" nevezni az országot, annak lakóit, amely országnak része csaknem egymillió magyar, köztük Böjte is? Böjte "atya" egy szar?

Böjte Csaba: "Felnőni az olimpia méltóságához!"

"Annak ellenére, hogy az általam is negatívumnak tartott kishitűség, félelem győzött, mégis örvendek, hogy a felelős döntéshozóknak volt bátorsága feladni egy időre az Olimpia álmát!"

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékBöjte Csaba