2026, február4, szerda

Tag: Davos

Trump megfutamodott az ellenállás miatt, feladta Grönland megszerzését

De hol van ez ahhoz, hogy háborúval fenyegetőzött. Mindenképpen meg akarta szerezni Grönland tulajdonjogát, és Amerikához akarta csatolni. Davosból a tulajdonosi lap nélkül tér haza, nem tűzték ki Grönlandon az amerikai zászlót. Egyelőre nem megy az ICE oda is terrorizálni a lakosságot. Hogy Grönland nem akart Amerika lenni, az Amerikából érthető. Trump olyan megállapodást kötött szóban, aminek a részleteit sem tudta felidézni. S ezért még a vámfenyegetéseit is visszavonta (Amerika szerencséjére). Csak annyit tud, hogy az általa sem ismert megállapodás "örökre" szól. Egy Trump esetében nem is szólhat másról. Amikor a szerződésről kérdezték, azt mondta: "Bonyolult, de majd később elmagyarázzuk." Ez azt jelenti, hogy Trumpnak fogalma sincs róla, miben állapodott meg. Boldog volt, hogy kihátrálhatott belőle. Már Washingtonban érezni lehetett, amikor zavartan fenyegetőzött, hogy az európaiak ellenállása megállította. Azt ígérte, mindenkit boldoggá tesz majd az a megoldás, amit ajánl, és ez igaz lett: mindenki boldog volt, hogy az esztelenséggel leállt. A szélsőjobboldali trumpista propaganda és lakájmédia ezúttal is ünnepelte a zsenit, aki csupa aduval játszott, majd a fenyegetéseivel kiharcolta a semmit. Ellenszolgáltatás nélkül vont vissza mindent. Megint lehet röhögni a nagyszájúskodó Trumpon, aki megfutamodott szokása szerint, ha nem ijednek meg tőle, és a "TACO"-t választotta. A TACO ("Trump Always Chickens Out") azt jelenti, hogy Trump mindig megfutamodik. Az utolsó pillanatban mindig visszakozik. Blöfföl, majd kihátrál. Trump mindig nagyot mond, aztán ha ellenállásba ütközik, vagy szembesül a következményekkel, nem meri végig vinni. Trump megint megijedt, és lelepleződött, hogy a nagy "erős ember", mennyire gyenge.

Trump Béketanácsa a „maffia szindikátusra” emlékeztet

Trump gyakorlatilag maga alá akarja gyűrni a világot, Amerikát a The Trump Organization képviseletének, mutációjának és kiterjesztésének tekinti. A politikai hatalom és magánüzlet összemosódik. A hatalom és katonai erő az üzletet hivatott segíteni, a politológia fogalmait az üzleti életet alvilági módszerekkel irányító szervezett bűnözés fogalmaival váltja fel. Ha lecsupaszítjuk a struktúrát a látszatoktól, akkor ez a működés arra emlékeztet, mintha Al Capone ült volna az amerikai elnöki székbe, s az alvilági módszereit ültetné át a politikai életbe, majd annak megfelelően szervezné át a világpolitikát. A maffia szindikátus Atlantic Cityben alakult meg, Johnny Torrio, Lucky Luciano és Al Capone vezetésével. Formailag Trump politikai stílusa és a „Béketanács” terve nem jogi-normatív rend, hanem a 20. századi maffiaszindikátusi logika globális szintre emelése. Ez 1929 Atlantic City világa, ahol a legerősebb vezető felosztja a piacot és létrehozza egy időre a maffiabékét. Ez kívül áll a jogállamiságon. Régen ezt a gyülekezést a rendőrség próbálta lehallgatni, feloszlatni. A Béketanács ötlete ennek analógiájának látszik. A cél és a stílus hasonló. A szindikátusi párhuzam felhívja a figyelmet arra, hogy ennek az új világrendnek a legnagyobb ellensége a jogállam és a demokrácia. A Béketanács a világ újrafelosztása közben nem feledkezik el arról, hogy azokat lerombolja és szélsőjobboldali "szuverénekre" cserélje. Igazi maffiákra. Egyes információk szerint a Béketanács, amelyet a gázai rendezés ürügyén hoznának létre, globális feladatokkal és megbízással rendelkezne a világ minden pontján a konfliktusok rendezésére, s az eddigiekből következően Trump stílusában. Ez pedig nem a nemzetközi szabályokon és normákon, hanem Trump személyes döntésein és fenyegetésein alapulna.

Szijjártónak Oroszország léte a realitás, a civilizált világnak pedig az, hogy ez egy tömeggyilkos fasiszta terrorállam

Egy Hitlerre emlékeztető fasiszta tömeggyilkost kellene tisztelni, neki behódolni, gyarmatosító igényeit és érdekeit elfogadni, méltányolni, megfeledkezve az általa legyilkolt gyerekek százairól, a megerőszakolt és megölt nők ezreiről, a tömegsírokról, amelyekbe civil embereket lőttek. Szijjártó ezekkel kapcsolatban ezt a kérdést tette fel: "mindenki megérti-e, hogy nem írhatja felül a fizikai realitásokat az ideológiai vagy politikai megközelítés?" Nem, tisztességes ember nem érti meg, hogy miért ne írná felül az oroszokkal való kapcsolatot az a tény, hogy népirtó háborús bűnösök.

Soros beledobta a kavicsot a vízbe Davosban: Orbán zsebében az ellenzék

Kíváncsian várjuk, hogyan reagál az érintett ellenzék Soros szavaira. Beismeri, esetleg tagadja, elhallgatja, úgy csinál, mintha nem értené.

Melania válás előtt, nem ment Davosba a pornószínésznő miatt

Melania Trump egy stramm fiatal katonával mutatkozik a beiktatás egyéves évfordulóján készült képen és nem a férjével, akiről - minden korábbi hagyománnyal ellentétben - egyetlen szót sem szól az év nagyszerű dolgai között. Nem csodálkozunk.

Orbán fél Soros szemébe nézni, nem megy Davosba

Gyötrő kérdés: annyi, médián keresztüli elégedetlenség után Orbán miért nem megy el a Világgazdasági Fórumra, ahol nemcsak Sorossal találkozhatna végre face to face, hanem a világ krémje előtt is villoghatna?

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDavos