Ezért a hat demokrata szenátor felszólalása indokolt és helyénvaló volt, teljes mértékben törvényes. Nem tettek mást, mint a törvény szövegét mondták. Csupán arra emlékeztették a katonákat és a hírszerzőket, hogy a törvénytelen parancsokat meg kell tagadniuk. Trump ezt lázításként értelmezte, amiért halálbüntetés jár, ezért a kivégzésüket követelte.
Az amerikai katonák arra tesznek esküt, hogy megvédik az Alkotmányt, emlékeztettek erre a demokrata szenátorok, felhíva a figyelmet, hogy az alkotmányt fenyegető veszélyek már nemcsak külföldről, hanem hazai földről is érkeznek. Az eskü szerint a külföldi és a belföldi támadástól is meg kell védeniük az Alkotmányt. A CIA tagjai hasonló fogadalmat tesznek.
Ahogy a katonáknak csak a törvényes parancsokat kell követniük az Egységes Katonai Igazságszolgáltatási Kódex szerint. Egy törvénybe ütköző parancs követése büntetőeljárás alá vonhatja a katonákat, mivel a jogi precedens kimondja, hogy egy parancs önmagában nem jelent védelmet. Ezt köznyelven „nürnbergi védekezésként” emlegetik.
Adolf Hitler hadseregének magas rangú tagjai hivatkoztak erre a második világháború utáni jogi eljárások során, hogy ők csak parancsot teljesítettek, de az amerikai hadseregben erre nem lehet hivatkozni, mert a törvénytelen parancsot a katonának meg kell tagadnia. Ezért a demokrata szenátorok, volt katonák, a törvényes esküre emlékeztettek, figyelmeztettek.
Trumpot azonban ez mérhetetlenül feldühítette, mert minden álma, hogy neki semmilyen parancsát nem tagadhatják meg. Ezért nem is érdekli, hogy törvénytelen parancsokat ad a katonáknak. Lázításnak nevezte, hogy a demokraták a törvényet betartását kérik, amiért ő halálbüntetéssel sújtaná és felakasztatná őket.
Trump legsúlyosabb döntése a légiközlekedés szétverése volt Thanksgiving előtt. Mint azt sokan tudják, Thanksgiving a legnagyobb ünnep Amerikában, nagyobb mint a Karácsony. Minden család találkozik, az ország legtávolabbi részeiből is elutaznak egymáshoz. Trump ekkor jelentette be, hogy nem indítanak elég járatot az ország negyven fontos városának repülőtereiről. Az utazók a reptéren tudják meg, melyik gép nem indul. A totális káosz és a Thanksgiving meggyilkolása Trumpból politikai hullát csinált volna.
Trump mindezt azért tette, hogy nyomást gyakoroljon a demokratákra, azt gondolva, hogy a Thanksgiving miatt feladják az ellenállásukat. Követeléseik teljesítése nélkül feladják a kormányzati leállást (shutdown). Mindezt maffiamódszerekkel tetézte: megtagadta a SNAP nevű program szövetségi finanszírozását. Így 42 millió szegény ember, akiknek ételre sincs pénzük, nem kapta volna meg az élelmiszerjegyeit.
Mindehhez tegyük hozzá, hogy Trump az amerikai milliárdosoknak kedvez, a szegényebb emberektől azt is elveszi, ami van nekik. Miközben nem kaptak egy hónapnál tovább sem pénzt, sem segélyt a szövetségi alkalmazottak, veszélybe került 42 millió ember étkezése, Trump százmilliókért épít báltermet a Fehér Ház mellé, olyan lakomákat rendez, mint XIV. Lajos, úgy dőzsöl, mint a Napkirály, bearanyozza a Fehér Házat, aranyozza a mosdót.
Trump azzal zsarolta a demokratákat, hogy miattuk nem tud enni 42 millió ember. Köztük, gyerekek, idősek, betegek. A bíróságok azonban ezt nem engedték neki, épp folyt a harc. De ha Trump ezt megcsinálja, azért is ő felelt volna. Egyébként az alvilági módszereket a demokratákkal szemben azért alkalmazta, mert a demokraták a költségvetés elfogadását a megfizethető egészségügyi biztosítás szövetségi finanszírozásának meghosszabbításához kötötték volna. Trump ezt el akarja törölni, amivel százezrek értelmetlen halálát okozza.
A Demokrata Párt felismerte saját sokszínűségét és az abban rejlő erőt. Azt ünnepli, hogy mindenhol olyan jelöltet tudnak állítani, amilyenre szükség van. Nem kell egyik irányzatnak sem győzni a párton belül, hanem gyönyörködni kell ebben a sokszínűségben, amely lefedi az ország problémáira adandó különböző válaszokat.
Ehhez társul, hogy a Trump elnyomásával szemben kiálló demokrata kormányzók ismertek lettek, s máris lehetséges demokrata elnökjelöltként beszélnek róluk. Nincs erős központi vezetése a pártnak, de ez csak jó, mert használ a sokszínűségnek és a helyi önállóságnak. Trump uralma alatt hiteles demokrata személyiségek és programok emelkednek fel.
Mindez egy új Amerika reményét sugallja, különösen a tegnapi választások után. Ez nem egy másik Amerika, hanem a Trump által elpusztított igazi Amerika. Emberarcú, érzékeny, szolidáris, demokratikus és szabad. Trump képzelheti a Fehér Házban, amelyet arannyal borított, hogy az ő ámokfutása Amerika aranykora. A valóság azonban más.
Ez az elsöprő demokrata győzelem visszaadhatja sokaknak a reményt, hogy Amerikában még lehet változás. Nem igaz, hogy végzetszerű az illiberális fasiszta diktatúra, amely az országot fenyegeti. Nem igaz, hogy mindenki ezt akarja, és nem lehet mit tenni. Csak azon múlik, hogy az emberek mit akarnak, mert itt még vannak szabad választások.
Amíg demokratikus választások vannak, addig van remény. Amerika láthatóan alig várja, hogy jöjjenek a félidős választások, s az ország kifejezze az akaratát. A mostani demokrata győzelmek nem lehetnek véletlenszerűek. Az emberek mindenhol Trump emberei ellen szavaztak. A győzteseket pedig körülveszi az üpnneplés. Ezt az érzést kell megtartani.
Amikor Trump megígérte ezt, egy percig sem gondolta komolyan, csupán életben akarta tartani az összeesküvéselméletet, hogy a demokratákat és a liberálisokat gyerekek ellen elkövetett szexkereskedelemmel és bűnözéssel azonosítsák. Ez olyan jól sikerült, hogy a hívei követelik az ígérete betartását, mert a gyűlölt demokraták leleplezését remélik tőle.
A demokraták egyre jobban ráéreznek az ügyre, s mint akiknek nincs takargatni valójuk, ők is követelik a nyilvánosságot és támogatják a szélsőjobboldal lázadását. Ők azt remélik, hogy kiderül: Trump is szerepel a listán, miután éveken át Epstein barátja volt, emberileg és üzletileg is közel álltak egymáshoz. Trump mondta: egyformán szerették a nőket.
Trump hívei az ügyféllistától azt remélik, hogy következtetni lehet arra, ki ölethette meg a börtönben Epsteint, hogy semmi ne derüljön ki róla. A demokraták is ezt remélik, és nem tartják kizártnak, hogy Trump saját hívei az aktákból akár Trumpra is következtethetnek. Ez azt jelentené, hogy akit pedofil üldöző hősnek hittek, a szexkereskedelem része volt.
Nem lehet tudni, hova fejlődik az ügy, de Trump hiába csitítja a híveit, azok nem csitulnak, hanem egyre mérgesebben tiltakoznak és követelnek. A demokraták már egy kongresszusi meghallgatást kezdeményeztek: a republikánus többséget kérik, hívják meg az Igazságügyi Minisztérium tisztviselőit, köztük a főügyészt és az FBI vezetőit Epstein ügyében.
Annak pedig nagyon rossz akusztikája van, hogy Trump azt mondta: Epstein nem tud meghalni. Trump szerette volna learatni az összeesküvéselmélet gyümölcsét, de anélkül, hogy bármi kiderüljön belőle. Ám most már egyre inkább az a kérdés, hogy Trump miért fél annyira az Epstein-aktáktól, ha nincs semmi titkolni valója?
A merénylő többet ártott a demokratáknak, mint Trumpnak, akinek a füle sérült meg, mert érezhetően lebénultak, miután maguk is a merénylet hatása alá kerültek. Trump akkora hős lett, mintha valami nagy tettet hajtott volna végre, olyan mártírt csináltak belőle, ami elnémított mindenkit, ami óriási hiba. Ezt nem lehet megengedni.
Nyilván el kell telnie egy kevés időnek, amíg ki lehet mondani, hogy Trumpot szabad és kell kritizálni, és el lehet róla mondani, hogy veszélyt jelent a demokráciára, mert a demokrácia megdöntésére készül. Trump egy fasiszta diktátor, aki nem lett más attól, hogy ismeretlen okból valaki le akarta lőni. A veszély nem lett kisebb, csak nagyobb.
Különösen, hogy Istennek tulajdonítják, hogy a lövés nem talált, csak a füle sérült meg. Ezt Isten beavatkozásának tekintik, mintha Isten így akarta volna megvédeni Trumpot, hogy ő legyen az elnök. Ha már természetfölötti forrásokat keresünk, mi inkább ördöginek látjuk az egész merényletet, az elkövetőt is, és amire használják a merényletet, azt is.
Ha Magyar, aki ordító oroszlánként jár körbe, mint a Bibliában az ördög, hogy mindenkit elnyeljen, és ebben sikeres lenne, akkor Magyarországon örökre elveszett a demokratikus fordulat lehetősége. Két Fidesz együtt vagy egymás ellen, két fasiszta párt, két fasiszta vezér, s teljesen mindegy, hogy ki nyer. Illetve azért nem, mert Magyar lenne a rosszabb.
Orbán nem jutott el addig, mint Magyar, hogy megkérdőjelezze a demokratikus ellenzék létezésének jogát, hogy el akarjon pusztítani magán kívül mindent, hogy még ellenzéke se legyen. Orbán enged élni, ha őt nem támadod, de Magyar kivégez, ha őt nem támogatod. Gyurcsány feladata, felelőssége, hogy most megszervezze az ellenállást.
Ehhez azonban fel kell ismernie a történelmi helyzetet, a veszélyt, amit Magyar jelent az Orbán utáni demokráciára, ha Orbán gazdaságilag kivégezné vagy megbuktatná magát. A jelenlegi helyzetben Magyar nem a Fideszre, hanem az ellenzékre dobott atombombát. Sok a sebesült, sok a halott, sok az árva, s ezek nem mind DK-sok, de meg kell menteni őket.
Magyar terve a baloldal és az igazi ellenzék teljes megsemmisítése. A DK felelőssége nagy, feladatuk szép és nemes, ha képesek átlépni saját árnyékukat és felnőni a feladathoz. Most a látszat az, hogy Magyar legyőzte őket, de a valóság az, hogy ez egy korlátolt ripacs, s ha vele szemben a normalitást képviselik, Magyarnak esélye nincs, mert egy szörnyeteg.
A DK-nak ki kell lépnie eddigi keretei közül, meg kell most találnia azokat, akik érzik azt a veszélyt, amit Magyar jelent, aki átmenti a Fideszt és újabb diktatúrával váltaná Orbánt. Most sokan képesek összefogni, beszállni, az erőket egyesíteni, ha nem félnek befogadni őket, s ha nem riasztják el őket. Most mindenkire szükség van.
Nem bemerevedni kell, hanem lazulni. Magyar hatalmasat fog bukni, mert Orbánt nem lehet választáson legyőzni az ő feltételei között. Magyar oda tart, ami hiteltelenné tette az ellenzéket. Ki kell jönni a rendszerből, Magyar pedig sétáljon be. Fel kell építeni ehhez a stratégiát, ki kell dolgozni a taktikát. Be kell kapcsolni a maradék független médiát.
A lengyel keresztényfasiszták elmulasztották megdönteni az alkotmányos rendet, eléggé el nem ítélhető módon nem írtak maguknak saját alkotmányt, s ez megbosszulhatja magát: nem lehet ilyen slendrián módon bebetonozni egy ócska, fasiszta diktatúrát, mert az emberek kihasználják a demokrácia legkisebb maradékát is, és leváltják őket. Nem lehet az orbáni fasiszta modellt csipegetni, válogatni belőle, azt teljes egészében kell átvenni.
Ez a világ fasisztáinak a tanulság, ha a lengyel testvéreik elvéreznek. Viszont az emberi és polgári jogokat a legprimiítv módon taposó lengyel fasiszták ezzel az akasztást is megúszták, túlélhetik saját aljasságukat, és nem belezik ki őket, mert megmaradt a demokratikus leváltásuk lehetősége. Donald Tusk történelmet ír: nemcsak az Európai Néppárt vezetőjeként állította félre Orbánt (a Fidesz kiebrudalása az ő érdeme), hanem az Unió alakuló második fasiszta államát is megdönti, és megsemmisíti Orbán támogatását.
Az pedig, hogy minden kedvező jel ellenére, a republikánusok vereségnek beillő győzelmet arattak csupán, Trumpnak szól. Trump a republikánus előválasztáson mindenhol kicsináltatta azokat, akik ellene fordultak, és saját híveit ültette mindenhova. Ez azonban kontraproduktívnak bizonyult, mert egyrészt gyengébb jelöltek voltak Trump emberei, másrészt Trump miatt nem szavaztak rájuk. Ez a választás az ellenkezőjéről szólt, mint amit Trump bizonyítani akart. Övé lett volna a diadal, és most övé a bukás.
Amerikában egészen abszurd helyzet alakult ki, miután Trump nem ismerte el a válaszási vereséget, és a választás elcsalásával vádolta meg Joe Bident, a választás...
A republikánus párt szenátorai már a szenátusi impeachment eljárás előtt elhatározták, hogy felmentik Trumpot. Ennek oka, hogy Trump megfenyegette őket, ha ellene szavaznak, akkor...
A republikánusokra szavazó keresztény hívők egyik legfőbb indoka az, hogy a republikánus elnökök korlátozzák és tiltják az abortuszt, míg a demokrata elnökök liberalizálják az...
Számos alkalommal előre megmondható, kik azok a jelöltek, akik azért indulnak az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, hogy minél tovább jutva, kapjanak valami jó ajánlatot a...
Pete Buttigieg két nappal a "szuperkedd" előtt kiszállt az amerikai elnökjelöltségért folytatott küzdelemből, és ezzel nagy támogatást nyújtott a Demokrata Párt által leginkább támogatott...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.