2024, március29, péntek

Tag: demokraták

Veszítettek a lengyel fasiszták, Orbán egyedül marad az EU-ban

A lengyel keresztényfasiszták elmulasztották megdönteni az alkotmányos rendet, eléggé el nem ítélhető módon nem írtak maguknak saját alkotmányt, s ez megbosszulhatja magát: nem lehet ilyen slendrián módon bebetonozni egy ócska, fasiszta diktatúrát, mert az emberek kihasználják a demokrácia legkisebb maradékát is, és leváltják őket. Nem lehet az orbáni fasiszta modellt csipegetni, válogatni belőle, azt teljes egészében kell átvenni. Ez a világ fasisztáinak a tanulság, ha a lengyel testvéreik elvéreznek. Viszont az emberi és polgári jogokat a legprimiítv módon taposó lengyel fasiszták ezzel az akasztást is megúszták, túlélhetik saját aljasságukat, és nem belezik ki őket, mert megmaradt a demokratikus leváltásuk lehetősége. Donald Tusk történelmet ír: nemcsak az Európai Néppárt vezetőjeként állította félre Orbánt (a Fidesz kiebrudalása az ő érdeme), hanem az Unió alakuló második fasiszta államát is megdönti, és megsemmisíti Orbán támogatását.

Elmaradt a vörös hullám, a demokraták megőrizhetik a szenátust

Az pedig, hogy minden kedvező jel ellenére, a republikánusok vereségnek beillő győzelmet arattak csupán, Trumpnak szól. Trump a republikánus előválasztáson mindenhol kicsináltatta azokat, akik ellene fordultak, és saját híveit ültette mindenhova. Ez azonban kontraproduktívnak bizonyult, mert egyrészt gyengébb jelöltek voltak Trump emberei, másrészt Trump miatt nem szavaztak rájuk. Ez a választás az ellenkezőjéről szólt, mint amit Trump bizonyítani akart. Övé lett volna a diadal, és most övé a bukás.

A republikánusok mindent megtesznek, hogy elcsalják a félidős választásokat

Amerikában egészen abszurd helyzet alakult ki, miután Trump nem ismerte el a válaszási vereséget, és a választás elcsalásával vádolta meg Joe Bident, a választás...

A republikánusokat az sem hatja meg, hogy Trump őket is életveszélybe sodorta

A republikánus párt szenátorai már a szenátusi impeachment eljárás előtt elhatározták, hogy felmentik Trumpot. Ennek oka, hogy Trump megfenyegette őket, ha ellene szavaznak, akkor...

Demokrata elnökök alatt csökkent, republikánus elnökök alatt nőtt az abortuszok száma

A republikánusokra szavazó keresztény hívők egyik legfőbb indoka az, hogy a republikánus elnökök korlátozzák és tiltják az abortuszt, míg a demokrata elnökök liberalizálják az...

„Korrumpálják” a riválisokat, Biden alá tolnák az elnökjelöltséget?

Számos alkalommal előre megmondható, kik azok a jelöltek, akik azért indulnak az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, hogy minél tovább jutva, kapjanak valami jó ajánlatot a...

A Demokrata Párt egyesíti az erőket Sanders ellen

Pete Buttigieg két nappal a "szuperkedd" előtt kiszállt az amerikai elnökjelöltségért folytatott küzdelemből, és ezzel nagy támogatást nyújtott a Demokrata Párt által leginkább támogatott...

Bloomberg lehet egyedül sikeres kihívója Trumpnak

Michael Bloomberg eddig nem vett részt a demokraták hivatalos előválasztási rendezvényein, de már most az élre ugrott Bernie Sanders mellett. Még a demokratákat támogató...

Ha a választókon múlik, Sanders kell Amerikának, nem Biden

A Demokrata Párt vezetése nagy bajban van, mert visszarúghat a pártdemokrácia, bár nem biztos, hogy a demokrata szavazók képesek lesznek túljárni az eszükön, és...

Kihalnak a liberális demokraták, a szellem óriásai

Felbecsülhetetlen a veszteség, a biológia is az illiberális fasiszta rendszer kezére dolgozik. Miközben az iskolákat államosították, központosították, állami kontroll alá helyezték, lassan felnő egy...

Amerikai zsidó szervezetek antiszemitának nevezték Trumpot

Tekintélyes amerikai zsidó szervezetek megdöbbentek Trump legutóbbi kijelentésén, miszerint minden amerikai zsidó, aki nem rá szavaz, hanem a demokratákra, tudatlanságot és nagy hűtlenséget mutatnak....

2019 az Ellenállás Éve lesz

Megelőzzük Orbán Viktor februári "évértékelő" beszédét, és nevet adunk a 2019-es évnek. 2019 világszerte, így Magyarországon is az Ellenállás Éve lesz. Felébred a világ...

Trump túszai a szövetségi állam alkalmazottai, velük zsarolja a képviselőházat

Donald Trump kedd este az Ovális Irodából beszédet intézett az amerikai néphez. A beszédre azért volt szükség, mert a mexikói falépítéshez szükséges pénzt (5,8...

Trump-ellenes demokraták nyertek Delaware-ben

A két jelölt közötti kétpontos különbség 16 pontra nőtt, nyolcszor akkor arányban győztek a Trump-ellenesek, mint volt legutóbb.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDemokraták