A Fidesz csúcsvezetőinek távozása titkos vádalkura emlékeztet
Azt mindenki fantáziájára bízhatjuk, hogy a Vagyonvisszaszerzési Sóhivatal (amelynek célja, hogy távol tartsa Magyar Pétertől és "kormányától" az igazságtétel és a felelősségre vonás ügyét) hogyan simítja majd el az évszázad bűncselekményét, amelyet az Orbán által vezetett szervezett bűnözői csoport (leánykori nevén: Fidesz) elkövetett. Magyar így a jogállamiság bajnokaként tárhatja szét a kezét, hogy a mindenkitől független (de általa kiválasztott vezető révén irányított) Vagyonvisszaszerzési Sóhivatal nem talált vádemelést alátámasztó bizonyítékokat Orbán és családja, Mészáros, a strómanjai, oligarchái, miniszterei ellen, ezért nem tehet semmit. Orbán láthatóan paktumot kötött Magyarral.
Ilyen véletlenek nincsenek, hogy Orbán emberei vezényszóra távoznak, senki nem marad a politikában, s egész véletlenül semmiféle eljárás nem indul ellenük. A "magyarista" sajtó, amely kitüntetett érdemeket szerzett ennek a hatalomváltásnak az előkészítésében és lebonyolításában, nagy erővel veri a dobot a Fidesz sokadrangú pitiáner tolvajaival kapcsolatos ügyekben, de mélyen hallgat arról, hogy Orbánt és a kleptokrata rendszert irányító, ezermilliárdokat eltulajdonító társait nem üldözi az igazságszolgáltatás, nincsenek eljárások, nincsenek feljelentések és nyomozások. Bűntársai annak a nagy átverésnek, amit egyesek rendszerváltásnak hittek, de csak generációváltás lett belőle.
Az sem érdekel senkit, hogy még az Orbánék által is fenyegetett Matolcsy-klán elleni nyomozásról sem lehet hallani semmit. Végtelen nyugalomban menekíthették ki a lopott vagyont, miközben már Magyar színrelépésekor felmerült a gyanú, hogy az ismeretlen eredetű százmilliós kampányköltségek mögött (részben) Matolcsyék állhatnak. Itt még az sem lehet kifogás, hogy adatokat kell gyűjteni, bizonyítékokat kell beszerezni (Orbánnal és társaival szemben sem lehet ez kifogás, mert a bűncselekményeik nyilvánosak voltak és jól dokumentáltak). Már Lech Wałęsa is szóvá tette, hogy Magyar feltűnően kerüli a felelősségre vonást, és Orbánék közül még senki nincs börtönben.
Ha valaki azt mondja, hogy Magyarországon rendszerváltás van, miközben Mészáros Lőrinc gázszerelő, a felcsúti futballcsapat dollárban multimilliárdos gondnoka, Orbán stróman barátja még szabadlábon van, egyetlen feljelentés vagy nyomozás nem indult ellene, és a lopott közvagyon egésze a birtokában van, annak súlyos látásproblémái vannak, s ez a jobbik eset, különben olyan szintű elfogultsággal gyanúsítható, amely a bűnpártolás kategóriáját súrolja. Magyarország szótlanul figyeli, hogy orra előtt kijátsszák az igazságszolgáltatást, a felelősségre vonást, ellopják és elhazudják a demokratikus rendszerváltást, futni hagyják Orbán bűnszervezetét, kifosztják és becsapják a magyar népet.
Magyar Péter élére állt az Orbán-rendszerrel szembeni elégedetlenségnek és elrabolta a demokratikus rendszerváltást és a szabadságot. Ha intézményes rendszerváltás egy rövid időn belül nem lesz, amely garantálja a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását, akkor csak új vezetője lett az Orbán-rendszernek, ami az újabb diktatúra veszélyét hordozza. Nemcsak az esély és a lehetőség veszhet el, hanem sokkal jobban koncentrálódhat a hatalom, az önkény erősebb lehet, mert most a demokratikus oldal egy jelentős része áll feltétel nélkül Magyar mögött áll (akiket vélhetően lecserél vagy kiegészít a széteső Fidesz támogatóival), s nincs demokratikus, liberális és baloldali ellenzék.
Magyar az eltiltással Orbán akaratát teljesítette be
Mi nem látunk a vagyonvisszaszerzési hivatal felállításában sem mást, mint szemfényvesztést: egy ilyen sóhivatalra semmi szükség nincs egy jól működő jogállamban (amelynek helyreállítása Magyar legfontosabb feladata lenne), ahol a rendőrség, az ügyészség és a független igazságszolgáltatás teszi a dolgát. A vagyonvisszaszerzési hivatal körüli csinnadratta ezúttal is arra jó, hogy fenntartsa a reményt Orbán, a családja és legfontosabb emberei elszámoltatására, de csupán húzza az időt vele.
Valamiért nem látszik nagy félelem és izgalom Orbán és köreiben. Senki nem fél, senki nem menekül, zavartalanul élnek, mint akik tudják, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti őket és a családjukat. Érzésünk szerint Magyar az orránál fogva vezeti az embereket. Előbb felébresztve a reményt és elterelve a gyanút, majd idővel sajnálkozva azon, hogy nem tehet semmit a magas sóhivatal, mert Orbán, a listáján szereplő strómanok, oligarchák és haszonélvezők lepapíroztak mindent. S ez a "jogállam".
Ezeket az eseményeket nem lehet másképp értelmezni, mint egy megállapodást Orbán és Magyar között. Minden jel szerint Magyar Orbán akaratát teljesítette be, erősítette meg (saját szempontjából bebiztosítva saját uralmát is), amikor "eltiltatta" attól, hogy újra miniszterelnök legyen. Orbán fokozatosan akar kivonulni a közéletből. Egy évig pozícióban, s ha egy év alatt semmi eljárás nem indul ellene, a családtagjai, Mészáros, Rogán, Szijjártó, stb. ellen, akkor büntetlenül kiszáll a politikából.
Nem tudjuk, mi késztette erre, mi az a szempont, amely felülírja a hatalom iránti féktelen vágyát és szenvedélyét, de nem elképzelhetetlen, hogy a családja, a gyerekei, az unokái szabadlábon maradása és vagyonbiztonsága miatt meggyőzték, hogy éljen a szabad elvonulás lehetőségével, amit Magyar hatalomátvétele jelent. Azt sem lehet tudni, hogy az oroszokkal és másokkal folytatott titkosszolgálati játszmái és üzletei miatt nem kínál-e neki egérutat a látszat, hogy politikailag megbukott.
A szemünk előtt játszódó események és tények (ha hirtelen meg nem változnak), csak erre a következtetésre vezetnek, s nem kínálnak más értelmezést arra, hogy 16 év diktatúra, államellenes bűncselekmény, köztörvényes bűncselekmények garmadája, a magyar történelem legnagyobb államilag szervezett rablása után ez az ember minden felelősségre vonás nélkül elsétál, s a hatalomról (amely számára mindig a létezést és a levegőt jelentette), minden különösebb erőfeszítés nélkül lemond.
Ha Orbán elsétálhat, mindenkit átvertek
Ha Magyar rendszerváltásról és jogállamról beszél, akkor Orbán nem úszhatja meg. Ha mégis így lesz, Magyar csak handabandázik, aztán elverik a port azokon, akiket Orbán sem véd meg, Orbán pedig megússza, akkor ez egy csalás és átverés. Akkor Magyar nem legyőzte és elkapta, hanem kiszabadította Orbánt. Akkor kiegyeztek a háttérben, mert az képtelenség, hogy ezért a 16 évért Orbánt és a családját nem lehet tetten érni és törvényesen bíróság elé állítani. Ha Magyar azt akarja előadni, hogy mindent lepapíroztak, és a súlyos bűncselekményeket nem lehet bizonyítani, százmilliárdos lopott vagyonokat nem lehet visszaszerezni, akkor hazudik és Orbánnal közösen mindenkit átver.
Nem szeretnénk összeesküvéselméleteket gyártani, de ha Orbán elsétálhat a lopott vagyonával Amerikába, és élheti világát, akkor a magyarokat csúnyán becsapták. Semmi nem az, aminek látszik. Akkor ez nem egy győzelem, nem a diktatúra megsemmisítése, s nem Orbántól való megszabadítás, hanem egy csel, jól megszervezett csapda, amibe Magyar támogatói belesétáltak. A választás előtt azt ígérték, hogy ha Magyar nem tartja be az ígéreteit (és az elszámoltatás az egyik legfontosabb ígéret), akkor Magyart is elzavarják, vagy az ígéreteit számonkérik és behajtják. Eddig ez nem történt meg, egyelőre ugyanúgy ájuldoznak minden cselnek, mint korábban, most egyes új kormánytagoknak.
Csak a bolond nem látja, hogy elkezdődött az "érzékenyítés" arra, hogy Orbánt és legfőbb bűnösöket ne vonják felelősségre. Már zengi a kórus, hogy békés átmenet, mert erre van szükség. Miközben az is egy gyalázat, hogy ezek az emberek még szabadlábon vannak, hogy a Fidesz a parlamentbe készül, és az alkotmányos rend megsértése miatt nem tiltják be, az önkényuralmi rendszer kiépítése és az ország kirablása után. Nekünk már ez is sok, felháborítónak tartjuk, ami történik. Ez nem rendszerváltás, hanem Orbán és a bandája kimenekítése.
Mi, akik nem voltunk 14 évig a NER kiszolgálói és élősködői, hanem 16 éve szenvedünk és harcolunk Orbán ellen, nem így képzeltük a bukását. Követeljük, hogy Orbánt vonják felelősségre, a családtagjaival és a strómanjaival (Mészárossal és Tiborcczal) együtt, akik 16 év alatt a világ leggazdagabb emberei közé kerültek, s nem a kétkezi munkájukkal. Magyar Péter támogatóinak nincs joga szabad elvonulást adni Orbánnak, nincs joga elengedni az elrabolt közvagyont, és nincs joga hülyének sem lenni, és bedőlni a szélhámos álmessiásnak, aki már két éve az orruknál fogva vezeti őket. Az Orbán-családtól az utolsó lopott szöget is vissza kell venni.
Mészáros Lőrincnek élete végéig börtönben a helye. Orbánnal együtt. Csak ez védi meg Magyarországot attól, hogy még egy ilyen államcsíny bekövetkezzen. Hacsak már nem ugyanez zajlik. Orbán elsétál, előtte lepasszolja Magyar haverjainak a pártot, összejátszanak, és a végén talán egyesülhet is a Fidesz és a Tisza. Magyar támogatói egy fideszes összejátszás áldozatai. Abba már beletörődtek, hogy elölről kezdődik a Fidesz. Abba nem törődhetnek bele, ha ezt a két Fidesz egymás között lepacsizta, és mindenkit átvernek. Ehhez nincs joguk. Besétáltak a fideszes centrális erőtérbe. Csak ők vannak, és senki más. Orbán megcsinálta. Most pedig élvezi majd a lopott százmilliárdjait.




