2024, december22, vasárnap

Tag: éhezés

Az álkeresztény Orbán-rezsim nem étellel, hanem templomokkal akarja helyben tartani közel-keleti éhezőket

A Biblia nem képmutató, azt az álláspontot képviseli, hogy először fizikai eledelt, táplálékot kell adni az embereknek. Jézus megszaporította a kenyeret és a halat, hogy lakjanak jól, akik az Istennek a beszédét hallgatják. Ezért, ahol az emberek éheznek, komoly élelmezési gondok vannak, éhínség van, ott a keresztényi segítség és a migrációs nyomás elleni védekezés az, ha enni adnak az éhező embereknek. Ahogy Iványi Gábor teszi. Iványi Gábor biztosan nem a templomaikat újítaná fel azoknak, akiknek nincs elég ennivalójuk. Mit ér a szép templom, amiben éhes emberek vannak?

A Heródest támogató egyházak már készítenek fel a nyomorra: Isten akarata az éhezés és a fázás

A meleg palotákból, teli gyomorral, hatalmas bankszámlákkal hirdetnek keresztényi alázatot és szegénységben boldog életet a farizeusok, akik eddig sem osztották meg vagyonukat a szegényekkel, hanem csak kifosztották őket, s ezután sem fogják. Ők a boldogtalan gazdagságot választják, ezzel az istentelen, képmutató református csuhással együtt, és irigykedve nézik majd palotáik ablakán a sok szegény boldogot, ahogy rongyosan, fázva, éhezve mennek fát lopni, koldulni, csirkenyakat szerezni, ételosztáshoz sorba állni.

Mester Sándor: Még idén fele annyit fog érni a forint, mint Gyurcsány kormányzása idején

Gyurcsány Ferenc kormánya idején átlagban 250 forint volt egy euró. Volt olyan időszak is 2008 nyarán, amikor 230 forintért lehetett venni egy eurót. Ha...

Iványi Gábor felhívása a menedékkérők éheztetése ellen

Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Egyház elnöke felhívást tett közzé, hogy csatlakozzanak egyházak, szervezetek, intézmények és magánszemélyek a kormány menedékkérőkkel szembeni...

13 gyerekét kínozta évekig a "nagyon vallásos" házaspár

A boldog nagycsalád képét csak Facebookon láthatták az ismerősök, egyébként senki nem találkozott a szülők gyerekeivel, ami 13 utód esetén meglehetősen bizarr.

Kizárnák az ételosztásból a civileket és a pártokat

Mivel a virágzó Magyarországról szóló mendemondának komolyan alávág az ételért hosszú sorokban rostokoló magyarok látványa, a kormány leszámol a látvánnyal.

Búzaszentelés a kétszázezer éhező gyermek országában

Megszentelték azt, amihez aztán milliók nem jutnak rendszeresen Magyarországon.

A Trump-kormányzat újabb aljas húzása

Trump kormányzata háborút indított a szegények ellen. Már a napi egyszeri főtt ételt is sajnálják a republikánusok a rászorulóktól. Szerintük nem a kormány feladata segíteni a nélkülözőkön.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékéhezés