2024, március29, péntek

Tag: Erasmus

Ha az Európai Bizottság elvszerű lesz, Erasmus-pénzek csak akkor lesznek, ha a Fidesz kivonul a felsőoktatásból

Az Erasmus-pénzekről nagyon egyszerű lenne megegyezni, ha az Orbán-rezsim jogállam lenne, amely biztosítani kívánná az egyetemi autonómiát és az oktatás szabadságát. Semmit nem kellene tenni, csak a fideszes alapítványokból (amelyekbe az egyetemeket belekényszerítették) ki kellene léptetni a fideszes pártkatonákat, akik a jelenlétükkel és a kontrolljukkal teljes ideológiai felügyelet alatt tartják az egyetemeket, és a finanszírozást kiveszik a közpénzekre vonatkozó jogállami követelmények alól. De erre nyilván nem lesznek hajlandók, mert nem véletlenül van így.

Van egy fogadásunk, hogy az Erasmus miatt semmit nem változtatnak, legfeljebb még több fideszest ültetnek be

Még az sem kizárt, hogy az Orbán-rezsim kifejezeten örül , hogy a magyar felsőoktatásból diákok, tanárok, kutatók tízezrei nem találkoznak a nyugati felsőoktatási rendszerrel, a szabadsággal, és nem fertőződik meg az átkos nyugati ideológiákkal, mint a jogállamisággal, az emberi jogokkal, a sokszínűség támogatásával, és a Magyarországon már tiltott tudományágakkal. Így megszűnik a fideszes irányítás és kontroll alá rendelt magyar felsőoktatás és tudományos élet szabad világgal való kapcsolata és befolyásolása. Visszazuhannak a rendszerváltás előtti állapotba.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékErasmus