Tag: EU

Ezért kellett letakarni Alex Soros kezét

Hülyék, idióták, barmok, a NER jobban teljesít: át kell ragasztani a náci csodaplakátot, mert egyesek benézik, és úgy olvassák, mintha Alex Soros mondaná: "Ne...

Magyarországra megérkezett a nyílt fasizmus

Ez azt jelenti, hogy amikor demokráciaellenes fasisztákat akar más országokban hatalomra juttatni, az nem sérti senki szuverenitását, amikor a demokratikus értékek támogatásáról van szó, az igen. Nem a befolyással van baj, hanem a tartalmával. A törvény legcinikusabb része az indoklás, amely az Európai Unióra utal, arra hivatkozik, amikor a demokratikus országokba való orosz és kínai beavatkozástól védi az Unió a demokratikus országokat. Orbán ezt az egészet megfordította, s a demokratikus "beavatkozás" ellen hozott törvényt. Az pedig az ellenzék, a civil társadalom és minden demokrata megfélemlítése, hogy börtönt helyeztek kilátásba, ha az erre a célra létrehozandó szuverenitásvédelmi hatóság úgy ítéli meg, hogy valaki külföldi kapcsolatai veszélyeztetik "Magyarország szuverenitását". Ez már nyílt diktatúra első lépése. A hatóság politikai megrendelésekre dolgozik, bármikor bekeményíthet, koncepciós eljárásokat indíthat. Magyarországra ezzel megérkezett a nyílt fasizmus. Ez minőségi fordulat, a szuverenitásvédelem a totális diktatúra kiépítését jelenti. Saját előrejelzése szerint 15 évet szán arra, hogy Magyarországot elzárja a külvilágtól és a hétköznapi terror uralkodjon az országban. Most komolyan mondjuk, hogy meneküljön, aki tud.

Brüsszellel az a baj, hogy nem úgy táncol, ahogy Orbán fütyül

Orbán a jogsértő, s ezért a jogot hibáztatja. Ő sérti az uniós egyezményt, s az uniós egyezményt akarja magához igazítani. Az EU-t hibáztatja, miközben ő sérti az EU-t. Erről szól a plakát: "Ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek". Ők táncoljanak úgy, ahogy mi fütyülünk. Pontosabban: ahogy Orbán fütyül, aki nem tűr kontrollt és ellentmondást. Mindent Orbánhoz kell igazítani. Ő az alfa és az omega, a kezdet és a vég, ő Európa DNS-e, vele azonos Európa. Miért? Azért, mert egy nárcisztikus pszichopata, aki erről nem vesz tudomást, és ő a világ közepe. Mindenkinek őt kell szolgálnia, csodálnia, engedelmeskedni kell neki, különben vége. Aki nem teszi, legkevesebb, hogy gyűlöletplakátra kerül. Magyarországnak ezt kell kiszolgálni, és végig kell néznie normális embereknek, hogy ez a torz lelkű, beteg ember uralkodik, és olyan más nárcisztikus pszichopatákhoz igazodik és őket dicsőíti, mint a köztörvényes bűnöző Trump. A bolondok szabnának törvényt, mindent elsöpörve, ami a totális uralmuk és beteg személyiségük útjában áll.

Hogyan befolyásolja az uniós pénzekről való döntést a plakátkampány?

Az Euronews emlékeztet arra, hogy az Európai Parlamentben kedden vitát rendeznek arról, hogy Magyarország miért nem kapta még meg az uniós forrásokat. Ugyancsak holnapra...

Az Európai Bizottság nagyot téved, amikor a magyar közvélemény intelligenciájában bízik

Szerintünk tévesen gondolja az Európai Bizottság, hogy a tiltakozásával ellenkező hatást ér el, mert amikor ugyanezt a hazug "konzultációt" Soros Györgyről és a Bizottság akkori elnökéről, Jean-Claude Junckerről készült plakátokkal "illusztrálták", volt hatása annak, hogy tiltakoztak, Orbánt kirúgták a Néppártból, amitől megerősödött Európa és az Unió. Fontos lenne az is, hogy az európai közvélemény is lássa, mi folyik Magyarországon, milyen eszközökkel és módszerekkel manipulálnak, hogyan forgatják ki az igazságot. Mert Orbán ugyanezekkel az eszközökkel és módszerekkel támadja a demokráciákat egész Európában, s ezekkel a módszerekkel próbálja a demokráciaellenes szélsőjobbot hatalomra juttatni.

Nézegess Ursula von der Leyennek hódoló Orbánt

A nagy "utcai harcos", a nagy "szuverén", aki nem táncol úgy, ahogy Ursula von der Leyen fütyül, aki "nemzeti konzultációt" hirdet, plakátokon hirdeti, hogy megvédi a szuverenitást, Magyarországon az önrendelkezés hőse, Brüsszelben pedig a nyálán csúszik az EU vezetői, így Ursula von der Leyen előtt. Nézegesse a nagy ellenállót, a képmutató pávatánost, aki ellenáll Büsszelnek, akinek nem dirigálhat az EU, aki nem táncol, aki kiplakátolja, mint közellenséget, Ursula von der Leyen-t, hogyan hízelkedik, hogyan hajbókol, hogyan csókol kezet az ellenségnek. Ki-ki gyárthat tetszőlegesen képaláírásokat magának a kezet csókoló, lépést tartó, behódoló Orbánról.

Ez nem konzultáció, hanem népbutítás

A konzultáció párbeszédet jelent, amelyben kikérik valaki véleményét, aki az információk birtokában van ahhoz, hogy megalapozott véleménye legyen, s a véleménye számít. Ez a fasiszta és náci pártok gyakorlatát idéző hazug giccsparádé arról szól, hogy Orbánt nem is érdekli az emberek véleménye, az ítéletalkotáshoz szükséges tényektől nemcsak elzárják az embereket, de még be is csapják, félre is vezetik őket. A "konzultáció" egyoldalú. Orbán közli a hazugságait, a már eleve elhatározott döntéseit, s ehhez kéri utólag a becsapott emberek "egyetértését", amire hivatkozhat, mintha döntései az emberek akaratát tükröznék. De ebben a rendszerben az embereknek nem lehet saját akaratuk, önálló véleményük, nekik nincs joguk semmihez, csak támogatni a diktátorukat és az önkényes döntéseit. Még azzal sem tiszteli meg őket, hogy igazat mondjon nekik.

Orbán számolta fel Magyarország szuverenitását

Azok a demokratikus pártok, szervezetek és szabad sajtó, amelyek külföldi támogatásokat kapnak, nem a pénz miatt lesznek a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok harcosai, hanem attól függetlenül azok, a támogatás a saját tevékenységüket segíti az önkénnyel szemben, amely anyagilag ellehetetleníti őket. Az orosz ügynöktövény célja a demokratikus pártok, szervezetek és a szabad sajtó anyagi forrásainak felszámolása, hogy csak annyi pénzhez juthassanak, amit Orbán a látszat fenntartása érdekében megenged. Magyarország ettől nem szuverén, hanem még inkább fasiszta ország lesz. Magyarország a szuverenitását már régen elvesztette akkor, amikor Orbán eladta magát és az országot az oroszoknak és a kínaiaknak, legújabban már a törököknek is, mert a "türk" bohóckodás az Erdogan és a törökök biznisze és szervezete. Orbán törvénytelen módon használja a pártja céljaira a közvagyont, amely korlátlanul áll rendelkezésére, és abszolút hatalmánál fogva a tőle független, demokratikus szerveződéseket kiéhezteti és a létezési minimumon tartja. Végezetül, az ország önrendelkezése és szuverenitása szempontjából a költségvetési pénzek pártcélra történő felhasználása jelenti az igazi veszélyt, mert lehetetlenné teszi a népakarat érvényesülését, ha a hatalom birtokosai korlátlanul használhatják fel az állami pénzeket a hatalmuk megtartására, míg az ellenzéket és a szabad sajtót elzárják minden pénzügyi forrástól, ha közpénzen a közszolgálati médiát pártpropagandára használják, s a hatalom kizárólagos birtoklóit nem lehet törvényes úton leváltani. Ez sérti Magyarország szuverenitását.

Mészáros és Tiborcz oszthatja az uniós pénzeket

A kör bezárult, a tolvajok maguk osztják az uniós pénzt maguknak, így az orbáni korrupció működése elérte csúcspontját, amikor a tolvaj és az állami pénzelosztó ugyanaz a személy, ez a személy pedig a strómanja és a veje révén maga a miniszterelnök. Ennyi erővel lehet az ellopásra szánt uniós pénzt egyenesen és közvetlenül Orbánnak utalni, ő majd elosztja a családtagok között. Teljesen felesleges ezeket a közvetítőket beiktatni. Ez a modell azért hasznos, mert mindennél világosabban mutatja a valóságot, hogy a tolvaj maffia élén a miniszterelnök áll. Ez a maffiaállam ideáltipikus formája, amikor az állam és a maffia vezetője ugyanaz az ember. A struktúra tökéletességét mutatja, hogy mire a pénz eljut a miniszterelnök-maffiafőnökhöz, addig is ő veszi le a jutalékokat. Ezért egyetlen fillér sem vész kárba (értsd: nem kerül köztulajdonba, noha a köz kapta volna az egészet).

Fico elkezdte az Orbán-tervet

Miután Orbán a Magyarországon elfogott és leítélt embercsempészeknek kegyelmet adott és a migránsokat Magyarország érintésével átengedte Szlovákiába, megnyerte Ficonak a szlovák választást, hogy Szlovákia...

Péterffy Tamás leiskolázta és lenullázta az Orbán-rendszert

Ennek megfelelően nyilatkozott Orbánról és a rendszeréről is. Egyetértően állította, hogy a Putyinnal való találkozás Nyugat-Európában és Amerikában is árulásnak minősül.

Putyin nemet mondott Orbánnak a békére

Úgy tűnik, hogy Orbán vagy két szék közül esik a pad alá, vagy olyasmit kell támogatnia, ami a kétszínű, kétkulacsos politikai játszadozásába nem fér bele. El kell köteleződni még jobban. Mi azt sem zárjuk ki, hogy Putyin a hosszútávú terveiben - Ukrajna felmorzsolása után - felvázolta Orbánnak a terveit: barátkozzon a gondolattal, hogy az orosz hadsereg bevonul a baráti Magyarországra, hogy megvédje Brüsszeltől és a liberális terrortól. Putyin Hegyeshalomnál tud legközelebb kerülni Európához. Cserébe Orbán megkaphatja Kárpátalját, de ez az ára. Ezt fogadtassa el a magyarokkal, kezdje el puhítani őket.

Listájuk van Moszkvából az amerikaiakról

Az Orbán-rezsimnek listája van arról, hogy az amerikaiak milyen üzleti kapcsolatban állnak az oroszokkal. Ezt pedig nem az amerikai kormány hozta a tudomásukra, nem...

Videó: Orbán zavart félelme elárulja, hogy Putyin kötelet tett a nyakába

Magyarország formálisan még az EU és a NATO tagja, de a Kreml uralma alatt áll. Orbán a jogállami normák elutasítása miatt a "keleti nyitással" az oroszok (és a kínaiak) kezébe került, ahonnan képtelen szabadulni. A nyugatellenes, Brüsszelt gyalázó, az amerikaiakat mocskoló propaganda bujkálás, a Kreml uralmát és az oroszok fennhatóságát jelzi. Az oroszok és a kínaiak Orbán feje fölött döntenek Magyarország sorsáról. Magyarország végképp elveszítette a függetlenségét és az önrendelkezését. Peking és Moszkva csicskása a magyar miniszterelnök. A kínaiak és az oroszok Orbán csapdába ejtésével elfoglalták az országot. Orbán Moszkvából és Pekingből kapja az utasításokat. Magyarország egyetlen puskalövés nélkül elesett.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEU