Csapdába kerültek az ukránok, miután Trump kudarcot vallott a tűzszünettel (mert azt nem fogadták el az oroszok), s visszatért az eredeti útitervhez, Ukrajna térdre...
Aki kicsit is ismeri a Vatikán történetét és a Vatikánban zajló sötét üzelmeket, annak nem lehet kérdés, hogy Ferenc pápa halálát húsvét hétfőre időzítették. Már korábban is voltak olyan hírek, hogy az orvosok már elengedték volna a kezét, aztán még életben tartották, majd a megfelelő időben váratlanul elhunyt. JD Vance pedig tudta, hogy még egy napja van arra, hogy elkészítse a pápával a fotókat és eljátsszon vele egy undorító találkozót.
Sokan mondják, hogy ha a pápa tudta volna, ki áll vele szemben, ott helyben kapott volna agyvérzést, mert JD Vance egy fiatal egészséges szervezetre is veszélyes és ártalmas. De valamiért a Vatikán intrikusai és bajkeverői fontosnak tartották, hogy Trump emberének adjanak lehetőséget, hogy ő legyen az utolsó állami vezető, aki találkozik a pápával, s ez egy kicsit olyan is, mintha a Vatikán informálisan Trump alá rendelné magát.
Való igaz, a trón és az oltár szövetségéhez nagyon értenek, a császárság és a pápaság a katolicizmusban szerves egységet alkot. Soha nem fogadták el a felvilágosodást, az egyház és az állam szétválasztását, s a katolikus egyház ortodox vezetői nyilván Washingtonban vélik ma a "császárság" központját, amely a pápasággal a legsötétebb időket idéző módon képes és hajlandó együttműködni, s a katolikus egyházat egykori szerepébe visszahelyezni.
Ennek lényege - mint azt feljebb már érzékeltettük - a bunkósbot vagy baseballütő, hogy odamegyünk, leütjük, és elvesszük a pénzét. Ez a trumpi unortodox közgazdaságtan. Most pedig a kérdés az, hogy akiket ki akar fosztani, azok mekkorát ütnek vissza.
Elég csak abba belegondolni: ha Trump vámháborús ötlete olyan zseniális gazdasági húzás lenne, mint amilyennek Trump előadja, az nem jutott eddig eszébe egyetlen közgazdász zseninek sem? A saját cégeit is csődbe kormányzó Trump az egyetlen, aki erre rájött?
Az Egyesült Államok siralmas állapotáról mindent elmond az, hogy amiképp Trump a hasára ütött, és megállapított egy vámtarifát, így a holnaptól folyamatosan csörgő telefon hatására úgy változtat ezeken, ahogy akar. Attól függően, ki hogyan hízeleg neki.
Az sem tesz jót Amerikának, ha megutáltatja magát a szövetségeseivel, ha Európa és más régiók bojkottálják az amerikai árukat, nem vesznek amerikai fegyvereket, de az esztelen vámháború legnagyobb vesztesei maguk az amerikaiak lehetnek.
J. D. Vance alelnök első európai útján elmondott hidegháborús beszéde a III. világháborút előkészítő beszéd volt, melyben Európát tette felelőssé mindenért, a demokratikus Európát vádolta azzal, hogy megsérti az emberi jogokat, kirekesztő, sérti a szólásszabadságot, mert nem enged tág teret a szélsőjobboldali nácik előretörésének és korlátozza a náci beszédet.
Az amerikai alelnök európai vádjai tökéletesen egybevágnak a Kreml szónoklataival, az orosz propagandával, amely Európát destruktívnak és agresszívnek mutatja be, amely indokául szolgálhat az orosz "felszabadításnak", amely Ukrajnához hasonlóan az európai "nácizmus" ellen indulna, keresztény értékek védelmében, a destruktív Európával szemben.
Mivel Európa tisztában van azzal, hogy erőt kell demonstrálnia, Ukrajnát meg kell védenie, különben az oroszok ellenállás nélkül törhetnek előre (hogy az orosz katonák a Szajnában mossák véres csizmájukat), ezért elkerülhetetlen, hogy nyílt konfliktusba kerüljenek Trump Amerikájával, amely Ukrajnát át akarja adni az oroszoknak.
Ha az orosz forgatókönyv megvalósul, és Ukrajna minden valódi biztonsági garancia nélkül belemegy a tűzszünetbe, azonnal megkezdődik Zelenszkij eltávolítása, akit bebörtönöz egy ukrán bábkormány háborús bűnökért, vagy az oroszok egyszerűen meggyilkolják. Ukrajna pedig orosz megszállás alá kerül. Amit katonailag nem tudtak elérni, Trumptól megkapják.
Ha Zelenszkij tartja magát az eddigiekhez, és nem fogadja el az amerikai-orosz paktumot, s Európa katonailag támogatja tovább Ukrajnát (egyelőre ez látszik, de a gyenge európai vezetők bármikor hátat fordíthatnak), akkor Trump nem fog békét teremteni Ukrajnában, a harc folytatódik, hacsak be nem áll az oroszok mellé harcolni és világháború lesz belőle.
Ott tartunk, hogy Trump szerint már Ukrajna kezdte a háborút, ők a felelősök, hogy nem kötöttek eddig békét, ami azt jelenti, hogy nem adták meg magukat az oroszoknak, amit most Trump rájuk akar kényszeríteni. Az orosz propaganda azt terjeszti a világban, hogy ukránok terrortámadásokat hajthatnak végre, lassan Ukrajna lesz a világ veszedelme.
Kanada és Mexikó is 25 százalékos vámokat jelentett be, miután Trump február 1-től 25 százalékos vámot vetett ki minden Amerikába érkező kanadai és mexikói...
Trump nem adja át az oroszoknak a világot, hogy Putyin hajtsa maga alá Európát és a Föld más régióit, hanem ő akar a világ diktátora lenni. Ezért az oroszok már nem nyugatellenes szövetségesei, hanem Trump ellenfelei (a kínaiak különösen). Ezért Orbán a keleti nyitással zsákutcába került, orosz és kínai gyarmatként Trump ellenfeleinek oldalán találta magát.
Orbán azt remélte, hogy Trumpot nem érdekli a külpolitika, csak annyiban, hogy a liberális demokratikus világrendet gyengítse, lerombolja, és a világot az oroszoknak átadja. Ezzel ő azt képzelte, hogy az oroszok ügynökeként és gyarmataként Trump barátja lehet egyben. Csakhogy Trump nem elégszik meg Amerikával, a világot is magának akarja.
Orbán abba a helyzetbe lavírozta magát, hogy ha Trump mellé akar állni, szabadulnia kell az oroszoktól és a kínaiaktól. Ez azonban lehetetlen, az oroszok elfoglalták Magyarországot, Orbánt a kezükben tartják. Az oroszbarát Kínát sem lehet kirúgni, mert a kínai hitelek és a kínai akkumulátorgyárak, a korrupt üzletek miatt Magyarország kínai gyarmat is.
Orbánt magával ragdta az eufória Trump választási győzelme kapcsán. Trumpnak képzeli magát Európában, pedig őt senki nem választotta meg erre, nem lett Európa vezére, és a csőd szélén táncoló, elszegényedett és jelentéktelenné tett Magyarország nem Amerika.
Pedig Orbán ezt akarja előadni Trumpnak, és elhitetni vele, hogy Trump Amerikában, Orbán pedig Európában rombolja le a civilizációt, a demokráciát és a szabadságot, visszatérve az egykori rabszolgatartó, rasszista és konföderációs Amerikához, illetve a fasiszta Európához.
Nekik ez az amerikai és az európai nagyság ideje, amit visszahoznának, de Magyarország kivételével ezt még sehol nem sikerült, sehol nem követelik tömegek, hanem gyerekeket ijesztgetnek vele. Magyarország neve és mintája, mint fenyegetés hangzik el mindenhol.
Orbán mindig keres valamilyen alkalmas szerveződést, amelynek bőrébe bújhat, így az amerikai CPAC-ot, Európában most a transzatlanti NATCON-t, ezeket informálisan átveszi, kisajátítja és saját tartalommal tölti meg, magyar (köz)pénzt állít mögé és a szolgálatába állítja őket. Ezzel a technikával alakítja át a létező szervezeteket és leplezi el a valódi célt.
Brüsszel jó döntést hozott, de nem azért szakította félbe a konferenciát, amelynek alig akartak magáncégek is helyszínt biztosítani, mert érzékelik, hogy ez a szuverenitásuk és a szabadságuk ellen irányuló fasiszta támadás, olyan szélsőjobboldali gyűlés, amelynek az a célja, hogy Európában a szélsőjobboldalt és az új típusú fasizmust hatalomra juttassa.
Az igazság az, amit mondtak, hogy várható volt az antifasiszta ellentüntetők támadása, ami ezeket a NATCON gyűléseket kíséri rendszeresen a demokratikus világban. Valóban a zavargások elkerülése miatt oszlatták fel a provokatív, emberi jogokat sértő és gyalázó, szellemiségében náci és fasiszta gyűlést a rendőrök. Nem a szólásszabadságot sértették.
Ez megtörtént, a színjátékban ott tartunk, hogy az orosz "nyomozók" kitartó és nagyszerű munkájának köszönhetően megtalálták az iszlám terroristák mögött az ukrán megbízókat, akik annyira amatőrök voltak, hogy banki átutalásokat is hagytak maguk után.
Most jön az orosz közvélemény hergelése, az ukránok megvádolása, a hisztérikus hangulat gerjesztése, az erős orosz nemzet erős vezetőjének ígérete, hogy megbosszulja a terrort, s utána jöhet az aljas terv végrehajtása.
A KGB-s agy nem tud másképp gondolkodni, csak ahogy megtanították. Semmi újat nem tud kitalálni, a 20. században él és gondolkodik. A hadsereg bevetése és a primitív öldöklés is ehhez tartozik. Ma már egy puskalövés nélkül lehet háborúzni eredményesebben.
A fő üzenet az a hazugság volt, hogy Trump alatt béke volt, és Trump alatt béke lenne. Ez az orosz világuralom "békéjét" jelenti, mert Trump alatt azért volt béke, mert Trump alatt az oroszok azt csináltak, amit akartak. Trump az ő emberük, aki mindent átadott nekik.
A Trump alatti béke azt jelenti, hogy az oroszok nem kényszerülnek háborúzni, anélkül ad és enged át nekik Trump mindent, beleértve Európát is. Az oroszok Trump idején készültek fel Ukrajna megtámadására is, ami három nap alatt, ellenállás nélküli lett volna, ha Trump az elnök.
Európa azonban Trump második lehetséges ciklusára nem úgy készül, mint az elsőre. Máris megkezdték az előkészületet arra, hogy Putyinnal szemben akkor is megvédjék magukat, ha Trump a NATO-t megbénítja és Amerika nem teljesíti a vállalt kötelezettségét.
Ezért elkerülhetetlen a Putyin-Trump-Orbán trió esetében a III. világháború. Az amerikai Trump-szavazók nincsenek tisztában azzal, hogy Trump az oroszok oldalára állna, s azzal sem, hogy az oroszok legfőbb vágya az orosz zászló kitűzése a Fehér Házra.
Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy megválasztása esetén Trump betartja az ígéretét és magára hagyja a NATO tagországait, ezért cseppet sem kizárt, hogy Putyin megtámad NATO-tagországokat, európai országokat is. Putyin másoknak tulajdonítja, amire ő maga készül: évértékelőjében azt állította, NATO országok csapást akarnak mérni a területükre.
Ha nem lesz NATO, és beindul a "béke" propaganda, hogy ha nem muszáj, akkor senki ne avatkozzon be, ha Putyin megtámad egy országot, akkor magára marad mindenki, Putyin egyenként leszalámizhatja őket. Szokás szerint későn határozhatják el az összefogást, és azzal megérkezett Putyin, Orbán és Trump álma, a III. világháború.
Szijjártó már nem is leplezi önmagát és a Kreml szolgálatában végzett orosz ügynöki tevékenységét, amelynek célja, hogy Moszkva propagandájával elaltassa a NATO-t, a nyugati...
Orbán kitalált hivatkozásai hazugságok. Semmiféle magyar nemzeti érdek nincs mögötte, mert Ukrajna nem a magyaroktól veszi el a pénzt, a magyarok nem Ukrajna miatt nem kapják meg az uniós pénzeket, hanem Orbán miatt. Ukrajna támogatása magyar nemzeti és összeurópai érdek, amiből a magyaroknak is ki kell venniük a részüket, mert az oroszok először Magyarországra vonulnak be, ha Ukrajna nem tudja megvédeni magát.
Ezt kevesen hiszik, pedig így lenne, amit Orbán kénytelen lenne tudomásul venni, még a NATO-t sem venné igénybe. Orbánnak semmi mozgástere nincs az oroszok kezében, csak az orosz érdekek felé mozoghat. Láttuk az eligazításon, amikor Putyin Pekingbe rendelte. Orbán az oroszok csapdájába került az illiberalizmussal, semmi önállósága nincs, ezért az orosz fennhatósághoz igazodik, és abból akar előnyt kihozni: az oroszokban reménykedik, nem tehet mást, az orosz győzelemhez igazítja a terveit.
Orbán ezt akarja, orosz megszállást, világháborút, a demokratikus világrend bukását és összeomlását. Elmebeteg, pszichopata, aki azt hiszi, hogy ebből győztesen jöhet ki, és a hatalma, a vagyona nőhet. Nincs is más lehetősége, számára nincs visszaút. Magyarország nemzeti érdeke az uniós támogatás elfogadása, Ukrajna segítése és az Orbántól való szabadulás lenne. Orbán hazudik, Magyarország nemzeti érdekei ellen tesz, saját háborús céljait és hatalmi törekvéseit érvényesíti, Magyarország és Európa kárára.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.