2025, december5, péntek

Tag: Európai Néppárt

Várhelyi kabinetfőnökeként Magyar nem lehet tiszta a brüsszeli kémügyben

Ezért Magyarnak nem kell attól tartania, hogy Orbán feldobja, mint az EU ellen dolgozó kémhálózat tagját, kapcsolatát vagy segítőjét. Magyar nyilatkozatai bizonyítják azt, hogy tudott róla (akkor vajon miért nem tett ellene?). A kérdés az, hogy mennyire volt benne. Várhelyi vezetése alatt működött Magyarország állandó képviselete, amely a bázisa volt az EU ellen dolgozó magyar kémhálózatnak. Nyilvánvalóan a végfelhasználója is volt az így megszerzett információknak. Az alapos gyanú szerint szervesen összefonódott vele. Magyar Péter is ebben az időszakban dolgozott a képviseleten. Szerepének tisztázatlansága is ahhoz kapcsolódik, hogy az Orbán-rezsimben megszűntek a fékek és az ellensúlyok, az állami szervek nem válnak el egymástól, hanem ugyanazon irányítás alatt dolgoznak. Az Orbán-rendszerben kizárt, hogy a hírszerzés a brüsszeli magyar állandó képviselet tudta nélkül és akarata ellenére dolgozzon magyar és európai diplomatákra. A munkakapcsolat inkább a pártállami időket idézi, amikor a titkosszolgálat átszőtte és felügyelte a munkát. Ezért kizárt, hogy az állandó képviseletre telepített hivatásos hírszerzők ellenséges kémként lettek volna jelen a képviseleten, hiszen ugyanazon cél érdekében, ugyanazok irányítása alatt dolgoztak. Várhelyinek vezetőként szorosan együtt kellett működnie velük. Ennek kapcsán merül fel Magyar Péter tisztázatlan szerepe. Magyar ugyanis Várhelyi Olivér kabinetfőnöke volt. Ebben a minőségében a legbelsőbb stáb tagja, közvetlen beosztottja és Várhelyi operatív jobbkeze. Ha Várhelyi együttműködött a kémhálózattal, akkor Magyar is.

Magyar Péter Orbán lába nyomában halad az Európai Unióban (is)

De ez a hivatkozás jól ismert a fideszes propagandából, amely az Orbán-rendszert érő jogos bírálatokat Magyarország elleni bírálatnak és támadásnak nevezi. Magyar Péter a jogállamiságról többször kifejtette a véleményét, a szavazásról való távolmaradása csak következetes folytatása annak a munkának, amit e tárgyban még Varga Judittal végeztek. Ezt tükrözi az a mellébeszélő és hamis hivatkozása is, miszerint "a magyar jogállamiságot nem az ideológiai viták és a sokadik EP határozat fogja helyreállítani, hanem a magyar emberek, legkésőbb 298 nap múlva". Ez az állítás több sebből vérzik, de leginkább arról szóló bizonyíték, hogy Magyar "ideológiai vitának" tartja a jogállami normák követelését. Mindebből az is következik, hogy a jogállami normákat maga is megkérdőjelezi, nem tekinti objektív mércének és elutasítja azokat, ahogya azt többször kifejtette. A magyar emberek pedig nem állítanák helyre a jogállamiságot még azzal sem, ha választáson legyőzhetnék Orbánt, mert attól még nem állna helyre a jogállamiság. Ez nem azonos azzal. Magyarország egy olyan emberre akarja bízni a sorsát, aki Orbán politikáját folytatja és elutasítja a jogállamiságot. Orbán rendszerét demokráciának és jogállamnak tartja, amivel azt is mondja, hogy a rendszert nem kell megváltoztatni, legfeljebb "finomhangolni". Ezzel egyértelműen elutasítja azt is, hogy Orbán megdöntötte az alkotmányos rendet.

Magyar megerősítette, hogy blokkolná az Orbán elleni szankciókat és a 7. cikkelyes eljárást

A HVG beszámolója szerint a sajtótájékoztató legérdekesebb része az, hogy Magyar már előre bejelentette, hogy "néha kritikusak is lesznek, hiszen vannak nagyon érzékeny témák is Magyarországgal kapcsolatban az Európai Parlamentben". Arról, hogy mi ezek a kritikus kérdések, Magyar azt mondta, hogy a szankciós pénzek és a 7. cikkely szerinti eljárás. Mindkettő a jogállamisággal függ össze, ami azt jelenti, hogy Magyar le akarja vetetni az Európai Parlament napirendjéről az Orbán-rendszerrel szembeni jogállami kifogásokat, meg akarja szüntetni a jogállamiság miatt indult 7. cikkel szerinti eljárást, és fel akarja oldatni a jogállamiság sérelme (hiánya) miatt visszatartott uniós pénzeket. Erre szavazott 1,3 millió ember, 80 százalékban baloldaliak és liberálisok. Magyar ehhez akarja felhasználni a néppárti tagságot, hogy az EP legangyobb pártja szavazza le ezeket a szankciókat és eljárásokat, az Orbán-rendszerről kerüljön le a jogállamisággal kapcsolatos "bélyeg". Magyar Péter ezzel megmenti és megszilárdítja az Orbán-rendszert.

Magyar arra akarja használni a Néppártot, hogy blokkolja az Orbán elleni szankciókat

Ez azt jelenti, hogy Magyar a kampányban tett ígéretét, hogy "hazahozzuk az uniós ezermilliárdokat", nem úgy értette, hogy Orbán megdöntése után helyreállítja majd a jogállamiságot, és így hozza "haza" az uniós pénzeket, hanem fordítva. Minden jel szerint Magyar a Néppártban az első perctől kezdve azon dolgozik majd, hogy a jogállamisági követelmények mellőzésével, az Orbán-rendszer kapja meg a visszatartott uniós pénzeket, és ő ezt úgy kommunikálja, hogy a magyar embereknek szerezte meg. Ez azonban az Orbán-rendszer pénze lesz, amiből a magyar emberek semmit nem látnak. Orbán ezzel stabilizálja a diktatórikus rendszerét. Ez az Orbán-rendszer alfája és ómegája, a NER túlélésének Achilles-sarka, amit Magyar készül biztosítani nekik.

Ha a Néppárt befogadja Magyart, rosszabbul jár, mint Orbánnal

Manfred Weber hosszú, változatos és eredménytelen harcot vívott Orbánnal, akit végül Donald Tusk tett ki az Európai Néppártból, mindenki felhőtlen és nagy örömére. Weber...

Pezsgőt bonthatnak a magyarok, Orbán az EU perifériájára hullott

2010 óta a legjobb hír Magyarországnak, hogy az Európai Néppárt több éves huzavona után sikeresen kiszorította Orbánt és pártját a legnagyobb és legerősebb európai...

Donald Tusk mérnöki pontossággal hasonlította Orbánt a náci Carl Schmitthez

Az Európai Unió fennállása óta az első pontos és egyenes nyilatkozat hangzott el Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnökének szájából, amikor Orbánt a...

Nem rúgja ki Orbánt a Néppárt, most megmutathatja, hogy ő dönt

Azzal bizonyíthatja Orbán, hogy valóban maga dönt a sorsáról, ha nem ugyanúgy határoz, ahogyan a Néppárt. Mint ismert, a rendíthetetlen hős a felfüggesztésekor is...

Raportra rendelték Orbánt Brüsszelbe

Már sejtjük, hogy mi fog történni. Orbán majd fűt-fát megígér az Európai Néppárt vezetőinek, aztán hazajön és elmeséli, hogy már megint kurvára nyertünk és ő megállította Brüsszelt. Ha nagyon szorul a hurok a torka körül, akkor csak simán bejelenti, hogy az EPP is beállt Soros mögé.

Rogánnak is megjött a hangja Soros-ügyben

Egy friss Rogán-interjúból kiderül, hogy nem sok jóra számíthatunk ezután, de már az EU-tól sem. Hacsak csoda nem történik.

Orbán elkezdte a pávatáncot, a Néppárt még mindig nem ismeri őt

Nem hiszünk Orbánnak, egyetlen egy szavát sem fogadjuk el. Hazudik, éppen úgy, ahogy ő mindig is hazudott, és átverte Európát.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEurópai Néppárt