Egy nyíltan rasszista, gyűlölködő, nőkkel szembeni erőszak miatt elítélt embernek a világ legnemesebb kitüntetését adományozni az emberiség morális hanyatlásának mélypontja lett volna. A Nobel-bizottság azonban a világnak több üzenetet is küldött a döntésével.
Mindenekelőtt a bátorságával és a függetlenségével, hogy nem a potenciális világdiktátort tüntette ki Nobel-békedíjjal. Bátran vállalta az értékeit és szembeszállt Trump erőszakos nyomásának. Példát mutatott, hogyan kell ellenállni nárcisztikus diktátorokkal szemben.
Az is üzenetet hordoz, hogy venezuelai ellenzéki demokrata a díjazott. Venezuela előkelő helyen áll Trump gyűlöletlistáján, ezért azzal, hogy Trumpot éppen egy venezuelai előzte meg, csodálatos, hatalmas pofon a nagyképű és beképzelt orcán.
Az, hogy a díjazott egy diktatúra ellenzékének a vezetője, üzenet Trumpnak, de üzenet az amerikaiaknak is, akik Trump diktatúrájában nem találják a demokratikus kiállás, ellenállás módját. Az is üzenet, hogy a nőgyűlölő, a nőket lenéző, bántalmazó Trumpot nő győzte le.
Ha egymás mellé tesszük, hogy venezuelai, ellenzéki, demokrata, nő a nyertes, egyértelmű állásfoglalás a legnemesebb emberi értékek mellett, de nyílt kiállás Trumppal szemben is. Ez azt jelenti, hogy a Nobel-bizottság túlment azon, hogy nem Trumpot választotta.
A Nobel-bizottság egyenesen Trump ellen választott díjazottat. Nem csupán mellőzték, hanem kifejezetten ellene voksoltak. Azt deklarálták, hogy a világ és az emberiség jövője nem Trump, hanem minden, ami Trump ellentéte.
Kimmel nem mondott semmi olyat, ami ne fért volna az amerikai közélet hagyományaiba. Nem uszított, nem gyalázott, nem buzdított erőszakra. Szatirikus, kritikus megjegyzést tett, azt csinálta, ami a dolga, ami a humorista műfajának lényege. Az ABC döntése, hogy Trump kedvéért mégis eltávolítják, a szólásszabadság elárulása.
Trump cinikusan azt mondta, hogy Kimmelt azért rúgták ki, mert "nem volt tehetséges". Ha Trumpot dicsőítené, akkor zseni lenne. Normális helyzetben nem a politikai hatalom mondja meg, ki tehetséges, ki nem, hanem a piac és a közönség. A politikai hatalom pedig nem távolíthatja el, ha neki nem tetsző kritikát fogalmaz meg. Mert az diktatúra.
Kimmelt azért rúgták ki, mert kritizálni merte Trumpot és a MAGA-tábort. Ahol ez megtörténhet, ott nincs többé szólásszabadság.
Ez az eset világos jelzés: a hatalom nem a gyűlöletkeltést, a hazugságot és az erőszakra buzdítást tekinti problémának, hanem a kritikát. A diktatúrák mindig így kezdődnek. Előbb a humoristákat hallgattatják el, aztán az újságírókat, majd mindenkit, aki nem hajlandó a vezért dicsőíteni. Akik ebben segítik, azok árulók és felelősök.
Trump módszere egyszerű: megsértődésnek álcázott fenyegetéssel kényszeríti térdre a médiát. Aki enged, az nem újságíró, hanem áruló. A szólásszabadságot nem a humoristák veszélyeztetik, hanem azok, akik készségesen behódolnak a diktátornak. Ami az amerikai értékektől távol áll, az nem Kimmel szövege, hanem az, hogy kirúgták miatta.
Amerika most veszíti el legfontosabb értékeit, amelyek naggyá tették.
Az összeg nagysága - nem véletlenül - meghaladja a New York Times tőkéjének mértékét, és arra épít, hogy ha megalkuvóak a jogászok és a tulajdonosok, akkor inkább egy kisebb összeg megfizetésével elkerüljék a lap megszűnését kockáztató pert. A jövőben pedig ne is írjanak bármilyen kritikus cikket Trumpról. Ez üzenet lenne minden más újságnak is.
Maga az eljárás az autokratikus rendszerek tipikus eljárása a sajtó elhallgattatására, amikor hatalmas összegekre perelik a médiát, amivel a szólásszabadságot korlátozzák a perek útján történő zaklatással. Ez Amerikában sérti az Első Alkotmánykiegészítést, de Trumpot ez nem érdekli: a perrel gyűlöletet gerjeszt a megtámadott újsággal szemben.
A Bizottság az Újságírók Védelméért megjegyezte, hogy "az ilyen típusú rágalmazási perek hátborzongató üzenetet küldenek, és időigényes és költséges jogi eljárásokba sodorhatják a hírmédiát". Maga a beadvány egy 85 oldalas rágalmazás Trump dicsőítésével keverve. Az, hogy ilyen pereket egyáltalán befogadnak, az igazságszolgáltatás hibája.
A New York Times egyelőre nem hátrál, a lap kiadója közölte, nem adják meg magukat Trumpnak, harcolni fognak az igazságért. A lap közölte, hogy ennek a pernek nincs alapja, hanem kísérlet a független tudósítások elfojtására és elriasztására. "A New York Timest nem fogják eltántorítani a megfélemlítő taktikák. Továbbra is félelem és részrehajlás nélkül fogjuk vizsgálni a tényeket."
Trump azt állította, hogy a New York Times "a Demokrata Párt szócsöve", ami kevésbé mondható el róla, mint a Fox News-ról és más szélsőjobboldali csatornákról, hogy Trump szócsövei, ami még igaz is. De az nem számít. Ahogy saját gyűlöletbeszéde sem számít, viszont a személyével és a tetteivel kapcsolatos minden kritikát annak nyilvánít.
Trump a kereskedelmi vámokat ideológiai-politikai fegyverként használja, így precedenst teremtve arra, hogy az Egyesült Államok a demokráciák elleni világcsendőr legyen. Minden demokratikus megnyilvánulást megtorolva, szuverén országok belügyeibe avatkozva. Ha ez a gyakorlat polgárjogot nyer, s mindenki enged a vámok miatt, Trump világcsászár lesz.
Trump ezzel legitimációt ad a szélsőjobboldali politikusoknak az alkotmányos rend és a választási eredmények megdöntésére, ha nem ők nyernek. Vámokkal politikai változásokat kényszeríthet ki, méghozzá úgy, hogy a neki engedelmes, demokráciaellenes és illiberális politikusokat emeli hatalomba, demokratikus országok polgárainak akarata ellenére.
A brazil elnök azonnal reagált: bejelentette, ha Trump bevezeti az 50 %-os vámot, Brazília viszonozza Trump vámjait és nem enged, mert "Brazília szuverén ország és nem tűr beavatkozást". A reakció korrekt, de láttunk már ilyet, aztán a gazdasági károk, az ország megélhetésének veszélye miatt jöttek a Trumpnak adott engedmények, ami tragédia.
Ha Trump sikeresen használja ezt a fegyvert, a vám mint alvilági zsaroló eszköz bekerül a diplomáciai arzenálba, mégcsak nem is pénzügyi, hanem politikai diktátumként. Ez újra a demokratikus világrend elleni támadás, a szabadság elleni terror, amely nem csak Brazíliát érintheti, hanem globális politikai fegyverré alakíthatja Trump vámjait.
Egyértelmű a fordított helyzet: nem az amerikai elnök ünnepli meg az amerikai hadsereg születésnapját, hanem az amerikai hadsereg ünnepli Trump születésnapját, s a hadsereg köszönti Trumpot. Tiszteleg előtte, ahogyan az diktátoroknál szokás. Trump Kim Dzsongun módjára ünnepelteti a születésnapját. Ez a katonai parádé tartalma, üzenete és jelentése.
A szélsőjobboldali MAGA-hívek, akik repesve várják Trump diktatúráját, természetfölötti jelnek tekintik, hogy Trump és az amerikai hadsereg születésnapja egy napra esik. Trump már királynak és pápának is posztolta magát, korábban komolyan vette, hogy ő a Messiás második eljövetele, maga Jézus Krisztus (a pornószínésznő Stormy Danielssel az oldalán).
Ezért Trump katonai erőhöz, a fenyegetéshez, a fizikai erőszakhoz való vonzalmát a dátum révén szakralizálja. Az már a választási kampányban is kiderült, hogy a hadseregnek szánt szerep megváltozik, s olyan katonai parancsnokokról álmodozott, mint amilyenek Hitlernek voltak, akik minden parancsnak engedelmeskedtek.
Trump először az illegális bevándorlókkal szemben alkalmaz törvénytelen és embertelen erőszakot, most már azokat fenyegeti, akik alkotmányos jogaikkal élve tiltakoznak ez ellen, s minden bizonnyal eljut a politikai elenfelekkel, a demokratikus normákhoz ragaszkodó állampolgárokkal, a sajtóval és az intelligenciával szembeni erőszakhoz, leszámoláshoz is.
A katonai parádé és a diktátorokra jellemző születésnapi ünneplés előre vetíti, hogy Trump nem elégszik meg gazdasági, pénzügyi, jogi korlátokkal, támadásokkal, mint amilyeneket a Harvard és az elitegyetemek, a szexuális kisebbségek, a bíróságok, s a sajtó ellen indított, hanem tudatosan készül a fizikai erőszakra, hogy a hadsereget saját népe ellen vesse be.
Trump korábban is kritizálta az elit egyetemeket, különösen a Harvardot, azzal vádolva őket, hogy liberális ideológiát terjesztenek és aláássák az amerikai értékeket. Trump fontolóra vette a Harvard és más hasonló egyetemi intézmények szövetségi támogatásának megvonását, ami gyakorlatilag egyes kutatások bezárásához vezethetne.
Ezzel párhuzamosan Trump az Alcatraz börtön újranyitását is felvetette, amely a múltban a szigorú büntetés és az elrettentés szimbóluma volt. Ez a javaslat az emberi szabadságjogok korlátozását és a büntető igazságszolgáltatás militarizálását jelenti. Ez Trump világa: nemet mond az oktatásra, és kinyitná a világ legborzalmasabb börtönét. Bármelyik kocsma részeg közönsége elismeréssel adózna a remek ötletekért.
Ez utóbbit semmi nem indokolja. Bármennyire igyekszik azt a hamis látszatot kelteni, hogy a legelvetemültebb bűnözéstől menti meg Amerikát, erre épül az illegális bevándorlókkal szembeni, ádáz gyűlöletet sugárzó embertelen hajtóvadászat is, amely nélkülöz minden, az Alkotmányban rögzített jogot és jogi eljárást, miközben többségében jámbor és ártalmatlan embereket toloncolnak ki, akik semmi bűncselekményt nem követtek el.
Amerika ma nem olyan, mint Al Capone és az akkori "keresztény" vívmány, a szesztilalom korában, nem lövöldöznek a nyílt utcán a gengszterek géppisztolyokkal egymásra, a tiltás nyomán nem virágzik az alvilág, a prostitúció, mint akkor, amiből semmit nem tanultak az állami kereszténység elvakult fanatikusai. Az Alcatrazra semmi szükség. De Trump nem a tudományos kutatást szereti, hanem a börtönöket, a halálbüntetést és az erőszakot.
Érthetetlen, hogy Trump ezt politikailag túlélheti, hiszen kereskedelmi háborúja, a mögötte levő hamis és szakmaiatlan, meggondolatlan gazdaságfilozófiával együtt, egy rövid hét alatt megbukott. Három hónap múlva ez ugyanolyan pusztítást és gazdasági kárt jelentene, mint amit most okozott. Ezért Trump vagy lemond róla és elfelejti, vagy megbukik vele.
Szakértők szerint a zseniális üzletember és gazdasági szakértő (aki egy nap alatt ígérte az infláció, a magas árak megszüntetését) egyetlen hét alatt képes volt nagyobb kárt okozni Amerikának, mint a Covid járvány. Egyes vélemények szerint nem segít, hogy visszavonta ("felfüggesztette") a vámjait, mert a károk bekövetkeztek.
Beleértve egy gazdasági recesszió lehetőségét is. A Fehér Ház esze most abból akar tőkét kovácsolni, hogy a meggondolatlanul kihirdetett vámokat visszavonta. Még mielőtt bárkivel tudott volna tárgyalni (mielőtt sikerült volna bárkit tárgyalóasztalhoz kényszeríteni), az Amerikára mért csapás miatt kénytelen volt az egészet visszavonni.
Orbán megpróbálja a világ fasisztái és náci pribékjei között elveszített vezető szerepét visszaszerezni, amivel könnyen beleszaladhat Trump és Putyin pofonjába, mert nélkülük ő csak egy pitiáner tolvaj, ócska bohóc, nímand kis geci lenne, amiképpen az is, akik nem szívesen adják saját dicsőségüket másnak. Orbán nem tanult abból, ahogy Trump ejtette. Nem adta fel, hogy magát nevezze a náci reneszánsz előfutárának és eszmei vezetőjének.
Orbán ezért kapkodja most a görbe lábait, hogy megelőzze Trumpot a legbrutálisabb náci és fasiszta diktatúra bevezetésében, túltegyen Putyin rendszerén is, magát ezúttal is példa gyanánt mutogatva. De erre könnyen "ráfázhat", mert a geciségeit csak azért hajthatta végre, mert azt a birka magyarok tűrték, akik egy wellnes hétvégéért eladnák az anyjukat. Ennek azonban vége lehet, ha nem elégednek meg a kamu ígéretekkel és fogy a pénz.
Márpedig a pénz fogy, csodák nincsenek, hiányoznak az EU ellopott és visszatartott euró milliárdjai, ezért is akarja Orbán elfoglalni Brüsszelt, hogy a pénzt lenyúlja. Orbán ócska fasiszta, protekcionista és korrupt rendszere kizárja, hogy Magyarországon valaha is jólét, gazdagság legyen, mert az ilyen rendszerek szegénységhez, elnyomáshoz, nyomorhoz és háborúkhoz vezetnek, hogy leplezzék a működésképtelenségüket és másoktól raboljanak.
Se pénz, se szabadság, ez nem fog menni, öcsi. Arról nem beszélve, hogy a magát csaló módon függetlennek és szabadnak nevező sajtó, amely eddig végigasszisztálta a rendszert, élőben közvetítette mindenki eltaposását és kinyírását, eljátszotta a demokratikus sajtó hamis látszatát, önmagát majd védeni fogja, ha másokat nem is védett meg. Ha nekimész a pénzüknek, az egzisztenciájuknak, hogy újságíróknak képzeljék magukat, ellenállnak.
A Honvédelmi Minisztérium szűkszavú közleményben jelentette be, hogy a csádi katonai és titkosszolgálati misszióban szolgálatot teljesítő, N'Djamenába akkreditált magyar katonai attasé, Vékás-Kovács Imre alezredes...
Azt nem kell mondani, hogy az Amerikai Népszava a Fidesz propagandáját fasisztának, otrombának, gusztustalannak és visszataszítónak tartotta már akkor is, amikor Magyar Péter ennek...
Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy Putyin ismétli önmagát, aki saját hatalmát is azzal szilárdította meg, s provokálta ki a második csecsen háborút, hogy felrobbantatott négy lakóházat, szemrebbenés nélkül gyilkoltatott meg 307 ártatlan civilt. Arra a kérdésre, hogy kinek volt érdeke a mostani terrortámadás, egyértelmű a válasz: Putyinnak.
Putyin Ukrajnára próbálja hárítani a felelősséget, igyekszik felkorbácsolni a hangulatot, hogy a közvélemény támogassa legújabb terveit, amelyekhez éppen most kezdett újabb 300 ezer katona toborzásába. A hírek szerint a második legnagyobb ukrán várost, Harkovot akarja elfoglalni, amíg Trump blokkolja az amerikai segélyeket. De lehet ennél rosszabb is.
A terrortámadás arra utal, hogy Putyin valami nagyon aljas tervre készül, amihez szüksége van a közvélemény, a lakosság támogatására. A tudatalattijaként működő Medvegyev már közölte is, hogy likvidálni fogják Ukrajna vezetőit, ha kiderül, hogy ukránok hajtották végre a terrortámadást. Ezt pedig nem nehéz bizonyítania az elkövetőnek, aki "nyomokat" hagy.
Orbán megint fenyegetőzött, aztán amikor nem engedtek, mindenbe belement. Alig van mivel győzelemnek beállítani a totális vereséget. Normális ember csak olyannal fenyeget, amit be...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.