2024, december21, szombat

Tag: gyerekek

Iványi Gábort kihagyták a róla szóló segélykoncertből

A kérdések sorát szaporítja, hogy a szervező "Emberek.. az Emberekért 2024" feliratú pólókat árul 7500 forintért, amellyel szintén nem Iványi Gábor elesettjeit támogatják, hanem ezt a pénzt is a szervező számlájára kell befizetni. Ebből is úgy látszik, mintha az eredeti szándék félrecsúszott volna, a segélykoncert inkább üzleti vállalkozásnak tűnik. Mintha az Iványi Gábor nevére megmozduló rangos művészek annak lehetőségét kínálták volna a szervezőnek, hogy kissé átalakítva az eredeti programot, egy magyar Woodstock-féle művészeti és könnyűzenei fesztivállá alakítsa a programot. A Dankó utcai helyszínt megváltoztatva, a Bazilika elé hirdette meg az "Emberség ünnepe" címmel a rendezvényt. Ott azonnal megértették, miről van szó, és a Bazilika előtti teret nem adták oda, egy be nem jelentett másik rendezvényre hivatkozva. Iványi Gábor és az "Emberség" mellett a Bazilika mellett demonstrálni, csupa felvilágosult művésszel, eleve bizarr ötlet volt, akkor már tényleg inkább a Blaha Lujza tér. A Bazilikánál emberséget keresni nagy tévedés.

Magyar miután bedöglesztette a kegyelmi ügyet, megpróbál még egy bőrt lehúzni róla

Akik kimennek pénteken Magyar tüntetésére, vizsgálják meg a szívüket, hogy mi viszi oda őket. A gyerekekkel szembeni visszaélés miatti felháborodás és harag, nem is gondolva az ügy miatt tüntetést szervező személyére, vagy azért mennek oda, mert Magyart és pártját támogatják, ez pedig jó alkalom az ügytől függetlenül a politikai véleményük kifejezésére? Azért mennek oda, mert utálják Orbánt és Pintért, s tök mindegy mi az indok, csak ellenük akarnak tüntetni, élvezni a messiás jelenlétét és a hamis remény mámoros ízét, vagy az a két gyerek érdekli őket, akiket egy gazember kihasznált és bántalmazott? Vagy semmi se számít, csak valaki döntse meg Orbánt, mert az ellenzék nem csinál semmit, bla, bla, bla? Ha ez utóbbi, akkor ők bűntársai egy gátlástalan embernek, aki a gyerekek zaklatásával és bántalmazásával visszaél, azt politikai célokra használja fel. Mert amikor több tízezer ember (Magyar számolási technikája szerint minimum félmillió) kiment a Hősök terére, az őszinte volt. Azt a jogos és érdek nélküli, őszinte felháborodás vezette ki, azért volt drámai ereje.

Az amerikai egészségügyi rendszer néhol a kisgyermekek ellátását veszélyezeti

Az Egyesült Államok egészségügyi rendszere az ország egyik legmegosztóbb témája. Az ellátás minősége, hozzáférhetősége és költségei minden évben viták forrását képezik. Ezek a kérdések...

Magyarország Orbánnak olyan, mint a levágott disznó

A pedofilügy nemcsak abban az értelemben a jéghegy csúcsa, hogy az állami intézmények és a hivatalos szervek nem védik meg a gyerekeket a mindennapos...

Iványi Gábor: Magyarországon diktatúra van

"Magyarországon diktatúra van. Magyarországnak akkor van reménye kimaradni háborúból, akkor van reménye arra, hogy a kultúrnemzetekhez fölzárkózzék, akkor van reménye arra, hogy gazdaságilag a helyzete stabilizálódjon, hogyha Orbán Viktor és társasága távozik a hatalomból, és minél gyorsabban megteszik, annál hamarabb következik be ez a fordulat. Soha még ilyen korrupt kormánya nem volt ennek az országnak."

Böjte titkos szeretőjének Orbánhoz írt levelét Böjtéhez továbbították

Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor már a pedofil botrányok kirobbanása előtt tudott mindenről. A rendszer sztár papjáról (aki közpénzeket is felhasznál, s magyar gyerekeket abuzál) írt beszámoló ügyében azonban nem tettek semmit, hanem az Orbán Viktornak írt levelet átadták annak, akiről szólt, Böjte Csabának. Böjte a levél ismeretében újult erővel támadt a volt szeretőjére, immár megnyugtatva a politikai mentorai által, hogy bármit tehet, semmi baja nem származik.

Ahol úgy beszélnek a nőkről, mint Böjte Csaba, ott erőszakolnak gyerekeket

Ahol így gondolkodnak, és így beszélnek a nőkről, ahol tárgynak, állatnak nézik őket, ott nem számít, ha megerőszakolnak gyerekeket, mert a gyerek a családi hierarchiában még a nőknél is alsóbb szinten áll.

Böjte Csaba felelős az otthonaiban történt pedofil ügyekért

Ezt a gyerek koncentrációs tábort a magyar adófizetők pénzéből is támogatják. Böjte akkor sem vette komolyan ezeket az ügyeket, azóta sem veszi komolyan, ezért semmi garancia nincs, hogy ez ne ismétlődjön meg és ne folytatódjon. Böjte felelős és bűnrészes, alkalmatlan arra a feladtara, amire vállalkozott. Nem mentség, hogy hány gyerek nőtt föl ott, ahol ilyesmi megtörténhetett, és az sem mentség, hogy nem erőszakoltak meg minden gyereket. A Böjte-féle gyerekkínzó alapítványt, amit politikai célokra és pénzszerzésre használtak, be kellene záratni.

Miért hal meg sok gyerek Amerikában?

Ijesztő adatok láttak napvilágot Amerikában: száz éve nem látott halálozási számokat mutattak ki a gyerekek és a tinédzserek körében. Most először előzte meg a...

Mutatunk európai gyerekeket Orbán Balázsnak

A NER szótára szerint Orbán Balázs szövegében az "európai gyerekek" fehér gyerekeket jelentenek, míg a bevándorlók színes bőrűeket, más fajhoz tartozó embereket, feketéket, sárgákat, ázsiaiakat és közel-keletieket, észak-afrikaiakat. Orbán Balázs bőrszín és faji alapon tesz különbséget az emberek között, amikor a színes bőrű "bevándorlók" helyett inkább fehér "európai" gyerekeket akar. A fotó tanúsága szerint azonban az európai gyerekek nemcsak fehérek, hanem feketék, sárgák, különféle fajúak, vallásúak, s ezzel együtt mindnyájan európaiak. Ez a sokszínűség maga az európaiság.

Böjte Csaba levelet írt Bartus Lászlónak, itt olvasható a válasz

"Az Ön egész kuplerája olyan a gyerekeknek, mint a ring, még bokszkesztyűre sincs szükség. A különbség annyi, hogy a ringben legalább vannak szabályok, de a ringen kívül a Böjte-rezervátumban kesztyű nélkül, puszta ököllel verik a gyerekeket, törik el a kezüket, erőszakolják meg szexuálisan őket, ami a ringben nem fordulhat elő. Az Ön mocsok intézményrendszere olyan, Böjte, hogy a gyerekek vágyakoznak a ringbe, ahol csak bizonyos szabályok mellett, bokszkesztyűvel verik hülyére a fejüket."

Az Amerikai Népszava leleplező riportja: Böjte árvaházaiban dickensi állapotok uralkodtak, az elítélt pedofil a jéghegy csúcsa

Ez egy közös projekt, közös biznisz és közös hazugság. Böjte alapítványának kurátorai fideszesek, köztük Révész Máriusz és Juharos Róbert. A Böjte-ügy politikai ügy, a Fidesz ügye, méghozzá a Fidesz pedofil-ügye. Böjte az Orbán-rendszer szimbóluma, az ő hamisságának, képmutatásának lelepleződése megmutatja az egész rendszer romlottságát és hamisságát is. Olyan hatalmas erők állnak Böjte mögött, amelyekkel szemben védtelen egy kiszolgáltatott nevelő, valamennyi alkalmazott. Hatalmas gépezet mozdulhat meg, hogy hiteltelenné tegyék, lejárassák, kétségbe vonják a beszámíthatóságát és a szavahihetőségét. Ezért lehetett tíz éven át gyerekeket ütni, verni, éheztetni, szexuálisan molesztálni, ezért nem mert tenni ellene senki.

Magyarországon a gyerekeket is rasszizmusra nevelik, ahogy a nácik tették

Milyen ország az, ahol gyerekekkel pfújoltatnak felnőtt fehér és színesbőrű játékosokat, mert azok kinyilvánítják a fajgyűlölettel szembeni véleményüket, és szolidárisak azokkal, akiket a bőrszínük miatt támadnak, hátrányosan megkülönböztetnek, kirekesztenek, gúnyolnak és megvetnek, futballpályákon banánt mutogatnak nekik, mint a majmoknak? Milyen emberek lesznek azok, akiket erre nevelnek? Milyen ország az, amely ezt mutatja magáról, s amelyben nem lesz emiatt közfelháborodás? Ha csupán a látott mintát követik ezek a gyerekek, az is egy nemzeti tragédia.

Az abortusz miatt ölni tudnának, de ha élő kisgyerekeket lelövöldöznek, akkor a fegyverek fontosabbak

Most megint jönnek a fogadkozások, azán a lefizetett emberek jönnek azzal, hogy nem a fegyver tehet róla, és nem változik semmi. És egyetlen amerikai szülő sem tudja, hogy a reggel iskolába elengedett gyereke hazajön-e még élve, ezek miatt a szemetek miatt. Most 18 amerikai családban várták hiába haza a kisgyereküket, aki soha többet nem jön haza, és e percekben még kiterítve fekszik vérbe fagyva az iskola (!) egyik osztálytermében. Nincsenek szavak.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékGyerekek