2024, december21, szombat

Tag: gyermekvédelem

Populista politika eszközei lettek a gyerekek

Magyar behozta az ellenzékbe a fideszes és szélsőjobboldali populizmust. Az ellenzékben a messiásvárók érzelmi szükségleteit kielégíti, győztesnek érezhetik magukat ők is győzelem nélkül. Átérezhetik a fideszes agymosás ellenzéki változatát, lemondhatnak a gondolkodás és az értelem luxusáról és kábítószeresként függhetnek Magyar hazugságdózisain. A nácizmus eszköztárával még nem építettek demokráciát, az értelem kikapcsolásával még nem született semmi jó, és ha nem állnak melléjük gondolkodó emberek, ahogy soha nem fognak, akkor Magyarnak még egy demokratikus választás megnyeréséhez elég többsége sem lenne. Ami a jobbik eset, mert Orbán diktatúrája jobb, mint Magyar diktatúrája lenne. Ennek bizonyítéka a gyermekvédelminek nevezett tüntetés szónoklata, amiből hiányzott minden emberi együttérzés, amiből a kőkemény akarnokság, gátlástalanság sugárzott, a gyerekek iránti legkisebb valódi aggodalom nélkül. A gyerekeket megint politikai eszközzé tették, ügyüket politikai eszközzé silányították. Zengő érc és pengő cimbalom, ennél még a gonosz Orbánban is több emberi érzés van. Ez a hang nem a jó pásztor hangja. A jó pásztor hangját hallják és megismerik a juhok. Mi is juhok vagyunk, és ezt a hangot nem ismerjük, ez nem a mi nyájunk hangja. Ez nem az a hang, amit mi követünk. Ez a báránybőrbe bújt farkas hangja.

Új hungaricum született, a „csendes tüntetés”

A gyávaságnak, a félelemnek, a megalkuvásnak számos színárnyalatát láttuk eddig is, ami most újabb színnel gazdagodott: az Országos Közös Akarat feltalálta a "csendes tüntetést". Eddig is mindent megtettek a rendszer rabszolgái, nehogy megbántsák a diktátort, nehogy bármi kellemetlenséget okozzanak az önkényuralomnak, de ez nem volt elég. Ennél sokkal jobban ki kell fejezni a mélységes megalázkodást, a behódolást, ki kell fejezni, hogy mi nem akarunk semmi rosszat, ellenkezőleg, ezért úgy szervezünk tiltakozást, hogy ne is hallják: csendben vonulunk, fáklyákkal, mint a szerzetesek éjszakai imára. Ez méltó folytatása a Pottyondi-féle pisszegésnek, egy 200 ezres tömeg elnémításának. Szerintünk még nem tökéletes az alattvalói attitüd, van még hova fejlődni, mert látszanak a csendes tüntetők. Azt kell valahogy megoldani, hogy ne csak csendesek, láthatatlanok is legyenek. A fáklyákkal (és a naiv Egységes Diákfront bepalizásával) sikerült élét venni a vonulásnak, hogy ballagásnak vagy szerenádnak tűnjön a sunnyogó vonulás.

A Fidesz belerúgott Azahriahba, mert nem szereti a pedofíliát, és félnek tőle, mint a tűztől

Miután Baukó Attila, művésznevén Azahriah is csatlakozott a Hősök terére meghirdetett tüntetéshez, amely a gyermekek védelméről és a pedofilokkal szembeni fellépésről szól, hasonló támadás indult meg ellene, mert láthatóan félnek tőle, mint a tűztől. Azahriah a rezsimnek soha nem lehetne Tóth Gabija, de megpróbáltak úgy tenni, mintha övék lenne. Azahriah a tüntetéshez való csatlakozásával átlépte a fasiszta rezsim tűréshatárát, amely megpróbálta lenyúlni. A diktatúra eljátszotta a "lázadó fiatalokkal" szembeni megértő vén jófejet, aki még az ellene irányuló lázadást is saját dicsőségének tekinti. De ez a tüntetés még bármi, a fasiszta államcsíny óta a legjelentősebb társadalmi tiltakozás lehet. A tüntetéssel szembeni ocsmány propaganda szürreális szintézise a Mandineren jelent meg, amit mi kezdettől echte náci médiumnak tartunk, amiképpen az is, viszont a Fidesz lényege jelenik meg benne. A tüntetés ellen írott Központi Förmedvényt a beszédesen "Alapjogokért Központnak" elnevezett szellemi dögkút "vendégszerzője" jegyzi.

Orbán a bicskei pedofil-ügy első számú felelőse

Varga Judit tejesztette elő és írta alá a kegyelmi kérvényt az Orbán-kormány nevében. Az Orbán-kormány minden cselekedetéért Orbán a felelős. Az Orbán által kinevezett és általa kézzel vezérelt Novák Katalin adott kegyelmet. Orbánnak erről tudnia kellett, mert bicskei ügyről van szó, a kegyelmet kapott pedofilmentegető bűnöző kapcsolatban állt az öccsével. Kizárt, hogy egy ilyen ügyről nem tájékoztatták, és a leleplezésig lapított. Nincs az ügynek egyetlen mozzanata, ami nem Orbánhoz és az ő felelősségéhez tartozik. Orbán tisztában van ezzel, ezért próbálkozik azzal a figyelmet elterelő képtelenséggel, hogy az alkotmányt módosítja, ami szakmailag is nevetséges. Eltolhatja a felelősséget magáról, ha a két közvetlen felelőst, Novákot és Vargát eltávolítja örökre a közéletből, de attól még mindenki tudja, ha a közvetlen érintettsége nem derül ki, akkor is, hogy ezért Orbán felel. Demokráciában neki is le kellene mondania. A pedofília elleni képmutató propagandaharc, a családról szóló ocsmány hazugságok, a Fidesz egész identitását képező álkeresztény máz, egy pillanat alatt lelepleződött. Ebben is hazudnak, mint mindenben. Abból pedig elég, hogy ők állnak a pedofilellenes gyermekvédelem élére. Csak gyűlöletkeltésre használják, közben Becsületrenddel kitüntetik, kegyelemben részesítik a pedofíliát eltussoló bűnözőket.

A kegyelemmel Novák is részt vett az eltussolásban, ő is a pedofil bűncselekmény részese lett

Novák azzal, hogy a pedofil bűntársának kegyelmet adott, relativizálta a bűncselekményt, maga is bűntársa lett az elkövetőknek, a bűncselekmény részesévé vált. Ugyanazt csinálta, amit K. Endre, eltussolta az ügyet, megalázta az áldozatokat, semmibe vette az érzéseiket, lebecsülte, ami velük történt. Nincsenek szavak erre a mocsokságra, amit Novák művelt. Novák a botrány kirobbanása után azzal védekezett, hogy magát a legnagyobb gyerekvédő pozíciójába helyezte, a pedofília legnagyobb ellenségének és élharcosának mutatta, mintha a pedofília eltussolása nem lenne a gyerekek ellen elkövetett erőszak szerves része. Tény, hogy a katolikus egyház püspökeit (pápáit) is pedofíliával vádolták az eltussolások miatt. A pedofília elősegítése és eltussolása ugyanannak a bűncselekménynek a tartozéka. Egy gyermekotthon helyettes vezetőjének és pszichológusának a feladata éppen az lenne, hogy minden szexuális zaklatástól megvédje a gyerekeket. K. Endre a gyerekek lelkét akarta  megtörni, némaságra próbálta kényszeríteni őket. Másodszor ugyanezt Növák követte el.

Böjtét kéri egy petíció, hogy ne használja fel a gyerekeket egymás ellen, ne sértse a gyerekek jogait

A nyílt levél szerkesztői arra figyelmeztetnek, hogy maga a rendezvény is a gyermekbántalmazás egy formája lehet, súlyos visszaélés a gyerekek kiszolgáltatott helyzetével. Böjte évtizedek óta ezzel a módszerrel fedezi az alapítványánál napi szinten előforduló kínzásokat, veréseket, éheztetéseket és a gyerekekkel szembeni szexuális erőszakot. Ezért az előzmények alapján meggyőződésünk az, hogy Böjte nem fogja lefújni a rendezvényt, mert ezek a típusú kirakatrendezvények az alapítvány működésének fontos részei. Böjtét pedig nem érdekli a "fonnyadt almák" lelkivilága.

Folytatódik a botrány: másik pedofilt is eltussolt Böjte Csaba

Ezek csak a legdurvább pedofil esetek. Érdemtelenül kevés szó esik azonban a gyerekek mindennapos lelki és fizikai bántalmazásáról, mert a szexuális visszaélések elhomályosítják a Böjte-otthonoknak ezt a dickensi arcát. Az alapítványnál dolgozó egykori nevelők egybehangzó beszámolói szerint a gyerekekkel való durva bánásmód, a megfélemlítés, a lelki terror, a brutális büntetés, a rendszeres verés nem kivétel volt, hanem elvárt magatartás. Aki nem volt elég durva a gyerekekkel, azt kinézték, megvetették, azokat Böjte alkalmatlannak nyilvánította a gyereknevelésre.

Akkora a csőd és az infláció, amit Orbán okozott, hogy mindenben engednek Brüsszelnek, csakhogy pénzhez jussanak

Lassan kiderül, hogy az Európai Unió pénze nélkül Orbán Viktor fasiszta rendszere pillanatok alatt összeomlana, ahogy most már a csőd legszélén táncolnak, pedig "csak"...

Kábítószerrel lebukott egy fideszes, jön a kábítószerellenes törvény az ellenzék ellen

Vajon Orbán rendőrsége kinyomozza-e, hogy milyen körben terjesztette az emberük a marihuánát a párton belül és kívül? Vajon jutott-e belőle Pestre is? Vajon a hódmezővásárhelyi ültetvény látta el marihuánával a Fidesz vezérkarát, más vezetőit is, vagy csak a hódmezővásárhelyi gyerekeket és fiatalokat etette a Fidesz kábítószerrel? Vajon kiderül-e erről bármi, mielőtt még a fogyasztókkal szemben elkezdenék szigorítani a drogtörvényt, hogy célba vegyék az emberi jogvédőket és az ellenzéket, mint "drogdílereket". Mikor azonosítják majd az áldozatokat védőket a drogdílerekkel?

Vigyázat, gyerekvédelmet indít a katolikus egyház!

Gyermekvédelmi képzést indít a magyar katolikus püspöki kar a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Katolikus Pedagógiai Intézet közreműködésével. A képzés deklarált célja csupán...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékGyermekvédelem