Tag: háborúk

Ha nem Trump lenne az amerikai elnök, Izrael nem merte volna katonailag megtámadni Iránt, ahogy erre az elmúlt húsz évben éppen emiatt nem került sor. Netanjahu tudhatta, hogy Trump nem fogja elítélni és nem fogja megvonni Amerika támogatását, ha bombázni kezdi Iránt, s jól számított, így lett. Ezért az izraeli-iráni háború kifejezetten azért robbant ki, mert Trump az amerikai elnök. Aztán az izraeli hadi "sikerek" láttán a nagy "béketeremtő" Trump már odáig jutott, hogy a háborúba közvetlenül is beszáll. Ez a mai napig sem biztos. Nem véletlen az, hogy Amerika kerülte eddig az Iránnal való katonai konfliktust, amit saját hívei közül is sokan elleneznek. Trump elnökségének eddigi kizárólag negatív mérlege mellé lehet tenni a háborúk ügyében elszenvedett vereségeit. Trump meghátrált a vámokkal való zsarolásban, már az illegálisok közül a farmokon dolgozók és a hotelek alkalmazottai is megfutamodásra késztették, csak a demokrácia, a tudomány, az oktatás, a gazdaság lerombolására futotta a zseni elnöknek. Ehhez hozzá kell számolni, hogy Amerika elveszítette szövetségesei bizalmát, nagyhatalmi pozícióját, tekintélyét. Trump egyetlen háborút nem akadályozott meg, nem fékezett meg, hanem szűk félév alatt többedik alkalommal idéz elő világháborús vagy nukleáris háborús helyzetet, s két hét határidőt adott magának, hogy eldöntse: beszáll-e az iráni háborúba. Ebből az újabb kéthetes határidőből sem tud jól kijönni, mert a rettenthetetlen tekintélye nem működik, amiről azt képzelte, hogy neki mindenki engedelmeskedik. Kiderült az, hogy nem érdemes engedelmeskedni neki, mert ha bárki ellenáll, akkor megfutamodik, és nem történik semmi. Trumpnak csak a szája nagy. Lefizethető és bármivel levehető a lábáról. Ha Irán nem ül tárgyalóasztalhoz, s nem hajlandó felszámolni a nukleáris programját, ami az izraeli támadás után kizárt, akkor Trump vagy belekeveredik az újabb szörnyű háborúba Iránnal, aminek következményei beláthatatlanok, vagy nevetségessé válik, hogy szavainak semmi súlya nincs, a fenyegetései semmit nem érnek.

A változások következtében kialakuló válság nemcsak világjárványokat indítana útra, hanem közben az embereknek el kellene viselniük az egyre vadabb hőhullámokat, a mezőgazdaságot sújtó végzetes aszályt, a víz hiányát vagy éppen kezelhetetlen bőségét. Az óceánok savasodnak és folyamatosan „megromlanak”, miközben ismert, hogy a földi oxigén 80 százalékát a tengerek, illetve a bennük lebegő növények adják, amelyek a felmelegedő vízben úgy eltűnnek, mint egy szerelmes sóhaj a májusi estében.

Elég, ha a kételkedők az Antarktisz tengervízbe lógó végidő-jégmezőre figyelnek. A tengeráramlatok a langyosabb vizet besodorták a jégmező alá, s az alsó rétegeit folyamatosan kiolvasztották. Ha ez a sok milliárd tonna tömegű jégdarab a tengerbe szakad, olvadása során az óceánok szintje megemelkedik kb. 60 centiméterrel, s az édes hideg víz megváltoztatja a tengeri áramlásokat. De ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a majd leszakadó jégtömeg jelenleg megtámasztja a jégsapkát, amely támasza elvesztése után belecsúszik a tengerbe, s akkor egy marad: térdre, imához.