2024, december18, szerda

Tag: homofóbia

Sorban jönnek vissza a Fidesz botrányhős képmutató karrieristái

Megújul a Fidesz, hamarosan a párt arculatának frontvonalába kerül vissza Szájer József, Varga Judit és Novák Katalin. Ez egyrészt a káderutánpótlás hiányát mutatja, s...

Magyar Péter homofób is, befóliázta Lajos Bélát

Ebből egyrészt látszik, hogy a Fidesz és a náci szélsőjobboldal között semmi különbség nincs, másrészt az látszik, hogy Magyar Péter és közöttük sincs semmi különbség. Mert mindez elég volt arra, hogy a Tisza Párt megvonja a bizalmát Lajos Bélától. Magyar Péter ezzel befóliázta Lajos Bélát. Az Erdélyből származó Lajos Béla a szélsőjobboldalnak és a Fidesznek, így Magyarnak sem lehet jó magyar ember, nem vállalható, ha meleg, ha nem homofób, ha kiáll a menekültek jogai mellett és elutasítja az antiszemitizmust. Magyar pedig ezzel a felfogással azonosul, ezzel egyetért, mert emiatt Lajos Béla nem lehet a Tisza Párt jelöltje. Mi erre azt mondjuk, hogy "Lajos Béla for President", mert Lajos Béla ezzel antitézise az idegengyűlölő, homofób és antiszemita Fidesznek. Egy humanista demokrata, az emberi és polgári jogok védelmezője, akitől nem kell tartania senkinek. Ezek a tulajdonságai Lajos Bélát nem kizárják a lehetséges jelöltek közül, hanem érdemesítik arra.

Ha valakiről utólag derül ki, hogy meleg, akkor nevelhet gyereket

Értjük. Ha utólag derül ki valakiről, hogy meleg, akkor rendben van, nevelhet gyereket, mert az a gyerek érdeke. Ha előre derül ki, hogy valaki meleg, akkor nem nevelhet gyereket, mert akkor már nem az a gyerek érdeke. Van egy sejtésünk a náci logikával kapcsolatban: ha valakiről utólag derül ki, hogy meleg, az azt jelenti, észre sem vették, hogy meleg, így az illetőről kiderült, pontosan olyan, mint mások, ezért az más kategória. A propaganda tárgyát képező fiktív meleg nem olyan, mint a köztünk élő melegek, akik azon kívül, hogy kit szeretnek, hogyan élnek senki által nem látott intim életet, pontosan ugyanolyan emberek (néha még jobbak), mint bárki más. A fasiszta állam és propaganda által üldözött meleg nem olyan, mint bárki más, hanem olyan, mint egy földönkívüli, mint maga az ördög, korcs, torz és elferdült immorális szörnyeteg, aki fenyegetést jelent. Most felbukkant a fasiszta propagandában valaki, aki a létező melegek valóságos lénye alapján semmiféle veszélyt nem lát abban, ha melegek nevelnek gyereket, amit akaratán kívül megerősített a prosti főszerkesztő is. Ha utólag derül ki valakiről, hogy meleg, az azt jelenti, hogy semmi más különbséget nem vett észre a környezete, ami megkülönböztetné más emberektől, ezért ugyanolyan értékű ember, mint bárki más. Hátha még ki sem derül.

L. Simon-ügy: a legkisebb önállóság és kulturális szabadság is megengedhetetlen

L. Simon László azt hitte, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a legkisebb önállósága és mozgástere is lehet, amiről korábban azt írta, intézményvezetői önállóság a kommunista...

Ha egy férfi nevelhet gyereket, akkor kettő miért nem?

Használjuk ki a Demográfiai Csúcs nevű világrengető szélsőjobboldali propagandarendezvényt, s idézzük fel Lázár János Horthy-imádó miniszter kijelentését, miszerint "aggodalommal tölt el a gyerekek jövőjét...

David Pressman majmot csinált Novákból a demográfiai csúcs előtt

Mindenki tudja, hogy Magyarországon vészesen fogy a népesség, nem is a születések száma miatt, hanem azért, mert aki teheti, elhagyja Orbán Viktor csodálatos tündérországát....

Szájer visszatérhet a Fideszbe, de csak fóliázva

Deutsch Tamás az Indexnek adott interjújában futtatta meg azt a fideszes tervet, hogy a brüsszeli melegorgiáról kábítószerrel a hátizsákjában, ereszen lecsúszva menekülő Szájer Józsefet...

Semmivel nem lehet jobban felkelteni az érdeklődést a homoszexualitás iránt, mint tiltással

Ugyanakkor a Bibliára és a kereszténységre hivatkozni a legnagyobb istenkáromlás. Nem mentség, hogy valaki nem ismeri a Bibliát, vagy ismeri, de rosszul, és egy gyűlölködő vallásos hülye, mert a Biblia világossá teszi, hogy minden, ami tiltás, az nem a kívánt hatást váltja ki, hanem az ellenkezőjét. A törvény haragot nemz. A bűn ereje a törvényben (a tiltásban) van. A kegyelem és a jóság az, ami felszabadít a bűn és a törvény uralma alól. Aki ezt nem tudja, az nem ismer és nem tud semmit se a megváltásról, se a Bibliáról, se a kereszténységről.

Orbán azért nem engedi be a migránsokat, mert félti a melegeket tőlük

Egyesek azt mondják, diktatúrában kihal a pesti humor. Ezt cáfolja személyesen Orbán, akinek internetes olalán megjelent a Bildnek adott interjúja, így további részletek ismerhetők...

Novák alapítványa durva beavatkozás az emberek magánéletébe

Novák alapítványa a Fidesz nevű párt ideológiáját és propagandáját képviseli, mely kirekeszti a magyar társadalomból, a nemzetből és az elfogadható életmintát követők közül a Fidesz ideológiáját elvető, a Fideszt nem választó, a Fideszre nem szavazó és/vagy a Fidesz ideológiáját fasiszta alapvetésnek és náci ideológiának tartó magyar állampolgárokat, többmillió magyar embert. Mindenki azt szeret, akit akar, azzal él együtt, akivel akar, aki senkivel nem akar együttélni, ahhoz is joga van, és ennek alapján sem a Fidesz, sem az Orbán-fülbevalós Novák elnök nem különböztetheti meg.

Miért nem Orbán Gáspár szakdolgozatával harcol a hadsereg az LMBTQ-fertőzés ellen?

Érthetetlen, hogy a progresszív ideológiák zászlóshajója, a melegházasság kereszténységet és haderőt romboló társadalmi hatásáról nem lehet elolvasni a nagyszerű melegszakértő (aki ráadásul a "biológiai vírusok" ellen harcoló nemzetvezér miniszterelnök fia) kiváló tudományos munkáját. Hogyan vívja nemzetvédő harcát Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter, ha nem használja a legkézenfekvőbb szakirodalmat, amely csírájában öli meg a homoszexuális biológiai vírusokat? Tudja ezt Orbán Viktor, hogy a fia szakdolgozatát szabotálja a magyar hadsereg?

Orbán fia hiányzott a hetero „a család az család” fotóról a pápával

Kevés gusztustalanabb posztot lehet elképzelni annál, hogy Orbán még a Ferenc pápával készült családi fotót is a melegek elleni gúnyolódásra használta fel. Orbán a...

A melegeket besúgó törvény annyira gáz, hogy kérték Novákot, ne is írja alá

Mint azt megírtuk, az európai jogállami normáknak való megfelelés céljából módosított panasztörvény, a korrupciós ügyekre vonatkozó közérdekű bejelentések mellett, a melegeket vette célba, s...

Orbán Balázs és Tucker Carlson: „Magyarország a Nyugat utolsó demokráciája”

Kóros hazudozás (mitománia) akkor áll fenn, ha az érintett személy számára mások megtévesztése napi rutinná válik. Mivel jelenleg még nem szerepel a pszichiátriai zavarok...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékHomofóbia