Nagyon elegánsan oldotta meg Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Orbán-Putyin kérdést, amely nekik egyelőre elégnek is látszik. Közölte, hogy vége az eddigi amerikai pszivitásnak, mert ha légüres teret hagynak Közép-Európában, akkor oda benyomul az ellenség. Márpedig világossá tette, hogy Putyin ellenség, nem
Minden mindennel összefügg a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. A magyar adófizetők zsebére állampolgárt csináltak olyan emberekből, akik életükben nem jártak Magyarországon, mert Orbán akkor éppen nem születendő gyerekeket, hanem szavazatokat vásárolt (akkor éppen a hazafias érzelmeket és a hazaszeretetet árus1totta ki és váltotta
Varga Istvánnak elég volt egyetlen perc, hogy megfeledkezzen arról, hol van, és az első őszinte szóra távoznia kellett az orbáni propagandagyár és lakájmédiaholding éléről. Csupán annyit mondott el, amit mindenki tud és lát, akinek egy kevés esze és legalább egy szeme van,
A magyar jogállamiság helyzetéről (végéről) folytattak vitát az Európai Parlamentben. Az Orbánt támogató európai szélsőjobboldali pártok egyik képviselője, a holland Szabadságpárt tagja, Olaf Stuger, azt javasolta, hogy szobrot kellene állítani Orbánnak. Mint mondta, „nem bíróság elé kellene citálni Orbánt, hanem szobrot kellene
George Birnbaum leleplező nyilatkozata sok tekintetben megváltoztatta a közelmúlt történelméről való tudásunkat. Eddig azt hittük, hogy a NER gonosz terve Orbán fejéből pattant ki és egy magyar politikus igázta le a magyar népet. De most kiderült, hogy Orbán külső segítséget vett igénybe, amelynek
Magyarországon hisztérikus indulatokat indított el a New York államban néhány napja elfogadott új Reprodukciós Egészségügyi Törvény (Reproductive Health Act). Azt állítják, hogy a demokrata párti többség által elfogadott törvény lehetővé teszi „a kismamáknak azt, hogy akár még közvetlenül a szülés előtt is abortuszon eshessenek
Az illiberális és fasiszta politikusokkal megegyezően Netanjahu miniszterelnök is a gyűlölet céltáblájává tette a sajtót. Az ország négy vezető újságíróját, mint közellenségeket, gigaposztereken mutogatja az izraeli választási kampányban. Soha nem gondoltuk volna, hogy Izraelnek valaha fasisztoid miniszterelnöke legyen, aki a demokratikus jogállam
Megelőzzük Orbán Viktor februári „évértékelő” beszédét, és nevet adunk a 2019-es évnek. 2019 világszerte, így Magyarországon is az Ellenállás Éve lesz. Felébred a világ a bénultságából és az emberek megértik a szemérmesen „illiberálisnak” nevezett rendszerek és politikusok veszélyét, és megkezdődik az ellenállás,
Magyarország és Budapest szégyene, hogy a magyar fővárosban éljenezhették a törökök a diktátorukat, miközben a magyar demokraták erről nem nyilváníthattak véleményt a saját kormányuk törvénytelen tilalma miatt.
A nemzetállamokat azért dicsőítik, hogy létrejöhessen a nemzet és a vallás összefonódása, azonosítása. Maga a nemzet is vallássá válik, és az evilági államhatalom a hitre épül. Ez a totális kontrollt hozza létre az emberek szelleme, lelke és teste fölött. Ez a megkötözöttség,