Tag: iszlám

Az iráni háborúban mindkét oldalon vallási fanatikusok állnak

Az iráni háborúban ugyanolyan vallási fanatikusok állnak egymással szemben mindkét oldalon. Az amerikai fehér neoprotestáns evangelikál keresztény fanatikusok nemcsak voksokat hoznak a republikánus párt kormányzásához, hanem a militáns eretnek szekták erőszakos vallásos ideológiáját is. Amerikát prófétikus szereppel ruházzák fel és kergetik egymás után öldöklő háborúkba. Soha nem tanulnak a kudarcokból és nem értékelik át az ideológiájukat. A középkori vallási fanatizmus újraéledése ez, amely ugyanannak a keresztény eretnekségnek a következménye. Iránban nem az amerikai szekuláris demokratikus állam indított önvédelmi háborút egy iszlám fanatikusok által irányított állam ellen, hanem az amerikai keresztény nacionalizmus támadta meg a teokratikus iszlám államot. Bibliai próféciák elferdítései alapján hiszik, hogy ehhez joguk van, Isten az oldalukon áll. Az amerikai keresztény nacionalizmus Amerikát a nemzetek fölött álló országnak tekinti, azt képzelik, hogy Amerikát keresztény nemzetként alapították és fölötte áll a világnak. A "keresztény" nemzeti identitás már eljutott a felsőbbrendűség gondolatáig és gyilkos bombákkal fenyegeti a világot. Ennek bizonyítéka az amerikai evangelikál "keresztény" irodalom, amely szerint Amerika a "hegyen épített város", a "világ világossága", amelynek feladata a próféciák beteljesítése. A Biblia totális kiforgatása ez, mert keresztény nemzet nem létezik, Amerika sem keresztény nemzet. A "hegyen épített város" az egyház, ha a szelíd és önfeláldozó Jézus követője, és nem Amerika. Az egyház is csak abban az esetben, ha az "Isten országa" működési elveit képviseli, amelyek ellentétesek az evilági hatalom logikájával. Az egyház "fegyvere" a kereszt, nem pedig a kard. Amit csinálnak, teljes ellentéte Jézus tanításának.

Az Izrael-ellenes diáktüntetések az iszlám terrorizmus új formái

Az egyetemek udvarain arab kendőket árulnak, muszlim imádkozások vannak, amelyeken Allah segítségét kérik Izrael elpusztítására. Rejtély, miért nem veszik észre, hogy ezek az események és megmozdulások Izrael-ellenes köntösben Amerika ellen is irányulnak. Ez az iszlám terrorizmus mozgalma, amely bekebelezte a progresszív liberális diákokat. Miközben utóbbiak azt gondolják, hogy valami nemes ügyet karoltak fel, a Hamasz és az orosz titkosszolgálat eszközei és játékszerei. Az ügyet az bonyolítja, hogy Netanjahu Izrael Orbánja, aki politikai célokból is öldököl, amit mindn normális ember, a Fehér Ház is elítél. Ehhez azonban semmi köze nincs annak, ami az egyetemeken zajlik. Ott ugyanis a radikális muszlim imámokat megszégyenítően uszító antiszemita beszédek hangzanak el, amelyekkel szemben nem lehet úgy fellépni, mint a radikális iszlámmal a terrortámadások idején, mert amerikai proresszív liberális diákok támogatásával és aktív részvételével zajlik az egész. A muszlim terroristák azzal vágtak vissza Amerikának, hogy a gyerekeiket csapják be, és a gyerekeik hirdetik a radikális iszlám terroristák nézeteit és beszédeit.

Egy líbiai bevándorló, aki halálos beteg gyerekeket fogad be

Az Amerikai Népszava riportja Mohamed Bzeek-kel, aki Líbiából vándorolt ki az Egyesült Államokba. Kaliforniában olyan feladatot tölt be, amire sokan nem lennének képesek. Sorsukra hagyott, halálos beteg gyermekekről gondoskodik a saját otthonában. Sokukat ő maga kíséri utolsó útjára. Egy írás az emberségről és a szeretetről.

17 éves muszlim lányt gyilkoltak meg Washington közelében

Egy 17 éves muszlim lányt gyilkoltak meg brutálisan Washington közelében. Nabra a mecsetből tartott hazafelé a barátnőivel, amikor megtámadták őket.

A leggyorsabban növekedő vallás az iszlám

Az igazságot nem a két vallás szélsőségeseinek kardjai, kutyái, robbanószerkezetei és kerítései fogják eldönteni.

Zsinagógában imádkoznak a Texasban leégett mecset muzulmán hívei

Fotó: A Texas állambeli Victoria város mecsetje lángokban áll (Independent) Independent - A Texas állambeli Victoria városban található Victoria Iszlám Mecset alig egy hete, szombaton...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékIszlám