A területet ismerve, az Amerikai Népszava álláspontja az, hogy az "Alligator Alcatraz" működése kimerítheti az "emberiesség elleni bűncselekmény" fogalmát, a felelősöket bírósági elé kell majd állítani. Ez a börtön híres lesz a halálos "balesetekről", és azon túl a kegyetlenkedésekről. Amerika szégyene és "Gulág"-ja lesz, s ha nyilvánosságra kerül az, ami itt történik majd, az elborzasztja Amerikát és az egész világot.
Kivéve egy embert, Donald Trumpot, az amerikai elnököt, aki kifejezetten élvezni fogja ezt. Már most követelni kellene, hogy nemzetközi vizsgálóbizottság tarthasson ellenőrzéseket az amerikai koncentrációs táborban. Trump azzal próbálja elfogadhatóvá tenni a kínzásnak is beillő fogva tartást, hogy ide a legsúlyosabb bűnelkövető illegális bevándorlók kerülnek.
Ezt senki nem tudja ellenőrizni. Az ICE által elfogott emberek nem kerülnek bíróság elé, nem tudnak védekezni, nincs mi ellen fellebbezni. Senkivel nem találkozhatnak, soha senki nem tudja meg, hogy hány embert, miért hoztak ide, és hány ember tűnt el a vadállatok vagy a szélsőséges időjárás, a mérges gázok, halálos csípést okozó rovarok miatt.
A két fenyegető ok találkozhat is: egy nagyobb szélvihar és hurrikánszerű esőzés után a vadállatok, pythonok és alligátorok egyszerűen beúszhatnak a sátrakba. Nincs hova menekülni. Éppen ezért építették ide. Mindezt bírósági ítélet, jogszerű eljárás nélkül kell elviselniük azoknak, akiket önkényesen idehoznak propaganda és kegyetlenség céljából.
Az amerikai ún. alkotmányos jogállamban.
Los Angeles polgármestere elmondta, hogy Los Angeles a bevándorlók városa, a város 50 százaléka latino, spanyolajkú, többségük mexikói. Így a protestálók között sokan mexikói zászlókat lobogtatnak. A nem spanyolajkú lakosok között is sok az immigráns, főleg ázsiai és a csendes-óceáni szigetekről való. Békés, törvénytisztelő emberek, akiket zaklatnak.
Trump minden kétséget kizáróan, abszolút törvénytelenül üldözi az illegális bevándorlókat, alapvető törvényes jogaikat semmibe veszi. Az ICE embertelen és kegyetlen fellépése még a republikánus fanatikusok jobb érzésű tagjait is elborzasztják. Ilyen stílus utoljára a náci Németországban volt. A tiltakozás jogos, amit a város polgármestere is megerősített.
Az első alkotmánykiegészítés biztosítja a szóláshoz és a tiltakozáshoz való jogukat, amit a város polgármestere és Kalifornia demokrata kormányzója is támogat, amiért Trump már azzal fenyegetőzik, hogy letartóztatja őket. Trumpot kezdettől zavarja, hogy Kalifornia egy demokrata állam, amely 50 demokrata elektort jelent az elnökválasztásokon.
Los Angeles polgármestere felszólította a tiltakozókat, hogy békésen gyakorolják jogaikat, mert a tiltakozáshoz van joguk, az erőszakhoz nincs. Az erőszakot nyilvánvalóan Trump és emberei kegyetlen és embertelen razziái váltották ki, a kialakult helyzetért és a káoszért a Fehér Ház és kizárólag Trump a felelős.
Oroszország történelme során minden szomszédját megtámadta, de soha nem ismerte el magát agresszornak, és agresszióit mindig felszabadításnak, segítségnek vagy védelemnek nevezte. Oroszország elvette szomszédai területeit, és azonnal „elsősorban orosznak” nyilvánította ezeket a területeket. A megszállt területek helyi lakosait gyakran elpusztították vagy kitelepítették. Ugyanakkor Oroszország folyamatosan szereti áldozatként és szenvedőként bemutatni magát. Oroszország szeret az őt ért szenvedésről beszélni, de soha nem említi azt a szenvedést és gyászt, amelyet másoknak okozott.
Hogyan is mondta a NER-költő? Mindenki annyit ér, amennyije van. Amit Németh Sándor hirdet és képvisel, az ennek felel meg, és mindennek az ellentéte, mint amit Jézus Krisztus tanított, amit a krisztusi jellem jelent. Ez anti-evangélium. Ha Isten ilyen lenne, mindenki a pokolba kerülne. Iványi Gábor emléktáblát csináltat az elhunyt hajléktalanokról a Dankó utcában, hogy akinek nincs senkije, semmije, aki nyom nélkül hal meg, senki nincs, aki megsirassa, arról is maradjon egy emlék, hogy itt élt, itt járt ezen a földön, és az Isten képmását hordozta. Ez a krisztusi szeretet.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.