2024, december18, szerda

Tag: közvélemény

Magyar meg sem közelíti az ellenzéki összefogás 2021 végi támogatottságát

A Fidesz és Magyar Péter közötti 4 százalékos különbséget (a Fidesz javára) úgy értékelik, mintha soha nem lett volna korábban közvéleménykutatás, vagy az ellenzék soha nem ért volna el ilyen jó közvéleménykutatási eredményt. A "Tisza Párt" 4 százalékos lemaradását úgy mutatják be, mintha az ellenzék még soha nem került volna ilyen közel a Fideszhez. Ennek az ellenkezője az igaz. A 2022-es választás előtt, 2021 novemberében, ugyancsak a Závecz mérései szerint az ellenzéki összefogás nemcsak megközelítette, hanem megelőzte a Fideszt, pontosan 4 százalékkal. Most azt ünneplik, hogy Magyar 4 százalékkal van csak lemaradva, akkor az sem izgatott senkit, hogy az ellenzék 4 százalékkal vezetett. A magyarista propaganda és agymosás eredménye, hogy a Magyarhoz átállt ellenzékiek kórusban szidalmazzák a Magyar által gyalázatosan "óellenzéknek" nevezett demokratikus ellenzéki összefogást, miközben a demokratikus ellenzék 2021-ben veszélyesebb volt a Fideszre, mint Magyar Péter. Egészen addig, amíg meg nem jelent Márki-Zay Péter.

Závecz: Magyar nem vonz fideszes szavazókat

A Závecz Research május eleji felmérése szerint Magyar Péter nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mert nem egyesíti, hanem megosztja és kettévágja az...

A Republikon helyére tette a Tisza Pártot

A Republikon április 22 és 26. között készült reprezentatív felmérése szerint márciushoz képest a Fidesz nem veszített, hanem szerzett szavazókat (35 százalékon áll), a DK nem változott, ami azt jelenti, hogy egy hónap alatt Magyar pártja sem a Fidesztől, sem a DK-tól nem vitt el szavazókat. Magyar pártja 15-ről 18 százalékra emelkedett, de nem tőlük. A biztos pártválasztók között egyedül a szélsőjobboldali Mi Hazánk veszített március óta szavazókat, méghozzá 1 százalékot. Ha ez a Tisza Párthoz ment, áprilisban ennyit tudtak elszipkázni máshonnan, míg 2 százalékot a bizonytalanokból nyerhettek. A Kutyapárt és a Momentum is erősödött 1-1 százalékkal, tehát Magyar már innen sem tudott szakítani. Ez azt jelenti, hogy Magyar a hatalmas ellenzéki médiatámogatás ellenére sem tudott áprilisban jelentősen növekedni. Ami a legfontosabb adat, hogy sem a Fidesztől, sem a demokratikus ellenzéki összefogástól nem tudott újabb szavazókat megszerezni. Ez arra utal, hogy Magyar elérhette a növekedési plafont, megtévesztik saját gyűlései.

A Fidesz támogatottsága nem csökkent március óta, Magyar miatt kevesebb az ellenzéki szavazó

A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a Medián legutóbbi mérése óta Magyar támogatása 13 százalékról 26 százalékra nőtt. A DK 12-ről 9, a Kutyapárt 11-ről 6, a Momentum 8-ról 5 százalékra, a Mi Hazánk 8-ról 4 százalékra esett vissza. Ha összeadjuk a veszteségeket, az 15 százalék, ha ezt hozzáadjuk Magyar márciusi 13 százalékához, akkor az 28 százalék. Magyarnak viszont csak 26 százaléka van, ami azt jelenti, hogy ha az ellenzéki pártok szavazóiból a távozók egy része Magyarhoz, más részük a bizonytalanok közé ment, vagy ha mindből bizonytalan lett, és Magyar más bizonytalanokat nyert meg, a végeredmény ugyanaz: az egy hónappal korábbi mennyiséghez képest 2 százalékkal több a bizonytalan (vagy ha úgy tetszik, Magyar óta 2 százalékkal kevesebb az elenzéki szavazó). Mivel a Fidesz márciusban is 46 százalékon állt, és a friss felmérésben is 46 százalékon áll, az azt jelenti, hogy Magyar a Fidesztől 1 százalékot sem hozott el. Viszont, ha összeadjuk vele együtt a legutóbbi ellenzéki szavazatokat (csak az 5 százalék fölötti pártokét) akkor azt látjuk, hogy egy hónapja 52 százalék támogatott ellenzéki pártot, most 50 százalék.

Az Iránytű Intézet ad 26 százalékot Magyarnak, amely Márki-Zay botrányos kutatását is készítette

A Magyar Péter kampányát szervező és a propagandasajtó színvonalára süllyedt ellenzéki média nem véletlenül hallgat arról, hogy az Iránytű Intézet nem tekinthető megbízható cégnek, mert most olyan irányba mutattak ki elképzelhetetlenül fals eredményt, ami nekik kedvező képben tünteti fel a "messiást". Csakhogy valamiről megfeledkeztek. Méghozzá arról, hogy a szélsőjobboldali közvélemény-kutató cég nemcsak Magyarnak mért dupla eredményt, hanem kevés híján Orbánnak is. A Republikon szerint a Fidesz 25 és 34 százalékon állt a teljes lakosság és a biztos pártválasztók körében, a Závecz eredménye 25 és 33 százalék, míg az Iránytű Intézetnél a Fidesz 27 és 50 százalékon áll. Ha a két adatot egymás mellé tesszük, akkor megállapítható, hogy a szélsőjobboldal közeli Iránytű Intézet a jobboldali Magyar Pétert és Orbán Viktort magasan túlértékelte, míg a baloldali pártokat (illetve a konkurens Mi Hazánkat) mélyen alá mérte. A DK a Závecznél 18 és 26 százalékon áll, az ideológiailag szélsőtávol eső Iránytűnél csak 5 és 10 százalékon.

Az ATV-ben a Hit Gyülekezete manipulálta a "Soros-tervről" szóló szavazást

A varoskurir.hu a Hit Gyülekezetének nyújtott csaknem egymilliárd forintos állami adomány kapcsán idézte fel, hogy egy hónapja a Hit Gyülekezete a tagok mozgósításával hamisította meg...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKözvélemény