Van egy fontos mozzanata a szélsőségességbe hajló vitáknak, amelyet figyelmen kívül hagynak a "pro-life" mozgalom képviselői. Ez pedig az, hogy a "pro-choice" oldalon állók a választást nemcsak az abortuszra értik, hanem a választás joga magában foglalja a szülés választását is. Az azt
Miután a republikánus párt választási szövetséget kötött az evangéliumi keresztény mozgalommal, amelynek hívei korábban bibliai alapon meggyőződéses demokrata szavazók voltak még az 1970-es években, az abortusz témáját találták ki, amivel a hívő keresztények tízmillióit a republikánus párt mellé állíthatják. Az abortuszellenesség politikai
Megválasztását még azon a alapon sem lehet ünnepelni, hogy nő kerül ilyen jelentős pozícióba, mert a legbigottabb és legósdibb nőellenes ideológiát képviseli. Azt mondta, hogy a nők a férfiakkal ne versenyezzenek, elégedjenek meg a konyhával és csak szüljenek, fogadják el, hogy ugyanazért
Talán nem kell mondani, az abortusz összetett kérdés, amelynek sok aspektusa van. Ennek vizsgálatát az teszi aktuálissá, hogy Amerikában a republikánus párt az abortuszt helyezte a következő választási kampánya középpontjába. A cél az, hogy minden keresztény szavazónak lelkiismereti kérdéssé tegyék a jobboldal
Akár várhattuk volna, mikor jelennek meg azok, akik deprogramoznák a bűnösöket, és kigyógyítanák őket a bűn betegségéből. Csupán idő kérdése volt, hogy egy önkényuralmi rendszerben, amelyben az ideológiai állam a nemzeti identitást saját ideológiájával azonosítja, az ettől eltérő emberek betegnek számítsanak. Mert