2024, december18, szerda

Tag: leleplezés

Magyar „őszödi beszéde” a legújabb Vogel-hangfelvétel

Magyar elhallgatta, hogy agyhalottakat indított az EP-választáson, agyhalottakra szavazott 1,3 millió megvezetett, becsapott ember. Akiket megválasztatott, azokról az a véleménye, hogy mindegyik tehetségtelen, mindegyik antitalentum, bevallotta azt, hogy alkalmatlanok mindenre, ő ennek ellenére EP-képviselőket belőlük belőlük. Ez egy beismerés. Magyar ezzel elismerte, hogy hozzá nem értő, dilettáns, alkalmatlan és agyhalott bábok a "Tisza Párt" EP-képviselői, akik a felvétel szerint havi 10 millió forintért hallgatnak és tűrik el azt, hogy Magyar még azt is megtiltja nekik, hogy beszéljenek. Magyar saját elmondása szerint olyan emberekre szavaztatott 1,3 millió embert, akik totál akalmatlanok. Ne feledjük, hogy a fővárosi közgyűlésben, ahol magyar megbénította a főpolgármestert, akit az ellenzék választott, és helyette a fideszes Vitézy Dávidot támogatja, ott ugyanilyen kézzel vezérelt "tiszás" képviselők ülnek és szavazgatnak Magyar utasítására. Magyar csak megsokszorozza önmagát ezekkel kesztyűbáb emberekkel, csak többséget alkot velük. Miközben az egész egyetlen egy ember. Ez szélhámosság, csalás, törvénytelenség, a jog cinikus kijátszása felbérelt emberekkel. Ehhez képest Stadler József tisztességes ember volt, aki sörösüvegek felvásárlásából lett milliomos, s visszaigényelte az áfát Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskójáért, ami szerinte egy Leonardo nevű ukrán festő képe volt. Döbbenetes, hogy a magát függetlennek nevező ellenzéki sajtó szó nélkül elmegy Magyar Péter "őszödi beszéde" mellett, mert ez az. Magyar Péter elárulta magát, lebukott, kiderült a szélhámossága, s ezzel együtt az is, hogy becsapja és szédíti a választókat. Ezek után Magyar nemcsak emberileg lepleződött le, hanem politikusként is megbukott.

A 444.hu főhajtásnak nevezte Hadházy lekenyerezését

Magyar akkor és azzal hajtana fejet Hadházy Ákos munkássága előtt, ha nem rogánozná le, amikor azonos mércével méri őt másokkal, és becsületesen bevallaná, amit tett. Ha ő ezek után hívná a színpadára Hadházyt, méltatná a munkáját, akkor mi is fejet hajtanánk előtte, különösen akkor, ha vállalná a tettei következményeit is. Éppen ezt a jellemet és ezt a karaktert hiányoljuk Magyar Péterből, egyetlen szavunk nem lenne ellene, ha ilyen ember lenne. De ennek éppen az ellenkezője, ennélfogva nem fejet hajtunk előtte, hanem undorodunk tőle, s óva intjük az országot, hogy ilyen embert valaha is hatalomba segítsen. Hadházy előtt most két út áll: vagy megengedi, hogy egy hízelgő, hazug és képmutató mondattal, néhány perces szerepléssel Magyar megvegye kilóra, és akkor mostantól ő egy senki, akinek egyetlen szava sem ér fabatkát sem. Vagy átlát ezen, tartja magát az eredeti tisztességes szándékához, és Magyar dícséretétől kísérve feljelenti a korrupt szélhámost.

Hadházy Ákos még mindig nem egyenes Magyarral szemben

Kevés híján teljesen hitelét veszítette Hadházy Ákos és a hatalmas munkája, amit végzett a NER leleplezésében, mert Magyar Péterrel hónapokon át különbséget tett, leplezte...

Hadházy Ákos megalkuvó lett Magyarral szemben, aki tollba mondta neki a hazugságait

A kecske jóllakott, a káposzta nem maradt meg, miután Hadházy Ákos leírta Magyar tollba mondott hazugságait, relativizálta saját korábbi bejegyzését és állításait. Annak ellenére, hogy egy példán keresztül bemutatta, hogy mindez hazugság. Magyar másokra hárította a felelősségét, ami csak azt bizonyítja, hogy gátlástalanul és professzionálisan hazudik. Hadházy Ákos annyival próbálta a benne bízó és őt tisztelő embereket kielégítani, hogy a korrupt megegyezés ellenére maradtak ellentmondások Magyarral (csak azok maradtak), de akiknek Hadházy Ákos fontos lehet, azoknak ez édeskevés, ez szerecsenmosdatás. Ez a megalkuvás, megfutamodás végtelenül nagy csalódás. Hadházy Ákos épp akkor hátrált meg, amikor a legnagyobb szükség lett volna az egyenes és becsületes kitartásra, amikor Magyarország jövőjére, az ellenzékiekre a legveszélyesebb ember jelent meg a színen. Pontosan úgy viselkedett, mint azok a korrupt republikánusok, akik Trumpnak menlevelet adnak, mert félnek tőle és a mocskolódó híveitől.

Megjelent Bartus László második leleplező könyve a Hit Gyülekezetéről

A könyvterjesztők javaslatára először e-könyv formájában megjelent Bartus László "Fesz lesz - Kézikönyv kezdő szabadulóknak" című könyve. A kötet a húsz évvel ezelőtt megjelent...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékLeleplezés