2024, május22, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekHadházy Ákos megalkuvó lett Magyarral szemben, aki tollba mondta neki a hazugságait

Hadházy Ákos megalkuvó lett Magyarral szemben, aki tollba mondta neki a hazugságait

-

Hadházy Ákos néhány nappal ezelőtt még azt írta, „ha eddig sikerült elkerülnöm, nem most szeretném elkezdeni a megalkuvást”. Aztán mégis elkezdte. Amikor megírta, hogy az általa kikért dokumentumok szerint Magyar vezetése alatt a Diákhitelt Központ egy 50 milliárdos csalássorozat részese lehetett, a bejegyzése alatt a magyaristák durván szidalmazták.

Magyar Péter pedig „lerogánozta”, mert Hadházy Ákos merészelte személyválogatás nélkül végezni a munkáját. Magyar nyilatkozata mindent elmond fideszes önmagáról. Tüzelte vele az elvakult híveit, az ún. „ellenzékben csalódott” fotelforradalmár kollaboránsokat, akik egy álmessiástól várják a szabadítást, hogy nekik semmit ne kelljen tenni ezután sem.

Hadházy Ákos magyarista terrorizálása megtette a hatását, a NER legnagyobb leleplezője, a megalkuvást nem ismerő, bátor ember, a magyarista csőcselék mocskolódása hatására meghátrált, megalkuvó lett úgy, ahogyan mondta. Örömét fejezte ki, hogy Magyar hajlandó volt beszélni vele a csaló szeződésekről is, ahelyett, hogy a felháborodását fejezte volna ki.

Méghozzá azért, mert Magyar egyrészt a múltjával és a tetteivel való elszámolás helyett őt lerogánozta, ami a régi fideszes tempó, másrészt megpróbálja őt elnémítani, rávenni arra, hogy az európai parlamenti választásokig jegeljen mindent, és ne hozza nyilvánosságra a Magyarról szóló bizonyítékokat. Az igazi Hadházy Ákosról ennek le kellett volna pörögni.

Nem ez történt, Hadházy Ákos megpróbált egy olyan bejegyzésben megfelelni a csőcselék és Magyar kívánságainak, hogy közben a becsületessége látszatát is megőrizze. Ez sajnos nem sikerült. Szűznek is maradni, prostituálódni is egyszerre, nem megy. Az okos lány, aki jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is, nem az egyenes emberek világa.

A kecske jóllakott, a káposzta nem maradt meg, miután Hadházy Ákos leírta Magyar tollba mondott hazugságait, relativizálta saját korábbi bejegyzését és állításait. Annak ellenére, hogy egy példán keresztül bemutatta, hogy mindez hazugság. Magyar másokra hárította a felelősségét, ami csak azt bizonyítja, hogy gátlástalanul és professzionálisan hazudik.

Hadházy Ákos annyival próbálta a benne bízó és őt tisztelő embereket kielégítani, hogy a korrupt megegyezés ellenére maradtak ellentmondások Magyarral (csak azok maradtak), de akiknek Hadházy Ákos fontos lehet, azoknak ez édeskevés, ez szerecsenmosdatás. Ez a megalkuvás, megfutamodás végtelenül nagy csalódás.

Hadházy Ákos épp akkor hátrált meg, amikor a legnagyobb szükség lett volna az egyenes és becsületes kitartásra, amikor Magyarország jövőjére, az ellenzékiekre a legveszélyesebb ember jelent meg a színen. Pontosan úgy viselkedett, mint azok a korrupt republikánusok, akik Trumpnak menlevelet adnak, mert félnek tőle és a mocskolódó híveitől.

Ettől kezdve megkérdőjeleződik minden további leleplezése és tényfeltáró munkája, mert vannak kivételek, és mert a tömeghangulat és a választás számít. Mikörben éppen azért is fontosak az ilyen leleplezések, hogy az emberek tudják, kire szavaznak. Magyar ezt akarta elrejteni az emberek előlk, és Hadházy Ákos tettestársa lett ebben.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések