2024, április19, péntek

Tag: lopás

Az ATV Németh Sándor magáról mintázott „apafigura” elméletével hibáztatja a Deák téri áldozatot

A konkrét esetben azt tartotta fontosnak leírni a csöppet sem szektás és demagóg ATV, hogy a meggyilkolt áldozat édesapja a börtönben gyászolja a fiát. Ezzel azt sugallja, hogy az áldozat és annak családja nem vétlen abban, hogy a 18 éves fiút meggyilkolták. Így járnak az ilyenek, akiknek nincs egy vaddisznó, állat "erőskezű" apa az életükben, mert már az is a börtönben van. Mindenkinek egy Németh Sándort kellene adni "apafigurának", és akkor majd nem szúrnák le.

Orbán közpénzből épült magánállama bezárul, saját bankholdinggal önmagát finanszírozhatja a rendszer

Ez egy klasszikus maffia, amely elfoglalta az államot. Ez Vito Corleone megvalósult álma. Orbán olyan, mint Michael Corleone volt az apja álmaiban: a maffia vezetője politikus, ő a miniszterelnök, akinek sikerült megszereznie a kontroll nélküli hatalmat, kisajátítani és a maffia számára működtetni az államot. A maffia nem az állammal való harcban szerzi meg az erőforrásokat, hanem magát az államot foglalta el, és az államot használja a maffia. Az ügyészséget, a rendőrséget és az igazságszolgáltatást is a maffia tartja a kezében. Ez a szervezett bűnözés történetében egyedülálló eset.

Orbánnak, a világ egyik leggazdagabb emberének, papíron 14 millió forintja van, Rogán találmány címén elszámolt milliárdja sima pénzmosás

Rogán Antal, aki a NER korrupciós indexének is egy olyan jelképe, aki még csak nem is tagja az Orbán-családnak, aki azt a bravúrt is képes bemutatni, hogy nemcsak a feltüntetett bevételeinek, de a hirtelen eltűnő százmillióknak sincs nyoma. Rogán nyomtalanul költött el 371 millió forintot, aminek leghihetőbb története az lenne, hogy elveszítette és nem vette észre, mert annyi pénz fel sem tűnik neki. Ahol ilyen vagyonbevallások és politikusi vagyonelszámolások vannak, ott a legfőbb ügyész őrizetbe vételével kellene kezdeni az elszámoltatást.

Az ATV-ben pénzért adott megszólalási lehetőség olyan, mint a katolikus egyházban a búcsúcédula árusítása

Tájékoztatjuk az ATV hazudozó tulajdonosait, hogy nincs különbség, ha Szaniszló Sándor bármelyik hírműsorban jelenik meg pénzért, és nem a hirdetési blokkban, amelynek végén nem tüntetik fel, hogy "a XVIII. kerület fizetett hirdetését látták", akkor az ugyanolyan korrupció, csalás, törvénytelenség és blaszfémia, mintha a szent "Egyenes Beszédben" történik ez meg, mint ahogyan ez a kerület elszámolása szerint meg is történt, méghozza a legtöbb (nyolc) alkalommal. Befizette az önkormányzat a polgármesterét az ATV legnézettebb hírműsorába, az Egyenes Beszédbe (is).

Ha Magyarországon független ügyészség lenne, Orbánnak már hat börtönválogatottja is lehetne

Ha Magyarországon jogállami normák lennének, mint az Európai Unióban és az EU más tagországaiban, akkor az elmúlt 12 év rablóhadjárata után annyi fideszes képviselő, stróman, oligarcha és politikus (no meg családtag) kerülne rács mögé, hogy Orbán hat saját focicsapatot is kiállíthatna belőlük, és akkor szerényen számoltunk. Azt nem mondjuk, hogy bármilyen futballtornára bejutna a csapata, mert a focihoz nem ért, de a tolvajok, rablók, csalók és korrupt gazemberek világválogatottjába rajtuk kívül senki nem férne be.

Az álkeresztény Orbán-rezsim nem étellel, hanem templomokkal akarja helyben tartani közel-keleti éhezőket

A Biblia nem képmutató, azt az álláspontot képviseli, hogy először fizikai eledelt, táplálékot kell adni az embereknek. Jézus megszaporította a kenyeret és a halat, hogy lakjanak jól, akik az Istennek a beszédét hallgatják. Ezért, ahol az emberek éheznek, komoly élelmezési gondok vannak, éhínség van, ott a keresztényi segítség és a migrációs nyomás elleni védekezés az, ha enni adnak az éhező embereknek. Ahogy Iványi Gábor teszi. Iványi Gábor biztosan nem a templomaikat újítaná fel azoknak, akiknek nincs elég ennivalójuk. Mit ér a szép templom, amiben éhes emberek vannak?

Orbán úgy jön ki a templomokból, mint a farizeusok, akiket Jézus mérgeskígyó fajzatainak nevezett

Orbán nemcsak akkor nem válaszol igazi sajtó kérdésére, amikor a templomból kijön, hanem akkor sem, amikor bemegy, és amikor esze ágában sincs templomba menni, mert semmi politikai haszna nem származik a szemforgató képmutatásból. Ezért még akkor is hazudik, mikor a templomból kilép. Az is hazugság, amikor oda bemegy, miközben lop, csal és hazudik. Díszletnek használ mindent, templomot, hitet, vallást, Istent. Ha van valami, ami még a végtelenül türelmes, irgalmas és jóságos Istent is haragra és utálatra gerjeszti, ha gyűlöl valamit, akkor az éppen ez a hamisság.

A Nemzet Veje eddig egymilliárd uniós pénzt kapott csak erdősítésre, ilyenek miatt esik el Magyarország 3000 milliárdtól

Amikor egy magyar ember éhezik és fázik, amikor bezárt intézményeket lát, amikor pokrócba takarózik a munkahelyén, amikor elveszíti a munkáját, a vállalkozását, a lakását, ezekre a milliárdokra gondoljon, amelyeket ezek elloptak, és aminek a tetején ülnek, vagy a nagyját már régen kilopták Marbellára, esetleg beépítették az Orbán-család hatvanpusztai hercegi kastélyába. Ez járjon az eszében, amikor naponta többet fizet az alapvető élelmiszerekért, ami csak Orbánnak egyenlő a pálinkával, neki a kenyér, a tej, meg a csirkeszárny. Ők meg isznak a magyarok bőrére.

Működtess vállalkozást olyan országban, ahol ha jól keresel, a hasznodat elveszi az állam

A hatósági árakkal katasztrófát hozott létre az üzemanyagellátásban, amihez semmi köze a szankcióknak. Ezt még vitatni sem lehet, mert a hatósági árakat előbb vezette be, mint ahogy a háború elkezdődött, és a szankciók szükségessége egyáltalán felmerült volna. Már akkor is a szakmailag elfogadhatatlan piaci beavatkozással okozta a benzinhiányt és a káoszt, amit kénytelen volt azonnal megszüntetni, mielőtt felkoncolják egy üres benzinkútnál. Ez nem volt elég, most bejelentette az újabb hülyeséget, ami máris elkezdte rombolni a MOL piacképességét.

A magyar „jogállamban” az alkotmánybíróság utólag azt kifogásolhatja, ha nem papíroztak le egy törvénytelenséget

Így válik szét Magyarországon a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom: a végrehajtó hatalom kezében van a törvényhozás és a bírói hatalom is, a végrehajtó hatalom akaratát törvényesíti a törvényhozó hatalom (és nem ellenőrzi, nem irányítja), amikor "lepapírozza" a diktatúra önkényuralmi lépéseit, a legfőbb bírói hatalom, az alkotmánybíróság pedig azt ellenőrzi, hogy a papírozás megtörtént-e. Ha nem papíroztak le valamit rendesen, akkor azt utólag meg kell csinálni. Ez a magyar jogállam.

Németh Sándor propagandája már azt terjeszti, hogy az ATV soha nem volt a Hit Gyülekezete tulajdona

Az ATV Zrt. fő részvényese, a legnagyobb tulajdonosa a Broadcast Project Kft., a másik tulajdonos a Hadar Gold Kft., míg a harmadik tulajdonos magánemberként Németh Sándor. A két cég, a Broadcast Project Kft. és a Hadar Gold Kft. a gyülekezet cégei voltak akkor (méghozzá mindkettő a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdonában volt, a Hit Gyülekezetét képviselő Új Spirit Kft.-n keresztül, ügyvezető Németh Alexandra, Németh Sándor lánya), amikor Németh Sándor előbb az offshore cégen keresztül, majd a saját nevén többségi tulajdonos lett.

Németh Sándor szerint azért nem lophatta meg a Hit Gyülekezetét, mert ő maga a Hit Gyülekezete

Ezek után a "keresztény" vezető lelkész, egyházi vezető a szószékről még "kétlábú barmoknak" nevezi azokat, akik leleplezték a lopását, szóvá teszik, hogy meglopta saját egyházát, kifosztotta a saját híveit. Majd azt mondja, hogy "ezért fontos táplálkoznunk Isten Igéjével, betöltekezni Szentlélekkel, hogy ezeken tudjon az ember nevetni". Hát persze, erre való a Szentlélek. Hogy amikor lebukik a lopáson és az adócsaláson a lelkész, akkor tudjon rajta nevetni. De amíg csak a Szentlélekre számított Németh Sándor, addig nem tudott rajta nevetni. Kellett hozzá a NER segítsége.

Markó Beáta: A Nemzeti Elmebaj Rendszere

Az Úr 2022. esztendejében és a Fejér megyei faluból a budai Várba felkapaszkodott országgazda alias nemzeti fajvédő uralkodásának 13. évében Magyarország öles léptekkel halad...

A NER korrupcióellenes hatósága olyan, mint amikor a rókák ellenőrzik a tyúklopást

Ez az egész nevetséges bohóckodás és hazudozás csak arról szól, hogy Orbánnak kell a pénz, de semmit nem teljesít annak feltételei közül. Az Európai Bizottság nem dőlhet be ilyen hazugságoknak és szemfényvesztésnek, hogy a rókák ellenőrzik majd a tyúklopást. Magyarországon a korrupció a társadalmi működés alapja. Orbán kijelöli azok körét, akik megbízásokat, állami és uniós pénzeket kaphatnak, akik központi forrásokhoz, megrendelésekhez juthatnak. Saját gazdasági és üzleti klientúrája van, mindenki más elől elzárják a csapot, hogy minden a bandán belül maradjon.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékLopás