93 éves korában elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnök. 1922. február 10-én született, József Attila-díjas magyar író, műfordító, politikus. Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, melyből 1963-ban szabadult. A rendszerváltás után a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé választották. Göncz Árpád volt
(Fotó: Kövér, ez az őskommunista keresztényfasiszta tetü akarja megmondani, ki magyar, és ki nem, ki keresztény, és ki nem. A tolvajok és hazugok gyülekezete jelenti a „keresztény” Magyarországot.) AN A jelentős kommunista múlttal és gyökerekkel rendelkező Kövér Tahó László Ópusztaszeren adta elő
Az Amerikai Népszava pályázatot hirdet fiatal kezdő újságíróknak oknyomozó újságíró gyakornoki munkára. A gyakornok nem kap fizetést, csak feladatot, és a feladat megoldásához szakmai segítséget. A pályázat célja olyan tehetséges fiatal újságírók felkutatása, akik tehetséget éreznek magukban a tényfeltáró oknyomozó újságírásra. A
„Hej-haj száll az ének, zeng az élet, szép az élet” – az albán légvédelem mintájára énekléssel veszi fel a magyar oktatásügy a versenyt az informatika korában a hanyatló liberális világgal. Észak-koreai és a kínai kommunista rendszer mintájára harcos és dacos énekszóval válaszol
Hamis beállítás, ahogyan az Index tálalja az EU-csúcsot, mintha hirtelen mindenki Orbánná változott volna, és a mi bolondunkról kiderült volna, hogy lángész. Az EU nem a gyűlölködést, az uszítást és a gyűlöletkeltést választotta, nem faji és vallási intoleranciáról beszélt, mint Orbán, hanem
(Képünkön: Amikor magyarok voltak a menekültek. Tárt karokkal várták őket Ausztriában. Miért gondolja bárki, hogy a magyar jobb menekült, mint más?) A Nagy Imre Társaság az 1956-os menekültek befogadására emlékeztetve nyilatkozatban ítéli el az orbáni önkényt és a rezsim embertelen menekültpolitikáját. „A
AN A menekülügyben fontos ítéletet hozott egy 2011-ben indult ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Három szomáliai menekült azért perelt, mert illegális határsértőnek minősítették őket, amikor Görögországon és Szerbián keresztül Magyarországra érkeztek. A három férfinek nem voltak dokumentumai éppen úgy, mint a
AN Orbán az elmúlt napokban több alkalommal ismételte meg a kuruc.info és a Jobbik által terjesztett szélsőjobboldali rágalmakat a menekültek ügyében. A nyílt zsidózásig most jutottak el, amikor Orbán azt hazudta a parlamentben, hogy „kormánya” támogatta a menekültek ellátását biztosító civil szervezeteket.
Magyarország soha nem volt még ilyen gyenge, mint Orbán kezében. Magyarország Európa leggyengébb országa. Orbán a parlamentben is folytatta a menekültekre vonatkozó hazudozásait, miszerint „lerohannak bennünet”, „nem több ezer, nem több százezer, hanem több millió ember ostromolja Európa határait”. A magyar parlamentre
A parlamenti tudósítások kiemelik, hogy a diktátor a menekültekkel kapcsolatos beszédében elismerően szólt a civilek által végzett munkáról, s azt mondta, hogy az ő kormánya támogatta ezeket a civileket. A kormányoldalon nagy taps. Tudomásunk szerint Orbán úgynevezett kormánya semmiféle támogatást nem adott