Tag: mandátumkorlát

A balliberális oldal újraszerveződése ellen született a képviselői mandátum 12 éves korlátja

Mivel saját képviselői kiválasztásában már a mandátumkorlátozás ötlete előtt is kényesen ügyelt arra, hogy tapasztalt és önálló politikus még véletlenül se kerüljön be, a Fidesz parlamenti frakcióját is kizárólag az Orbánhoz hű bábok alkotják, ezért ennek az intézkedésnek a célpontjai kizárólag azok a baloldali és liberális politikusok, akik a munkájukkal tekintélyt szereztek, akiket a szavazóik az autonómiájuk miatt értékel, s akik egy újjászülető balliberális demokratikus oldal gerincét alkothatják. Például azok a baloldali liberális demokraták, akiket Magyar a választás előtt felszólított, hogy Orbán leváltása érdekében mondjanak le a képviselőségről, ne induljanak el a választáson, mert Orbán legyőzése után majd visszatérhetnek. Többségüket ez a korlátozás örökre kizárja a parlamentből, s gyakorlatilag a politikai közéletből. Magyar becsapta őket, ahogy azokat a pártokat is, akik Magyarért szintén nem indultak el a választáson és pártjaik gerincét a most kikktatott politikusok alkotják. Egy parlamenti demokráciában a politikai élet középpontja a parlament. Aki nem kerülhet be a parlamentbe, az valószínűleg befejezte a politikai pályafutását, mert Magyar Péter a lehetséges korrupcióra hivatkozva (amelynek soha nem voltak részesei, szemben Magyar Péterrel, aki százmillikat keresett néhány év alatt NER-állásokban) Magyar megfosztotta őket attól, hogy az alkotmányos jogaikat gyakorolják. Nyilvánvalóan azért, hogy Magyar a lehetséges konkurenciát kiiktassa. Azoknak is maxiálisan igazuk van, akik úgy gondolják, hogy Magyar a választópolgárok szabadságát korlátozza ezzel, amire nem kapott felhatalmazást. Még közvetve sem, mert a kapányban erről szó sem volt, ellenkezőleg: a nemlétező Tisza Párt "elnöke" azt hirdette, hogy ha ő nyer, utána nyíljon száz virág. De nem nyílik itt semmi, mert Magyar módszeresen eltapos mindent, csak az ő abszolút hatalma bűzlik itt továbbra is, de az legalább nagyon. Ami pedig a demokrácia kiszélesítését jelenti, annak éppen az ellenkezője történik, mert a magyar jobboldali gyakorlat szerint (amely a Fidesz osztódásával Magyarral kiegészült), a pártok felkészületlen, irányítható bábokat jelölnek képviselőnek, ez főleg Magyar Péterre érvényes, akinek képviselői olyanok a parlamentben, mint az üres dunsztos üvegek egy spájz polcain. Mire egy képviselő beletanulna a szakmába, kiismerné magát a törvényhozásban, önállósodhatna, Magyar kirúgja a politikából.

Orbán eltiltása nem pótolja a felelősségre vonását

A miniszterelnöki pozíció betöltésének 8 évre való korlátozása helyes döntés, de fel kell tenni a kérdést, miért ez a legfontosabb most, amikor Orbán visszatérése nem fenyeget, s ha a kétharmados felhatalmazást a "Tisza Párt" alkotmányos rendszerváltásra akarja felhasználni, s az új Alkotmányt ebben a ciklusban meg akarja alkotni? Ebben az esetben a 8 éves korlát az átfogó alkotmányos reform részét képezhetné, méghozzá nem Orbánra testre szabott módon, hanem úgy, hogy azt kiterjesszék a többi közjogi funkcióra is, hogy a 8 éves miniszterelnöki pozíció után ne ülhessen át senki (Magyar Péter sem) a köztársasági elnöki székbe egy megerősített elnöki rendszerben (s koronát se tehessen a fejére). Márpedig Magyar Péternek sürgősen be kellene jelentenie az alkotmányozás szándékát és széles társadalmi részvétellel való előkészítését, amíg a rendszerváltó hangulat létezik, amely elengedhetetlen egy új Alkotmány létrehozásához. Magyar Péter személyével és szándékaival szemben éppen azért él a gyanú, mert ezek a megkerülhetetlen intézkedések nem látszanak. Az nem egy indok, hogy még nem volt rá idő, mert eddig is lett volna rá idő, az ezzel kapcsolatos szándék bejelentése pedig két perc, ha ez a szándék létezik. A 8 éves korlátozás ezért veti fel újra annak a gyanúját, hogy a cél Orbán kimenekítése, a felelősségre vonás elsikkasztása, ami alapot ad összeesküvések feltételezésére. De az eltiltás nem pótolja, nem helyettesíti a törvényes felelősségre vonást, nem azonos azzal, s a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Mivel Magyar kormányzásának ebben a korszakában fontosnak tartja a társadalmi visszajelzéseket, támogatóinak egyértelművé kell tenniük, hogy valódi rendszerváltást akarnak. Még nem történt rendszerváltás, a kormányváltás nem azonos a rendszerváltással. Nincs rendszerváltás az alaptörvény eltörlése és új demokratikus Alkotmány nélkül, valamint az alkotmányos rend megdöntése és köztörvényes bűncselekmények miatt a rendszer vezetőinek, élükön Orbán Viktor felelősségre vonása nélkül. Ennek megvannak a jogi alapjai, van megfelelő társadalmi támogatás, ez a társadalmi elvárás. Remény, optimizmus, pozitív várakozás addig van, amíg ezek napirenden vannak. Ha Magyar futni engedi az Orbán-rendszer elsőszámú vezetőit és haszonélvezőit, az országot kifosztó rablóbandát, a társadalmat megnyomorító terroristákat, ha nem számolja fel a rendszer ideológiai és közjogi alapjait, s az elszámoltatás, a felelősségre vonás elmarad, a lelkesedésnek és az örömnek vége. Igazság nélkül nincs békesség. A felvilágosult abszolutizmus nem pótolja a demokratikus intézményes garanciákat. Magyar akkor oszlathat el minden gyanakvást, ha valódi rendszerváltást hajt végre. Ezek még mindig pozitív elvárások, mert nem derültek ki az igazi szándékok, de a rendszerváltás lehetősége még fennáll. Nem áll végtelen idő a rendelkezésre hozzá. Ha Magyar Péter ezt elkeni és elsikkasztja, akkor becsapott mindenkit. Orbánt nem legyőzte, hanem megegyeztek. A hatalomért egérutat adott, s ezt a látszatot nem tudja eltörölni. Ha nem így van, tegye egyértelművé, hogy az alaptörvényt eltörlik, széles társadalmi egyeztetéssel új Alkotmányt hoznak létre. Az alkotmányos rend megdöntése, az ország elnyomása, lerombolása, megnyomorítása és kifosztása miatt az Orbán által vezetett bűnszervezetet elszámoltatják, törvényesen felelősségre vonják, és a lopott vagyont visszaszerzik. Nem a harmadrendű vádlottakról beszélünk. Csak remélni tudjuk, hogy elszámoltatás és felelősségre vonás helyett nem kell megelégedni Magyar beolvasásával az Orbán-kormány minisztereinek, s Orbán eltiltásával attól, amit már maga sem kapacitál. Megelégszik azzal, hogy szabadlábon marad ő és a családja, megtartják a százmilliárdos vagyont, amit lassanként Mészáros Lőrinc átad neki, és visszavonul Hatvanpusztára, ahonnan idővel egyre szemtelenebb nyilatkozatokat ad. Neki az is egy öröm, hogy megszabadulhatott az oroszok fogságából. Ha Magyarországnak ezt tétlenül kell néznie az elmúlt 16 év után, azt nem lehet másképp értelmezni, mint az Orbán-rendszer folytatásának.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMandátumkorlát