Tag: MCC

Az orbáni illiberális állammodell megbukott, megszűnt a janicsárképző MCC létjogosultsága

Az orbáni illiberális állammodell bukását nem a választási vereség jelenti, hanem az, hogy működésképtelen, hazugságra és propagandára épülő tolvajállamot hozott létre, amely az emberi jogoktól és az emberi természettől idegen társadalmi rendszert hozott létre, lerombolta a kultúrát, az egészségügyet, az oktatást, a civil társadalmat, s elpusztította az ország anyagi és erkölcsi tartalékait. Élhetetlen és embertelen rendszert működtetett. Ez fejeződött ki abban, hogy a rendszer vezetői maguk is zsákutcába jutottak, valósággal feladták magukat, megkönnyebbülés volt számukra a választási vereségük. Láthatóan abban bíznak, hogy a sikertelen kísérlet után mindent megúszva távoznak. Ennek a rendszernek az elméleti és "tudományos" központja volt az MCC, amely az orbáni illiberális állammodellel együtt bukott meg. Az MCC nem tudományos teljesítményből vagy organikus akadémiai munkából nőtt ki, hanem politikai projektként épült fel. A rendszer bukása után az MCC a bukott ideológia terjesztőjeként elvesztette létjogosultságát, amelynek nincs természetes helye egy pluralista demokratikus jogállamban. Ezért nem elég az MCC-hez kiszervezett közvagyon visszaszerzése. Az MCC nem közérdeket szolgáló oktatási intézmény, hanem az orbáni illiberális állammodell ideológiai központja, egy olyan méregkeverő szervezet, amelyet be kell tiltani és sóval kell behinteni a helyét. Nevetséges, hogy az MCC képviselői "párbeszédet kezdeményeztek" az új kormánnyal. Ezzel az illiberális janicsárképzővel nincs miről tárgyalni. Tehetséggondozásnak álcázva az állampárt politikai és ideológiai bázisát építette közpénzből, az elnyomó rendszer ideológiai komisszárjait képezték. Nemcsak Orbán Viktor, hanem az ideológiája, az illiberalizmus is megbukott, méghozzá világszinten. Az MCC beszántásával ezt világossá kell tenni a világnak, hogy ez az újabb álcázott fasiszta kísérlet megbukott. Nem lehet az alkotmányos demokráciákat, jogállamokat illiberális önkényuralmi rendszerekkel felcserélni, mert azok működésképtelenek. Erről szól az Orbán-rendszer bukása. Nem maradhat életben olyan intézmény, amely ennek az ellenkezőjét állítja és terjeszti. Az Orbán-rendszernek és az illiberalizmus ideológiájának az írmagját is ki kell irtani. Nem csupán a magyar oktatási rendszerből, hanem Magyar Péter lelkéből is. Nincs működőképes NER, nincs emberséges Orbán-rendszer, nem lehet jobb Fideszt építeni, mert amikor legjobb lesz, s amikor tökéletesen kifejlődik, akkor pontosan olyan lesz, mint az Orbán-rendszer 2026-ban. Magyar Péternek fordított utat kell megtennie, mint Orbánnak: nem a liberalizmustól kell eljutnia a szélsőjobboldali illiberalizmushoz, hanem a szélsőjobboldali illiberalizmustól kell eljutnia a liberális jogállami demokráciához. Ennek első lépése az MCC felszámolása, megszüntetése, vagyonának visszaszerzése, s az illiberalizmus fölötti ítélet kihirdetése. Az MCC egy lakmuszpapír, cseppben a tenger: a rendszerváltás olyan lesz Magyarországon, amilyen sorsot az MCC-nek szánnak. Ezért kell az értelmiségnek követelnie ennek az áltudományos szervezetnek a mielőbbi és teljes felszámolását. Ez fejezi ki az új rendszer viszonyát az Orbán-rendszerhez. S ez mutatja meg azt is, hogy Magyar Péter mennyit őriz magában az illiberalizmus sötétségéből. Ha valóban elfordult a Fidesztől és Orbántól, akkor ezt a propaganda gittegyletet nagyon gyorsan eltünteti a színről, mert nincs mit sajnálni rajta.

Fasiszta jellege miatt állították le Orbán gyűlését

Orbán mindig keres valamilyen alkalmas szerveződést, amelynek bőrébe bújhat, így az amerikai CPAC-ot, Európában most a transzatlanti NATCON-t, ezeket informálisan átveszi, kisajátítja és saját tartalommal tölti meg, magyar (köz)pénzt állít mögé és a szolgálatába állítja őket. Ezzel a technikával alakítja át a létező szervezeteket és leplezi el a valódi célt. Brüsszel jó döntést hozott, de nem azért szakította félbe a konferenciát, amelynek alig akartak magáncégek is helyszínt biztosítani, mert érzékelik, hogy ez a szuverenitásuk és a szabadságuk ellen irányuló fasiszta támadás, olyan szélsőjobboldali gyűlés, amelynek az a célja, hogy Európában a szélsőjobboldalt és az új típusú fasizmust hatalomra juttassa. Az igazság az, amit mondtak, hogy várható volt az antifasiszta ellentüntetők támadása, ami ezeket a NATCON gyűléseket kíséri rendszeresen a demokratikus világban. Valóban a zavargások elkerülése miatt oszlatták fel a provokatív, emberi jogokat sértő és gyalázó, szellemiségében náci és fasiszta gyűlést a rendőrök. Nem a szólásszabadságot sértették.

Álcázott tulajdonváltás, a Fidesz szállta meg a Librit

Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a NER-t a hülyéknek találták ki, akik mindent elhisznek, amit a szemük elé tesznek, s nem látnak az orruknál tovább....

Hazudik az MCC, a Libri kínálatát már azelőtt cenzúrázták, hogy az egészet megvették

Azóta olyan könyveket, mint a Fesz lesz, amely a rezsim egyik főtámogatójáról szól, már nem is vesznek át forgalmazásra, a hozzájuk tartozó kiadók meg sem jelentetnek, ezért nem kell betiltani őket. Ez a titka annak, ha az MCC majd beszámol róla, hogy a Libri polcáról nem kerültek le könyvek, mert az ideológiai komisszárok ízlésétől eltérő könyvek fel sem kerülnek oda. Az Libriből lett Illibri pedig szép lassan bedarál mindent, ami alternatívát kínálna, ami megmarad, az mind behódol és az Illibri=MCC=Fidesz=Orbán közvetlen vagy közvetett uralma alá kerül.

A Libri új neve Illibri, Orbán cenzúrázza a könyvpiacot

A Librin kívül fennmaradó rés tovább szűkülhet: a Libri új tulajdonosa, az Orbán-maffia, megfojtja a konkurenciát, különösen az alternatív, eltérő szellemiségű, független kiadókat, terjesztőket és boltokat. Az maradhat majd a piacon, aki alárendeli magát a Librinek és a Libri alá betagozódva viszonteladóvá válik. A Librin keresztül a rezsim ellenőrzése, uralma alá vonja a teljes könyvpiacot. Ez azt jelenti, hogy a cenzúra elérte a könyvkiadást és a könyvterjesztést, a magyar emberek észrevétlenül egy cenzurált könyvpiac termékeiből választhatnak, azt olvashatják, amit a NER enged.

Orbán az antiliberális Ázsia felemelkedéséhez köti Magyarország sorsát

A keleti nyitás kizárólag Orbán érdekeit szolgálja, az ázsiai diktatórikus nagyhatalmakkal való szoros viszony Magyarországnak nem érdeke, hanem veszélybe sodorja az országot. Ázsia nem lesz soha a világ vezető kontinense, Kína pedig főleg nem. Orbán viszont ehhez a téveszméhez kapcsolja Magyarország sorsát, amire soha senki nem hatalmazta fel. Nem döntött erről a magyar nép, sem egy legitim magyar parlament. Orbán egyszemélyes antiliberális érdekei taszítják Magyarországot primitív ázsiai diktatúrák karmai közé.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMCC