Már ha azt a lincsgyűlést "meghallgatásnak" lehet nevezni, amit a republikánusok a Szenátus Belbiztonsági és Kormányzati Ügyek Bizottságában tartottak. A meghallgatás célja, hogy Fauci bármit mond, valamilyen hamis indokkal a Kongresszus előtti "hamis tanúzással" vádolhassák meg, amivel a Bidentől kapott kegyelemtől függetlenül börtönbe lehet juttatni. Ezért Fauci ügyvédei javaslatára azt választotta, hogy az Alkotmány ötödik kiegészítése által biztosított jogával él, mely szerint nem köteles maga ellen tanúskodni. Ez nem azt jelenti, hogy amikor nem válaszol, akkor olyat kellene mondania, ami alapján elítélhetik, hanem azt, hogy nem lehet ő a vád tanúja önmaga ellen. Bizonyítson a vádló.
A vádlónak, jelen esetben a republikánus szenátusi többségnek, nincs semmiféle bizonyítéka, csak ostoba és légből kapott összeesküvéselméletei vannak, és azokkal folytatnak egy koncepciós eljárást. Fauci következetesen megtagadta a válaszokat az ötödik alkotmánykiegészítésben biztosított alkotmányos joga alapján, amitől a tetemre gyűlt, éhes vadállatként viselkedő republikánusok tomboltak. Fauci azért is megtagadhatta volna a válaszokat, mert Trump emberei Dr. ’Mengele’ Fauci-nak nevezték, a náci koncentrációs táborok emberkísérleteket végző tömeggyilkosához hasonlították, miközben Fauci csak életeket mentett, egyebek mellett a vádlói életét is. Ez méltatlan az amerikai szenátushoz.
Mivel nekik maguknak bizonyítékuk nincs, Fauci pedig nem beszélt, a koncepciós eljárás (egyelőre, ki tudja, mit találnak még ki) kudarccal végződött. Maga a "meghallgatás" a legsötétebb disztópiákat idézte, ilyen eljárások csak fasiszta és náci rezsimekben vannak. Fauci ügyvédje szólni akart, de nem engedték, s a biztonsági szolgálattal kivezettették a teremből. Fauci egyedül maradt védő nélkül. Így támadták. Az egyik republikánus azt állította, hogy "becsületes ember" nem hivatkozik az ötödik alkotmánykiegészítésre. Erre az amerikai sajtó emlékeztetett arra, hogy Trump egyetlen meghallgatásán, amikor a bizonyítékokkal tele Trump Organization-ügyben meghallgatták, 440-szer hivatkozott az ötödik alkotmánykiegészítésre. Nem beszélve a cég alkalmazottairól és Trump gyerekeiről. De más bizonyítékok alapján Trumpot elítélték az ügyben.
A meghallgatás úgy végződött, hogy a kudarctól őrjöngő Rand Paul "következményekkel" fenyegette meg Faucit, amiért alkotmányos jogaira hivatkozott a meghallgatás során. Amerika egyik nagy problémája, hogy túl nagy, túl sok minden történik egyszerre, ezért sok minden elsikkad. Mert ha valaki ezt a csürhe gyűlést megnézte volna, saját hazája mibenlétét tekintve súlyos kérdésekkel szembesült volna. Mert ilyen "meghallgatások" csak a sztálini Szovjetunióban voltak, a különbség mindössze annyi, hogy Faucit még nem vitték el a földön húzva minden bizonyíték nélkül kivégezni, koholt vádak alapján, miután amerikaiak millióinak életét mentette meg, egyebek mellett az oltásokkal is.
Így él egymás mellett egy jogállam maradéka a legsötétebb fasiszta diktatúrával. Most mindenki a novemberi félidős választásokat várja, és hazaszerető amerikai azért szurkol, hogy a demokraták nyerjenek, ha lehet, a Kongresszus mindkét házában. Ezzel még nem múlna el minden veszély, mert Trump harmadik ciklusára készül, az iráni háborút még bármire felhasználhatja. Ez a meghallgatás egy rémálom volt. Az amerikai sajtóban a Kongresszus legsötétebb napjának nevezték. Most már bent is olyanok vannak, mint akik 2021. január 6-án kívülről megrohamozták a Capitoliumot.
William B. Taylor top diplomatát hallgatta meg az amerikai képviselőház az impeachment eljárást érintő botrány ügyében. Taylor ügyvivő nagykövetként szolgált Ukrajnában, így elsőkézből tudott...
Michael Cohen, Trump személyi ügyvédje háromnapos kongresszusi meghallgatásának első napján elmondta, hogy az elmúlt tíz évben Trump legalább 500 alkalommal bízta meg azzal, hogy...
James Comey FBI igazgató egyértelműen és véglegesen cáfolta, hogy Trumpot, illetve a Trump Tower-t, lehallgatta volna bárki az elnökválasztási kampány előtt, alatt vagy után...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.