Tag: Novák

Török Gábor „profi kármentést” lát ott, ahol mások cinizmust és bukást

Ha van valami, ami árt a közéletnek, a demokráciának, a tisztességnek, a politológiának, a normális emberi életnek, az a hatalomgyakorlás technokrata módjának megközelítése, méltánylása...

Orbán az alkotmánymódosítással önmagát leplezte le

Orbán előre menekült és a saját bőrét mentette Novák és Varga lemondatásával, főképpen pedig az alkotmánymódosítással. Ezzel azonban észrevétlenül leleplezte önmagát. Azért is észrevétlenül,...

Böjte ugyanazért kapta a Becsületrendet, amiért K. Endre a kegyelmet: a pedofília eltussolásáért

Mit gondoljanak Böjte megerőszakolt árvái, akik nagy nehezen megszólaltak, s azt látták, hogy az őket némaságra kényszerítő, rajtuk nem segítő szívtelen pap, a Fidesz sztárpapja, a leleplezések után Becsületrendet (!) kap? Ennél erkölcstelenebb, aljasabb és cinikusabb támadást még nem indítottak gyerekek és az őket védő sajtó ellen talán az egész világon. A mocskolódó propagandasajtótól senki nem védte meg az erdélyi tényfeltáró újságíró kollégákat. Senki nem állt melléjük, az ellenzéki pártok sem. Nem budapesti újságírók voltak, nagy védelemre nem számíthattak. De ettől még a gyalázat megtörtént velük is, a gyerekekkel szemben is. Novák volt annak is a főszereplője. A lemondásával ez az ügy nem zárult le, nem oldódott meg. Kónya (K.) Endre ügye rávilágít erre a Böjte-féle gyalázatra. Nem alkotmánymódosításra van szükség, hanem a fideszes pedofilok és pedofilvédelmezők felelősségre vonására. Böjtétől, aki a Becsületrendet (!) úgy kapta meg, hogy eközben a lelkileg és fizikailag bántalmazott szeretője a bugyiján őrzött spermájával fenyegetőzött, hogy azzal bizonyítja: a fideszes álszent ferences szerzetes gazember őt is szexuálisan kihasználta, bántalmazta, megalázta, aki kiszolgáltatott helyzetben volt vele szemben.

Novák botrányos lemondó beszédet tartott

Novák  kétszínű, kétértelmű, képmutató beszédet mondott, melyben egyrészt elismerte, hogy hibázott, másrészt nem ismerte el. A mesebeli okos lányként beszélt, aki jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is. Bocsánatot kért, meg nem is. Még lemondásakor is hazudott, hogy nem pedofil bűnözőnek adott kegyelmet. A pedofília eltussolása a pedofil bűncselekmény része, a gyerekek elleni bántalmazás egyik formája, amit Novák most sem ismert el. Felháborító volt, amikor lemondása kapcsán azt állította, hogy a gyűlölet győzte le a szeretetet. Magát állította a szeretet oldalára, akik pedig a gyerekek mellé álltak a pedofilvédelmezővel szemben, azokat állította a gyűlölet oldalára. Egész lemondó beszéde két részből állt: az egyik az, amit Orbán elmondatott vele, amiben el kellett ismernie mindent, a másik önmaga sajnáltatása és mosdatása volt. De a lemondó beszéd legvisszataszítóbb része a vége volt, amikor egy pedofil bűnözőnak adott kegyelem, a gyerekek megalázása után becsukott szemmel megpróbált imádkozni, de nem sikerült. Arról a gyönyörű mondatáról se feledkezzünk el, hogy a férje bizonyította, férfiak is tudják úgy támogatni a házastársukat, ahogy a nők. Továbbá azt sem, hogy alkalmatlansága és a méltatlansága csúcspontján, a bukása elismerésekor is a nőket biztatta, hogy vállaljanak közéleti funkciókat, nem esett ki a hazug szerepéből, hogy ő a nők mintapéldánya.

Novák lemondását várják, de az még nem biztos

Nem kizárt, hogy Bayer cikke a hivatalos felvezetés Novák mosakodó nyilatkozatához, mert a jó oldalon álló és morális alapokkal bíró fideszes tábor csak ezt a nyilatkozatot igényli, a többi pedig a nemzetközi pedofil dollárbaloldal aljas támadása, mert Novák védi a családot, a gyerekeket, a béke pártján áll és nem akar kevertfajú ország és gyarmat lenni. Az egész ügy Magyarország szuverenitása elleni újabb támadás. Orbán felmérte, hogy nem eszik olyan forrón a kását, nem tiltakoztak elegen, kezelhető lehet az ügy, és két ilyen hasznos, gátlástalan, zsarolható vazallust nem olyan könnyű kitenyészteni és betanítani, hogy maguktól is tudják, hogyan kell hazudni és mocskolódni. Most már a kérdés csupán az, hogy jól mérte fel a helyzetet vagy téved, mert az alacsony részvétel annak szólt, hogy az emberek már elfogadták, hogy Novákot úgyis lemondatják. A tüntetésen való részvétel nem tükrözi az országos felháborodás mértékét. Ha Orbán nem mondatja lesz Novákot és Vargát, annnak súlyos következményei lesznek a mélyben, mert azzal Orbán közvetve kiáll az Orbán-családhoz közelálló pedofil bűntárs mellett. A gyanú az még inkább rá terelődik. Azt ugyanis mindenki tudhatja, hogy ő áll az egész mögött. A két nő az ő bábja, levegőt sem vehetnek az engedélye nélkül.

2006 megbosszulja önmagát: kezdődnek a naponkénti tüntetések

Erőteljes demonstrációt tartottak a Momentum szervezésében megjelent résztvevők Novák Katalin hivatala, a Sándor-palota előtt, Novák, Varga Judit és Orbán lemondását követelve. A tiltakozás civil...

Orbán a bicskei pedofil-ügy első számú felelőse

Varga Judit tejesztette elő és írta alá a kegyelmi kérvényt az Orbán-kormány nevében. Az Orbán-kormány minden cselekedetéért Orbán a felelős. Az Orbán által kinevezett és általa kézzel vezérelt Novák Katalin adott kegyelmet. Orbánnak erről tudnia kellett, mert bicskei ügyről van szó, a kegyelmet kapott pedofilmentegető bűnöző kapcsolatban állt az öccsével. Kizárt, hogy egy ilyen ügyről nem tájékoztatták, és a leleplezésig lapított. Nincs az ügynek egyetlen mozzanata, ami nem Orbánhoz és az ő felelősségéhez tartozik. Orbán tisztában van ezzel, ezért próbálkozik azzal a figyelmet elterelő képtelenséggel, hogy az alkotmányt módosítja, ami szakmailag is nevetséges. Eltolhatja a felelősséget magáról, ha a két közvetlen felelőst, Novákot és Vargát eltávolítja örökre a közéletből, de attól még mindenki tudja, ha a közvetlen érintettsége nem derül ki, akkor is, hogy ezért Orbán felel. Demokráciában neki is le kellene mondania. A pedofília elleni képmutató propagandaharc, a családról szóló ocsmány hazugságok, a Fidesz egész identitását képező álkeresztény máz, egy pillanat alatt lelepleződött. Ebben is hazudnak, mint mindenben. Abból pedig elég, hogy ők állnak a pedofilellenes gyermekvédelem élére. Csak gyűlöletkeltésre használják, közben Becsületrenddel kitüntetik, kegyelemben részesítik a pedofíliát eltussoló bűnözőket.

Nem elég, ha Novákot beáldozza Orbán, Varga Juditnak is távoznia kell örökre a közéletből

Novák még azt is gondolhatta (nagy valószínűséggel így is van), hogy Orbán vagy Orbán környezete áll a kérelem mögött, ha Varga aláírta és átküldte. Novák megszokta, hogy ő mindent aláír, vagy nem ír alá, az utasításoktól függően. Itt az volt az utasítás, hogy írja alá. Ez nem menti a felelősségét, tisztességes és normális ember ilyet akkor sem ír alá. Varga nélkül nincs kegyelem a pedofil igazgató bűntársának. Varga felelőssége egyértelmű, ha Nováknak menni kell (ami nem kérdés), akkor a korrupciós botrány miatt miniszterként már egyszer megbukott Vargának is mennie kell. A sajtó, az ellenzék, a közvélemény nem hagyhatja annyiban, Varga nem lehet Magyarország (=Fidesz) listavezetője az EP-ben. Varga képviselte az Orbán-kormányt, személyesen Orbánt. Ha ő marad, akkor Orbán nem mentesül a felelősség alól. Az ő kormánya indítványozta a pedofil igazgató bűntársának adott kegyelmet. Vargának is távoznia kell a közéletből.

Novák „jó szívvel ” már csak egy valamit írhatna alá, a lemondását

Az Orbán-rezsimben is feltűnően kirívó cinizmust engedett meg magának Novák Katalin, aki legújabban "Sándor-palotának" nevezi magát, amikor kijelentette: "jó szívvel" írja alá az Orbán...

Mindenki menjen tüntetni Novák és Varga ellen

Orbán jogászkodik, hogy a felelősséget lerázza magáról, az általa felügyelt igazságügyi miniszterről, Varga Juditról, és az általa kinevezett, kézzel vezérelt Novák Katalinról. Novák az áldozatokat sértő, megalázó és bántalmazó döntése után cinikusan azt mondta, hogy "minden kegyelmi döntés megosztó". Hazudik, mert ez a döntés nem oszt meg senkit. Ez a kegyelmi döntés egyértelmű, az egész társadalom egy emberként ítéli el, mint ahogy az is egyértelmű, hogy nincs rá magyarázat, s a pedofília eltussolása miatt elítélt K. Endre a Fideszhez és az Orbán-családhoz közel áll, emiatt kapott kegyelmet. A pedofília elrejtése, eltussolása, az áldozatok elhallgattatása a pedofil bűncselekmény része. Ezért hazug Orbán és Novák minden szava arról, hogy pedofilnak nincs kegyelem, mert ők egy pedofilnak adtak kegyelmet, aki a kiszolgáltatott gyerekeket arra akarta kényszeríteni, hogy vonják vissza a feljelentésüket, miközben egy társuk öngyilkos lett a zaklatás miatt. Nem a jogszabályok hiányoztak, hanem a tisztesség és a gyerekekkel való együttérzés.

Novák a kegyelemmel azt kockáztatta, hogy újabb gyerek lesz öngyilkos

Novák ezek után adott az eltussolónak kegyelmet, pedig tudnia kellett az előzményekről, ami egyszerűen elképesztő. Nováknak tudnia kellett, hogy egy öngyilkosság miatt nem lehetett eltussolni az újabb feljelentést. Az egyik áldozat a vonat elé vetette magát és meghalt, mire barátja másnap feljelentést tett a rendőrségen. Meghalt miattuk egy gyerek. Az így elindult ügyben próbálta K. Endre újra eltussolni az ügyet, amit a halálos áldozat miatt már nem lehetett, mert nem tudta a gyerekeket újra rávenni a hamis tanúzásra. Novák Katalin pedig ennek az embernek adott kegyelmet, hogy ne kelljen a hátralevő kilenc hónapot letöltenie, amit gyanús módon eddig sem börtönben, hanem otthon töltött. Orbán Bicskéig akarta meghosszabbítani a felcsúti kisvasutat, amely könnyen a szexuális zaklatásnak kitett gyerekek öngyilkossági helye lehetett volna, ha K. Endre próbálkozása sikerrel jár, s ezúttal is sikerül a feljelentés visszavonására rábírni az áldozatokat. Novák a kegyelmi döntésével azt kockáztatta, hogy egy újabb gyerek is öngyilkos lesz emiatt.

Nem a szabályokat kell leváltani, hanem Novákot

A felelősség elsősorban Orbánt terheli, mert ő nevezte ki bábjának ezt a karrierista nőt, s minden bizonnyal ő adott megrendelést Budaházy és K. Endre szabadon enegdésére is. A botrány elől menekül, próbálja a felelősséget a szabályozásra kenni, s azzal felmenteni Novákot: ha úgy tetszik kegyelemben részesíteni. Ezzel ő is a pedofilhálózat része lett. Ennél az alkotmánymódosításnál nincs felháborítóbb gazemberség, mert Orbán ezzel felmenti a pedofília eltussolójának támogatóját, aki maga is eltussoló, és most már Orbán is az. Aki felmenti Novákot a felelősség alól, az felmentette a pedofília eltussolóját is, aki kegyelmet kapott, és magát a pedofilt is. Orbán a pedofília támogatója, a többi duma. A pedofil, a pedofília eltussolója, az eltussolónak kegyelmet adó, és a kegyelmet adót a felelősség alól felmentő ugyanannak a pedofil hálózatnak a tagjai, most már Orbán is közéjük tartozik. Ha az Orbán-családhoz fűződő kapcsolatai miatt mentesült K. Endre, akkor Orbán még ennél is súlyosabban tagja a pedofil bűncselekményt elkövető hálónak. Ha az alkotmányba be kell írni, hogy pedofilbűnözőknek nem lehet kegyelmet adni, akkor csupa esztelen idióta tölti be az állami funkciókat, élükön a köztársasági elnök székébe ültetett Novákkal, mert akkor még nagyon sok mindent bele kell írni az alkotmányba, mert ezen kívül még nagyon sok mindenkinek nem adható kegyelem.

A háttérben Novák csalogatja Budapestre a svéd miniszterelnököt

Novák Katalin telefonon próbálta rávenni Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt arra, hogy engedjen Orbánnak, s a svéd NATO-csatlakozás érdekében látogasson Budapestre. Novák nem először kerül...

A kegyelemmel Novák is részt vett az eltussolásban, ő is a pedofil bűncselekmény részese lett

Novák azzal, hogy a pedofil bűntársának kegyelmet adott, relativizálta a bűncselekményt, maga is bűntársa lett az elkövetőknek, a bűncselekmény részesévé vált. Ugyanazt csinálta, amit K. Endre, eltussolta az ügyet, megalázta az áldozatokat, semmibe vette az érzéseiket, lebecsülte, ami velük történt. Nincsenek szavak erre a mocsokságra, amit Novák művelt. Novák a botrány kirobbanása után azzal védekezett, hogy magát a legnagyobb gyerekvédő pozíciójába helyezte, a pedofília legnagyobb ellenségének és élharcosának mutatta, mintha a pedofília eltussolása nem lenne a gyerekek ellen elkövetett erőszak szerves része. Tény, hogy a katolikus egyház püspökeit (pápáit) is pedofíliával vádolták az eltussolások miatt. A pedofília elősegítése és eltussolása ugyanannak a bűncselekménynek a tartozéka. Egy gyermekotthon helyettes vezetőjének és pszichológusának a feladata éppen az lenne, hogy minden szexuális zaklatástól megvédje a gyerekeket. K. Endre a gyerekek lelkét akarta  megtörni, némaságra próbálta kényszeríteni őket. Másodszor ugyanezt Növák követte el.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNovák