Tag: oligarchák

Bartus László: Én sem adnék egy kavicsot sem a paksi építkezéshez

Az utolsó lennék, aki meg akarná védeni Orbán Győzőt, Tiborczot vagy Schmidt Máriát. Én már akkor elítéltem és megvetettem ezeket az embereket, amikor ő még legyeskedett körülöttük, hogy a húsosfazék közelébe jusson. Én egy rendes óellenzéki vagyok. Ám demokrataként visszautasítom, hogy ebben a stílusban kérjenek tőlem bármit, éppen ezért nem adnék, mert a miniszterelnöknek nincs joga nyilvánosan megszégyeníteni azért, mert nem adok. Ha bűnöző vagyok, akkor bizonyítsa be. Ha elítélnek, akasszanak fel. De ezt a pimasz és arrogáns megszégyenítést, amivel nyilvánosan közszemlére állít, és megköveztet, leköpdöstet, mint a középkori piacokon, mert önként nem adtam, elutasítom. Ráadásul egy olyan ember, aki annak a rendszernek, amelyben ezek oligarchák voltak, 14 éven át volt a támogatója, az élősködője. Oligarcha csak azért nem lett belőle, mert nem volt elég tehetséges hozzá, és ezt az arroganciát még a Fideszben sem tűrték. Ezt csak az önmagát is eláruló, az ő szintjére süllyedt volt balliberális értelmiség tűri el, s a rosszabbak még élvezik is. Minden filmben lehet látni a tiszás verbális verőlegények megfelelőit. Ehhez nem asszisztálnék. Én elzárnám az összes követ előle. Küldhet katonákat, felgyújthatja a házamat, tőlem egyetlen követ nem kapna. Magyar rendszerében én egy Robin Hood lennék, mert ő a zsarnok. Magyar azt akarja, hogy behódoljanak neki. Attól, hogy valaki NER-oligarcha volt, s fél a felelősségre vonástól, még nem kell olyan puha gerincűnek lennie, mint Garancsi. Egyébként is, akinek oligarcha létére nincs annyi esze, és nem látja, hogy Magyar nem fog felelősségre vonni senkit, egyetlen NER-bűnözőt sem fenyeget semmi veszély, az még oligarchának sem jó. Magyar csak arra használja őket, hogy a nyelvét köszörülje rajtuk. Ostoba híveit kápráztassa a hatalommal való visszaéléssel, vagy így próbálja magának megszelídíteni, maga alá kényszeríteni Orbán volt oligarcháit. De ennek az embernek még oligarchája sem lennék. Neki még a pénze sem kellene. Megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, az üzleti életre alkalmatlan. Különösen érdekes Schmidt Mária megnevezése. Magyar őt is az "oligarchák" közé sorolja. Schmidt Mária egy holokausztrelativizáló áltörténész, Orbán fasiszta rendszerének egy főideológusa. Kivételesen kártékony és hitvány személyisége volt az Orbán-rendszernek, de a vagyonát történetesen nem oligarchaként szerezte, ha ezalatt jogellenesen szerzett vagyont kell érteni. Ha ez politikai minősítés, abból milyen alapon következik anyagi kötelezettség? Ha pedig ennél többet jelent, és tolvajnak nevezi, megint ugyanoda jutunk el: hol az eljárás? Mert korrupciós kapcsolat Schmidt Mária és Orbán között is volt. Azt derítsék ki. Ne követ hordasson Schmidt Máriával, hanem ítéltesse el, és juttassa kőbányába. Az arrogancia azonban csak felszín. A mélyebb probléma Magyar felfogása a hatalomról. Egy miniszterelnöknek nincs hatalma és erkölcsi jogosultsága arra, hogy bárkit nyilvános megszégyenítéssel arra utasítson, hogy a magánvagyonából adjon az állam aktuális ügyeihez. Azt képzeli, bármit megtehet. Akiknek ez tetszik, nehogy elfelejtsék, hogy most köveket akar, holnap mást, mert valamilyen akciófilmet forgat megint valamilyen kormányzati feladatból. Ma a NER-oligarchákat szégyeníti meg és szólítja fel az önkéntességre, holnap téged, bárki mást. Itt az idő, hogy a magyarok köveket hordjanak a miniszterelnöki túlhatalom útjába és fenékküszöböt építsenek Magyarnak, ami megállítja.

A Forbes alábecsüli Orbán és Tiborcz vagyonát

Lélegzetelállító, milyen nagyságrendben rabolja ki az Orbán-maffia Magyarországot. Ilyen nagyságrendű bűncselekmény Magyarország ezeréves történetében is ritkaságnak számít. A Forbes adatai inkább arra mutatnak rá, hogy olyan nagyságrendű és ütemű az állam kifosztása, hogy nem tudják követni. Nincs egy valós összesítés az Orbán és strómanjai által kilopott vagyonról. A Forbes listája inkább a bűnpártolás kategóriájába tartozik. Az állítólag 75 milliárdos vagyonnal rendelkező Tiborcz csak egy augusztusi cikk szerint 30 milliárd vissza nem térítendő állami támogatást kapott, hogy a legjelentősebb ingatlanok az Orbán-család tulajdonába kerüljenek. Egy másik vagyonleltár szerint "legalább 427 milliárd állami vagy baráti pénz mozdult meg Magyarországon a Tiborcz-kör" irányába. Tiborcz már ott tart, hogy neki is vannak strómanjai. Ez egyedül hatszorosa a listán levő vagyonnak.

Az uniós pénz csak késleltetni képes a bukást

Azt hiszik, ha mindent elfoglalnak, ha mindent kisajátítanak, ha összemossák az államot és a saját magánvállalkozásaikat, ha az államot a magánvállalkozásaik részeként és annak alárendelve működtetik, ha mindent lefednek, kisajátítanak, felosztanak, az igazi versenyt megszüntetik, azzal virágzó országot építhetnek. Ebben csak ők "virágoznak", egy ideig. Egyre kisebbre szűkül a gazdaság és a gazdasági szereplők köre, mozgástere, nem lehet mindenki az Orbán-család bedolgozója, beszállítója és alkalmazottja. A megmaradt külföldi cégek nem pótolják a magyar gazdaság egészének teljesítményét, ami néhány embernek a kezében van, akik mind Orbán strómanjai. Ha valahol keresni lehet, azonnal ott vannak. Minél tovább tart az agónia és a piramisjáték, minél több minden az Orbán-családot gazdagítja, minél fényűzőbb életet élnek és minél több ezermilliárdot zsebelnek be, az ország annál nagyobb adósságba, szegénységbe jut. Orbán bukása után akkora nyomor lesz, hogy az Orbán által hátrahagyott hiányt, csődöt eltakarítsák, hogy belepusztulnak.

A kínaiaknak, a stróman cégeknek és a NER-yachtoknak készít Orbán tengeri kikötőt

A világ kínai megszállásának része a trieszti magyar kikötő terve, amely közelebb került a megvalósításhoz. A hivatalos szöveg szerint a "magyar" vállalatok jutnak ezzel...

Ha Magyarországon független ügyészség lenne, Orbánnak már hat börtönválogatottja is lehetne

Ha Magyarországon jogállami normák lennének, mint az Európai Unióban és az EU más tagországaiban, akkor az elmúlt 12 év rablóhadjárata után annyi fideszes képviselő, stróman, oligarcha és politikus (no meg családtag) kerülne rács mögé, hogy Orbán hat saját focicsapatot is kiállíthatna belőlük, és akkor szerényen számoltunk. Azt nem mondjuk, hogy bármilyen futballtornára bejutna a csapata, mert a focihoz nem ért, de a tolvajok, rablók, csalók és korrupt gazemberek világválogatottjába rajtuk kívül senki nem férne be.

Csak az jelent védelmet, ha Orbánnal együtt lopsz

Muszáj eloszlatni egy tévhitet, miszerint a Fideszhez tartozás megvéd bárkit attól, hogy lopás, vesztegetés vagy egyébb bűncselekmény esetén felelősségre vonják. Példa erre Ódor Ferenc...

The Guardian: a magyar oligarchák pénztárgépként használják az EU-t

Felfoghatatlan, mi érdeke fűződne az EU-nak ahhoz, hogy feneketlen hordóba töltse a pénzét...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékOligarchák