2025, május17, szombat

Tag: poloska

Elindul-e a nyomozás Orbán Viktor ellen?

A hitleri Németország náci retorikáját idéző dehumanizáló jelző után híveit gyűlöletre és a megnevezettekkel szembeni társadalmi-politikai (egyelőre nem fizikai) "végső megoldásra" buzdította, illetve a hatalom felhasználásával hajszára szólított fel ellenük. Ez kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett "erőszakra és gyűlöletre" uszítás büntetőjogi tényállását. A Btk. idézett paragrafusa szerint Orbán Viktor három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követett el, ha a feljelentés nyomán a nyomozóhatóság a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt vádat emel, a "poloskák" közé sorolt bírák valamelyike pedig ítéletében a jogsértést megállapítja. Erre nyilván nem kerül sor. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Magyarország nem jogállam, mert egy jogállamban senki nem állhat a törvények fölött, a törvények mindenkire érvényesek. Orbán esetében a súlyosbító körülmények egyike lenne, hogy az ország miniszterelnökeként követte el a náci uszítást, s a magyar történelem tanúsága szerint sok ember életét veszélyeztette.

Az „Én is poloska vagyok” kampány a totális elhülyülés biztos jele

Orbán Viktor március 15-i náci beszéde a hitleri Németország (és más sötét diktatúrák) szóhasználatát idézte, amellyel dehumanizálta azokat, akiknek más a világnézetük, akik kritizálni...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPoloska